Újabb lépések a családon belüli erőszak megelőzéséért

A képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szigorúbb kötelezettségeket ír elő a családon belüli erőszak megelőzésére és kezelésére – számol be az Agerpres.

A 2003/217-es törvényt módosító jogszabály előírja, hogy a helyi hatóságoknak a tömegközlekedési járművekben és megállókban, valamint hivatalos székhelyükön és honlapjukon is közzé kell tenniük a segélyvonal számát, illetve a szociális szolgáltatások elérhetőségét.

A nők és férfiak esélyegyenlőségével foglalkozó megyei bizottságoknak éves jelentéseket kell készíteniük az elvégzett munkáról, tanulmányokról és ajánlásokról, amelyeket a prefektúra honlapján kell közzétenni. Az egészségügyi minisztérium utasítja az állami és magánegészségügyi intézményeket, hogy a családon belüli erőszak gyanúját a beteglapokon rögzítsék, és információkat függesszenek ki az áldozatok számára elérhető szolgáltatásokról. Az oktatási minisztérium hasonlóképpen kötelezi az iskolákat ezen információk nyilvánosságra hozatalára.

A családügyi, munkaügyi, belügyi, oktatási, egészségügyi és igazságügyi minisztériumoknak évente tájékoztató dokumentumokat kell kidolgozniuk a családon belüli erőszak megelőzéséről, okairól és következményeiről. A helyi hatóságoknak továbbá éves jelentéseket kell készíteniük a megelőzési programok eredményeiről és költségeiről, amelyeket szintén közzé kell tenniük. A törvénytervezetet a képviselőház döntő házként fogadta el.

2024. december 18-án a főoldalon található cikkeink fekete-fehérre váltanak. Így emlékezünk a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának leomlásának egyéves évfordulóján a tragédia áldozataira és a közösségünket ért veszteségre.