Újabb esély a kezdő vállalkozóknak

Pénteki ülésén elfogadta a kormány a Start Up Nation program 2018-as kiírásáról szóló rendeletet. Ennek értelmében tízezer üzleti terv részesülhet majd a 200 ezer lejes vissza nem térítendő támogatásból – mondta Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, az első ízben 2017-ben meghirdetett program sikeresnek bizonyult, hiszen több mint nyolcezer cég létesült, amelyek jelenleg több mint 20 ezer személynek biztosítanak állást.

Az idei kiírásban egyszerűbb feltételeket szabnak meg a pályázók számára, nagyobb hangsúlyt fektetnek az ország azon térségeire, amelyekben kevesebb kis- és középvállalkozás működik, illetve a kedvezményezettek előleget is igényelhetnek – tette hozzá Dăncilă.

A romániai start-up programot azzal a céllal indították, hogy a kezdő vállalkozókat támogassák, az innovatív ötleteket felkarolják. Várhatóan december második felében lehet majd pályázni, amint megnyitják az internetes ügyfélkaput.

agerpres.ro