Florin Cîţu kormányfő alig egy hete ismerte el, hogy húsz évvel ezelőtt ittasan vezetett az Amerikai Egyesült Államokban.
Az esetre visszaemlékezve azt mondta, szobatársa születésnapját ünnepelték, onnan tartott hazafelé, amikor megállították a rendőrök. Emlékei szerint sört fogyasztott előzőleg, és ezt be is ismerte, amikor megállították, majd követte az Iowa állam vonatkozó törvényei által előírt eljárást.
Fogdába is zárták, úgy emlékszik, kevesebb mint 48 órára, és minden bírságot kifizetett, de ehhez el kellett adnia az autóját, hogy fedezni tudja az üggyel járó minden költséget. Az eljárás végén aztán az ügy lezárult, nem korlátozták semmiféle jogát, vízumát 2009-ben megújították, és azóta több ízben is ellátogatott az USA-ba – szögezte le.
Újabb piszkos ügy?
Ezúttal a Mediafax hírügynökség tett közzé olyan információkat, miszerint jókora hitelkártya-tartozást halmozott fel a kormányfő a kétezres évek elején, amikor még Amerikába járt egyetemre. Innen aztán úgy tért haza Romániába, hogy nem rendezte adósságát a Maryland National Bank felé, mintegy 6.698,73 dollárt (27 ezer 98 lejt).
2008-ban bírósági kereset nyújtottak be ellene, de akkor már Cîţu hat éve hazatért. Még nyomozót is felbéreltek, de mivel ő sem találta meg, az illetékes bíró felfüggesztette az eljárást, és a behajtócég nem indította újra a pert, lemondva az adósságról, ami – ha a kamatokat is beleszámoljuk –, már csaknem 10 ezer dollárra nőtt.
Nem volt tudomása róla,
hogy korábban perbe fogták – jelentette ki hétfőn az újabb üggyel kapcsolatban Florin Cîţu kormányfő.
Elmondta, erről eddig nem is volt tudomása, de utánanézett, és kiderítette: 2009-ben polgári keresetet nyújtottak be ellene, amelyet a bíróság elutasított. Erről azonban nem is tájékoztatták őt az amerikai hatóságok.
„Ha valaki meg akart engem találni 2009-ben, ezt nagyon könnyen megtehette. (…) Ezt a keresetet az amerikai bíróság elutasította, és én hiszek az Egyesült Államok igazságszolgáltatásában” – nyilatkozta az újságíróknak Cîţu, aki már az ittas vezetéssel kapcsolatos ügye után is azt nyilatkozta a Victoria-palotában tartott szombati sajtótájékoztatóján, hogy „egy pillanatig” sem mérlegeli a lemondást.