Ukrán pilóták lephetik el az eget

Ukrán pilótákat képezhetnek ki Romániában a jövőben F-16-os vadászgépek használatára. Nem ez az egyetlen lehetőség, de ez az egyik opció, írják a Biziday-en egy meg nem nevezett nyugati tisztviselőre hivatkozva.

A kiképzés vezetője Lockheed Martin, az F-16-os repülőgépek gyártója lesz. A program akkor indulna, amint a nyugati országok beleegyeznek, hogy elküldjék a vadászgépeket, részletezik.

Úgy tűnik, Hollandia és Dánia felel a projektért, de az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Portugália, Norvégia és Belgium is részt vesz benne. Arról még nincs döntés, hogy mely országok biztosítanák a kiképzéshez szükséges repülőgépeket. A holland védelmi minisztérium szóvivője csak annyit közölt, hogy a partnerek egy F-16-os kiképzőközpont felállításán dolgoznak Kelet-Európában. Dánia védelmi minisztere szerint a júliusi NATO-csúcstalálkozón elfogadhatnak egy „koncepciót” Vilniusban, és a kiképzés még a nyár folyamán megkezdődhet.

A román légierő 17 használt F-16-osból álló, Portugáliától vásárolt flottát üzemeltet, és folyamatban van további 32 gép beszerzése Norvégiától. A közelmúltban a román hatóságok jóváhagyták a szintén a Lockheed Martin által gyártott „láthatatlan” F-35-ös repülőgépek bevonását a beszerzési programba.

A Politico kérdését, hogy folynak-e tárgyalások az ukrán pilóták kiképzőbázisának létrehozásáról, a román védelmi minisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta. Egy e-mailben küldött nyilatkozatában azonban a védelmi miniszter azt írta, hogy „Románia üdvözli azt a kezdeményezést, hogy a NATO-szövetségesek koalíciója létrehozza az ukrán pilóták F-16-os repülőgépekre történő kiképzését”.

Kiemelt kép forrása: Maszol