Újabb udvarhelyi aranyeső

Szaniszló Roland, Ilyés Ferenc és Fodor Emese sem talált legyőzőre.
Fotó: Szaniszló Roland Facebook-oldala

Újabb versenyen vettek részt a Városi Sportklub kerékpárosai szombaton, július 20-án a brassói Pojánán. A Teleferic Challenge nevű versenyen három távon nevezhettek a versenyzők: egy 20 kilométeres körpályán versenyeztek, ezt egy, kettő vagy három alkalommal kellett megtenni.

A rövidtávot Szaniszló Roland nyerte 53 perces idejével kategóriájában és összetettben is. A középtávon ugyanígy volt ezzel Ilyés Ferenc is 1 óra 40 perces idejével. Elekes László szintén a középtávon ért el első helyet kategóriájában, ez összetettben a hatodik helyre volt elég.

A VSK kerekesein kívül Fodor Emese is rajthoz állt a hosszútávon, ahol első helyezést ért el. 3 óra 32 perc alatt sikerült teljesítenie a távot.