Udvarhelyszéken a Kőleves és a Világszép Nádszál

A gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház Oklándra, Homoródalmásra és Lövétére látogatott.

A gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház 2019. október 7-én 12 órától az Oklándi
Kultúrházban mutatta be a Kőleves című bábjátékát. Az előadás rövid leírása itt olvasható.

Az előadásokat a Kulturális programok Hargita Megyének program részeként
mutatják be, mely Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak az
Oklándi, a Homoródalmási, valamint a Lövétei Polgármesteri Hivataloknak és a Halvirág
Egyesületnek az együttműködésével valósul meg.

Október 8-án 11 órától a Homoródalmási Kultúrházban, illetve október 9-én 10 órától a Lövétei Kultúrházban a Világszép Nádszál c. bábjátékot nézhették meg az érdeklődők. Világszép Nádszál csengő hangja megbabonáz mindenkit, még Éjsötét Fekete Boszorkányt is. A gyönyörű éneket hallva, ő maga is dalra fakad, de éneke nem csodás, sőt borzasztó. Dühében átkot szór a lányra, nádszálba zárja a Fekete-tenger kellős közepébe,
annak is a hetvenhetedik belső szigetébe, ahonnan nem szabadíthatja ki senki és semmi,
csak ki álmában látja meg, és érte nagy utat tesz meg – olvasható a bábszínház közleményében.