Új alpolgármestere van Székelyudvarhelynek (frissítve)

Fotó: PÁL EDIT ÉVA

A június 14-ei, kedd reggeli rendkívüli tanácsülésen a székelyudvarhelyi önkormányzat egyöntetűen, a 17 jelenlévő tanácsos támogató szavazatával alpolgármesternek választották Ölvedi Zsoltot, a Szabad Emberek Pártjának tagját. Ölvedi jelölését Gálfi Árpád polgármester kezdeményezte, miután Pálfi Kinga egy bő hónappal ezelőtt, május 5-én bejelentette lemondását.

Frissítés

A döntés abból a szempontból borítékolható volt, hogy a POL már három hete megpedzette, hogy Ölvedi Zsoltot készül jelölni, csak a munkahelyváltáshoz és a polgármesterrel való egyeztetéshez időre volt szükségük. A törvény szerint ugyanis a polgármester kizárólagos hatáskörébe tartozik, hogy milyen feladatkörökkel ruházza fel alpolgármesterét.

Az RMDSZ is támogatja az új alpolgármestert, egy feltétellel.

Azt azonban most sem akarták elmondani, hogy miben maradtak a polgármesterrel, hiába utalt rá szavazás előtt Berde Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető, hogy szeretné, ha olyan hatásköröket adnának, hogy a pályázati beruházások tudjanak haladni. Nem titkos, csak még nem nyilvános, válaszolt neki Godra Zsolt POL-os frakcióvezető, aki azt reméli, hogy Gálfi nagyobb támogatást fog adni Ölvedinek, mint Pálfi Kingának.

A polgármester általánosan fogalmazott az alpolgármester szerepéről: olyan emberre van szüksége “nem neki, hanem a városnak, aki nem éket ver, hanem hidat épít” közte és a tanács között. Ölvedi Zsoltban pedig, akivel 15 éve működnek együtt, partnert lát, és azt reméli, hogy idővel bebizonyosodik, hogy a korábbi alpolgármester és a városmenedzser felmondása körüli kritikák valótlanok voltak. Akkor nekik is elmondta, emlékeztetett Gálfi, hogy munka van, nem csak napi 8 órára, ehhez kívánt most kitartást Ölvedinek.

A titkos szavazáshoz a fülkét a városmenedzser irodájában állították fel, a számlálás már nyilvános volt.

A jelölés elfogadásakor – a Néppártot éppen Gálfiért elhagyó – Ölvedi szűkszavúan annyit mondott, a 2020-as kampányszlogenüket idézve, hogy neki első a város, ennek fényében vállalná, megszavazása után pedig visszacsatolt arra, amit Gálfi hangoztatott: jó kapcsolatot akar létrehozni és megadni a kért válaszokat a kritikusoknak, elsősorban a beruházásokkal kapcsolatban, illetve meg is valósítani azokat a célokat, amiket a POL tűzött ki magának 2020-ban. Berde azt kívánta, hogy a soklépéses politikát eredményes politikára váltsák.

Ölvedi elődje, Pálfi Kinga a szociális, kulturális és egészségügyi területért volt felelős, távozásakor megkérdeztük, mit tanácsolna utódjának annak érdekében, hogy kibírja a következő mandátumig: – Őrizze meg az integritását! – válaszolta, de nem fejtette ki, hogy konkrétan mit ért ezen.  

A tanácsülés berekesztése után a polgármester pezsgővel ünnepeltette az új alpolgármester megválasztását.