Újabb népszavazás jöhet?

Minél előbb ki kell írni az alkotmánymódosító népszavazást, a most megszavazottak végrehajtása érdekében – nyilatkozta Klaus Iohannis kedden a Cotroceni-palotában, utalva a május 26-ai referendum eredményeire.

Tudniillik, a választók nagy többsége (81%) igennel válaszolt mindkét kérdésre, ezzel elutasítva a korrupciós bűncselekmények megkegyelmezését, illetve azt, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosíthassák az igazságszolgáltatási törvényeket.

A lejárt referendumnak azonban nincsen jogi kötőereje, csupán a közvélemény felmérését szolgálta, viszont politikailag felhatalmazza arra az államfőt, hogy olyan népszavazást írjon ki, amely már konkrétan arra kérdez rá, hogy a polgárok egyetértenek-e az alkotmány – ennek megfelelő – módosításával.

Az elnök úgy véli, a referendumot a soron következő választások valamelyikével egy időben kellene megszervezni, akár az ősszel esedékes államelnöki, akár a 2020-ban helyhatósági vagy a parlamenti választásokkal.