Újra feredhetünk majd a Szejkén?

Épp életre keltik a Szejkén a tőzeglápot, kitakarították és újjáélesztették a borvíz- és gyógyvízforrást, a következő projekt pedig a népi feredő visszaállítása – áll az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport (UTCA) Facebook-posztjában. 

Forrás: Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport (UTCA) Facebook-oldala

A bejegyzést író Magyari Lajos arról számolt be, hogy két éve kezdtek el munkálkodni a Szejkén. Ez idő alatt kitakarították és újjáélesztették a borvíz- és gyógyvízforrásokat. Az előbbiből Gálfi Árpád polgármester is fogyasztott már. „Az önkéntes munka meghozta gyümölcsét, az utolsó elfeledett borvízforrásból ma a polgármester is ivott. Ha holnap dolgozni megy, akkor jó munkát végeztünk, mert akkor a kút nem mérgező” – írta. 

Hozzátette, épp a hajdani tőzeglápot vizenyősítik vissza, illetve leleplezte a nagy tervet is, miszerint visszaállítják a népi feredőt, amit „már Orbán Balázs idején is messze földön emlegettek”. Ehhez kérik a városlakókat, hogy álljanak melléjük, segítsék őket, a tanácsosokat is felszólították, mondván, gondoljanak az idősekre, a betegekre, a szejkei vízzel gyógyítható szavazóikra. 

A tervek szerint a gyógyfürdő 15 személyes lenne, fűtenék és naponta cserélnék a vizet, építenének öltözőket, és becsületkassza alapon működne. Az utóbbiba befolyó összegből nem csupán a szükséges eszközöket szeretnék fedezni, hanem az UTCA önkénteseinek szánt honoráriumot is, amit a napi rendszerességű takarításért és karbantartásért fizetnének.