Udvarhelyre jön a Gyökereink

Hargita megye legátfogóbb képzőművészeti vándorkiállítását, a VI. Hargitai Szalont szervezi szeptember és november között a megyei tanács, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Cultura Nostra Egyesület.

Elsőként Csíkszeredában, majd Gyergyószárhegyen volt látható a tárlat, végül Székelyudvarhelyre hozták, ahol a Művelődési Ház koncerttermében lesz látható november 8-tól 21-ig. A kiállítás megnyitója csütörtökön 18 órától kezdődik.

A Hargitai Szalonra idén 31 alkotó jelentkezett több mint negyven alkotással. Részt vesznek Hargita megyében élő, megyénket kedvelő, vagy innen elszármazott képzőművészek, akik romániai vagy más, elismert képzőművészeti szövetségek tagjai. Továbbá jelentkezhettek a felsőfokú képzőművészeti tanulmányokkal rendelkező és a végzős képzőművészek is.

A hatodik kiadását megért tárlatot 2018-ban is egyetlen téma köré szervezték: a résztvevők a Gyökereink témára kellett hangolják alkotásaikat. A szervezők a zsűri döntése alapján két érdemdíjat osztanak ki. Az idei zsűri tagjai Márton Árpád festőművész, Koszti István Miklós grafikus és Botár László képzőművész voltak.