Vadásszák a medvét, amely emberre támadt Kissolymosban

Borboly Csaba élő bejelentkezése a helyszínről.

Medvetámadásról számolt be Borboly Csaba a Facebook-oldalán, élőben bejelentkezve a helyszínről.

Beszámolója szerint Kissolymosban, belterületen támadt emberre a vadállat vasárnap „körülbelül fél egykor”. Az áldozat állítólag a kutyák ugatására lett figyelmes, majd egy kisebb fejszét magához véve nézett körül, amikor a medve rátámadt. Habár „súlyos sérüléseket” szenvedett, még volt annyi ereje, hogy a házhoz visszamenjen, ahol eszméletét vesztette. Mentővel szállították el az udvarhelyi kórházba az áldozatot, akit Borboly szerint a karján, oldalán, lábán marcangolta a vad.

A megyei tanács elnöke az élő közvetítésben arra sürgette a nézőket, hogy segítsenek neki megtalálni a románandrásfalvi alpolgármestert, Șuteu Ionicát, hogy még a törvényes 24 órán belül kiállítsa a medve kilövésére vonatkozó polgármesteri rendeletet, felajánlva a megyei tanács segítségét a dokumentáció összeállításában. Egy későbbi frissítésben jelezte, hogy végül sikerült elérnie az alpolgármestert, és

„már javában intézkednek”.

Hogy ez mit is fed, azt a polgármestertől próbáltuk megtudni, ám Nagy Lajos is az alpolgármesterhez irányított, aki őt helyettesíti. Végül Șuteut nem, de a Hubertus vadásztársulattól Fazakas Attilát elértük, ő pedig megerősítette, hogy az alpolgármester valóban elrendelte a kilövést, ám eddig nem volt szerencséjük. A medvetámadáskor ugyanis csak a mentőt riasztották a 112-n keresztül, ezért ők későn szereztek tudomást róla ahhoz, hogy elkapják, este pedig – amikor a medve visszatért a faluba (erről RoAlert jelzés is volt) – már nem volt ott, mire kiértek, hiába keresték hőkamerával. Mivel 24 órájuk van a kilövésre, a hétfői nap folyamán figyelik, készenlétben állnak, mondta Fazekas.

A 74 éves áldozat hétfőn délelőtt még az udvarhelyi sebészeten volt, sérülései – Borboly állításával szemben – „nem súlyosak” a városi kórház szóvivője, Zörgő Noémi szerint. A jobb karján, könyökén és kézfején vannak harapásnyomok, ezeket műtötték. A mellkason is vannak zúzódások, illetve a jobb combján vannak fognyomok, tudtuk meg tőle.

Azóta hétfőn délben is volt egy Ro-Alert riasztás – értesített a katasztrófavédelem WhatsApp közleményben.

A kiemelt kép illusztráció