Új pártot alapít Ludovic Orban

A Jobboldal Ereje néven új pártot alapít a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke. Ludovic Orban ezt maga közölte kedden a parlamentben, írja az Agerpres.

A politikus azt mondta, a PNL-ből múlt hónapban kilépett 16 társával, valamint támogatóival és szimpatizánsaival közösen egy új pártot alapítanak, mert „erkölcsi kötelességüknek” érzik továbbra is képviselni azokat az állampolgárokat, akik rájuk szavaztak.

A párt neve egyelőre, az alakulat első kongresszusáig, a Jobboldal Ereje lesz, ez volt ugyanis Orban politikai programjának címe, amelyet a PNL tisztújító kongresszusán mutatott be (amikor leváltották).

A Jobboldal Ereje alapító okiratát jövő hétfőn nyújtják be a Bukaresti Törvényszékre. Céljuk 2022-re, hogy minden megyében hozzanak létre szervezetet, tájékoztatott Orban.

A politikus azt is elmondta: az új párt soraiba várják a kiábrándult PNL-tagokat is, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a liberális polgármesterek elveszítik a mandátumukat, ha önként kilépnek a PNL-ből, és csak akkor irakozhatnak át, ha kizárják őket a jelenlegi pártjukból.

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e jelöltetni magát a következő államfőválasztáson, Orban azt felelte: célja, hogy a 2024-es elnökválasztást ne a Szociáldemokrata Párt jelöltje, hanem „egy becsületes, jövőbe látó ember nyerje meg, aki nem árulja el választóit”.

Kiemelt fotó: Mediafax