A szerző illusztrációja

Az ördög mindig a részletekben van, és ha a háborúra röptetett drónok és a felsorakoztatott tankok alatt megnézzük a talajt, vagy legalább a bányászati ipart bemutató hivatalos ukrán weboldalt, érdekes dolgokat találhatunk. Mert egy dolog a társadalmi rend, az igazságosság és az egyes vezetők birodalmi aspirációját pódiumokról hallgatni, bólogatva, hogy tamponzóna és ütközőállamok, és másik dolog, hogy aki egy társadalmat irányít, bábállamként, banánköztársaságként vagy anexált területként, az

a területtel együtt mit irányít még,

és épp mire van kereslet a nagyvilágban.

Sok szó esik manapság a félvezető-iparról: amiben ma nincs áramkör, az talán nem is létezik. Ez az ipar évek óta válságban van, az okok bonyolultak, az ellátó lánc sérülékeny volt eleve, meghatározzák a nemzetközi vámok és adók illetve kedvezmények, a járvány rátett egy lapáttal, az eredmény pedig az, hogy nem ritkán egyéves várakozásra számít, aki lead egy rendelést, mire a gyártó le is szállítja a kért alkatrészeket, mikroáramkört, ha egyáltalán leszállítja és további késés nélkül; vagy a konkurensnek számító, és fontos megjegyzés, baráti vagy nem-baráti ország kínálatából választunk alkatrészt, amely viszont (véletlen?) elérhető tízezerszámra készleten. Az autóipar ropog a nyomás alatt, a kütyüiparban meg saját házi megoldásokon, kutatási részlegekben és gyártósorokon gondolkodnak mind a nagy cégek, mind a politikai nagyhatalmak, az egymástól függés csökkentése végett.

Aki ellátogat az ukrán bányaipart bemutató weboldalra, azt találja, hogy Ukrajna, Kína után világszinten a második a gallium-kitermelést tekintve. Ötödik a germániumét tekintve Kína, Oroszország, Amerika és Japán után. A globális össztermelés 3, illetve 1 százalékával – és mindkét nyersanyag fontos alapanyaga a félvezető-iparnak. A bolygón bányászott urániumnak másfél százaléka kerül a felszínre Ukrajnában, apropó klíma-védelem.

Amerika, akivel ugye a NATO révén Románia szövetséges, Ukrajnából szerzi be a félvezető ipara számára a szükséges neon 90 százalékát, a palládium-igényének egyharmadát pedig Oroszországból fedezi – a Fehér Ház vészharangot is kongatott, hogy az ellátás az ukrán helyzet alakulása függvényében veszélyben van.

A kérdés elsősorban nem az,

hogy ezekhez a nyersanyagokhoz ki jut vagy nem jut majd hozzá, attól függően, hogy az ukrán helyzet merrefelé alakul. Hanem, hogy ha hozzá kíván jutni, ki fizet majd mennyit, és a pénzt ki teszi zsebre. A 2014-es krími elcsatolást követően a neon ára például meghatszorozódott.

Biztosan van még bőven szempont, ami mentén Ukrajna az ízlésünkhöz képest talán túl érdekes fejezete kortárs és poszt-szovjet történelmünknek, de egy misét mindenképp megér, hogy meglehet, a most felsorakozott tankoktól lesz olcsóbb vagy drágább a következő kütyü vagy a jövőből érkező elektromos autó, amit ma-holnap megvásárolunk.