Udvarhelyiek is segíthetnek a kárpátaljaiaknak

Átiratban kért segítséget és elküldte azoknak az adományoknak az igénylistáját Udvarhely testvérvárosának, a kárpátaljai Beregszásznak a polgármestere, Babják Zoltán, amellyel a városlakók is segíthetik a háború sújtotta vidéken élőket – közölte Facebook-bejegyzésében Gálfi Árpád polgármester.

A lista szerint tartós élelmiszerekre, alap tisztító- és tiszálkodási szerekre, húsz darab egy köbméter kapacitású, ivóvíz tárolására alkalmas tartályra, a szállításukra alkalmas (2,45×1,25m) utánfutókra, generátorokra (két darab 80 kW-os, egy darab 20 kW-os, hat darab 7 kW-os) lenne igény.

Emellett kompresszorra (30 köbméter/óra), háromfázisú (190 m) és egyfázisú (háromszálas, 70 m) kábelekre, automata biztosítéktáblákra (öt darab 160 amperes, négy darab 80 amperes, hat darab 50 amperes), háromfázisú villáskonnektorokra (8 komplekt, azaz 16 darab 50 amperes, 6 komplekt, azaz 12 darab 30 amperes), tűzvédelmi locsolócsőre (30 mm, 2 bar, 50 m), valamint gázolajra és benzinre is szükségük van.

Tíz és húsz kilométeres hatótávolságú rádióállomásokkal (walkie-talkie) is lehet segíteni a kárpátaljai testvérváros lakóit, hiszen előfordulhat, hogy megszűnik a térerő.

Az adományokat a városházán lehet átadni, a humanitárius szállítmányok súlya nem haladhatja meg a 3,5 tonnát, a háztartási cikkeket pedig tilos egy csomagba helyezni az élelmiszerekkel, a külföldi partnerek legalább tizenkét órával a szállítmány érkezése előtt el kell küldjék az arra vonatkozó okiratokat – hívják fel a segíteni akarók figyelmét.

Ha anyagiakkal segítene valaki a helyben elérhető források, illetve az energiaszámlák befizetéséhez, azt csak humanitárius szervezetek segítségével lehet továbbítani, írják az átiratban.

Még mivel és hol segíthetsz?

Szintén tartós élelmiszereket, tisztító-, fertőtlenítő és tisztálkodószereket, valamint a csecsemőkorú gyermekek ellátásához szükséges termékeket (tejpor, pelenka) lehet adományozni Erdély-szerte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodáiban, ami Udvarhelyen a Vár utca 4. szám alatt található. Emellett jó műszaki állapotban lévő áramfejlesztőket, generátorokat is elfogadnak, de ruhaneműt a szállítási nehézségek miatti tömeg- és térfogatkorlátok miatt nem tudnak átvenni.

Székelykeresztúron is szerveznek gyűjtést, elsősorban elsősegély nyújtásához szükséges dolgokat gyűjt a keresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Eszerint sterillapokat (10×10 cm, 10×20 cm, 20×20 cm méretekben), fáslit (10 cm, 20 cm hosszúságban), ragtapaszt, gumikesztyűt, érszorítót, egészségügyi szeszt, Betadint, egészségügyi vattát, autós elsősegély dobozt várnak adományba az egyesülethez, melyeket a háborúban megsérült katonáknak és civil személyeknek juttatnak el az ukrajnai tűzoltó bajtársaik kérésére.

Emellett pénzbeli támogatás is lehetséges, amelyből a fent kért dolgokat vásárolja meg az egyesület és juttatja célba. A pénzadományokat a következő címre lehet küldeni: Asociatia Pompierilor Voluntari Villam-Fulger CIF 18217658, számlaszám: RO12OTPV260000359573RO02 OTP BANK Cristuru Secuiesc. A „Mentiuni” rovatba be kell írni, hogy Ukrajna. A gyűjtés állásáról tájékoztatják a követőket – írja Facebook bejegyzésében az önkéntes tűzoltóegyesület.