Udvarhelyi sikerektől hangosak az esettanulmány versenyek

A versenyt a Bereczki-Orbán Péter, Dimén-Varga Ábel és Tóth Attila végzős diákok alkotta 4goSale, fotó: a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Facebook-oldala

Több udvarhelyi csapat is részt vett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozata által 14. alkalommal meghirdetett Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyen. Egy gimis és egy refis csapat az április 8.-9. között zajlott kolozsvári döntőbe is bejutott.

Összesen 60 csapat jelentkezett a versenyre, ebből 16-nak a diákjai versenyeztek egymással a döntőben. Köztük volt a Dimén-Varga László által felkészített 4GoSale a Tamási Áron Gimnáziumból és Lőrincz Edit tanítványai, a Vladescu Nyisztor Márk, Sebestyén Márk, és Tankó Hilda összetételű BigMoneyMoves a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból. A csapatokat négy csoportba sorsolták, ahonnan csupán az elsők kerültek a legvégső döntőbe, ahová bejutott a Bereczki-Orbán Péter, Dimén-Varga Ábel és Tóth Attila végzős diákok alkotta 4goSale.

Az idei esetet az Ortoprofil vállalat biztosította, amely egy 10 éves növekedési stratégiát várt a középiskolás diákoktól. A cég képviselői jelen voltak a zsűriben és elmondásuk szerint sok használható ötletet hallottak, amelyeket nem kizárt, hogy alkalmazni is fognak a jövőben.

Munkájuk során a diákok több olyan szakemberrel is szóba álltak, akik az ortopédiai piachoz kapcsolódnak, ezáltal alaposabban megismerték az iparágat, és ellenőrizték a felmerült ötleteik megvalósíthatóságát. Bálint Csaba közgazdásszal is együtt dolgoztak, aki hasznos pénzügyi tanácsokkal látta el a diákokat. Az említett konzultációk be is váltak, hisz a 4GoSale elvitte az első helyet, így a 3.000 lejes fődíjat és más értékes nyereményeket, mint az OTP Bank különdíját.

Balázs Kristóf (balról a második) csapata volt a legjobb az egyetemistáknak szervezett versenyben

Ezzel párhuzamosan az egyetemisták is összemérték tudásukat. „Jó volt látni a versenyzők között iskolánk egykori diákjait, akik az előző években még középiskolásként versenyeztek a gimi színeiben és ma már a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet képviselik eredményesen hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt”, ráadásul olyan eredményesen, hogy az udvarhelyi Balázs Kristóf és csapata nyerte az egyetemistáknak szervezett vetélkedő 4.000 lejes fődíját, míg a szintén udvarhelyi Szőke Dóra és Benedek Orsolya a harmadik helyet elérő csapatban vett részt a vetélkedőn. „Ugyanakkor

a zsűri tagjai között ott vannak egykori diákjaink,

akik már vezető beosztásban dolgoznak sikeres hazai vállalatoknál” – írja beszámolójában Dimén-Varga, akinek korábbi diákjai más, színvonalas versenyeken is brillíroztak.

Barabási Tamás, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos, mesterképzős hallgatója csapatával egy világszintű selejtezőt követően bejutott a Harvard Egyetem által rendezett esettanulmány-verseny, a Global Case Competition at Harvard tízcsapatos döntő fordulójába.

Barabási Tamás, a Gimi egykori diákja (jobbról a második) idén már a zsűriben foglalt helyet

A selejtezőben több mint 150 egyetemi csapat vett részt, egy pénzügyi számításokkal alátámasztott stratégiai menedzsment tervet kellett kidolgozniuk arra, hogy a japán gyökerű, videójátékokat gyártó multinacionális vállalat felvásárolja-e az angliai Games Workshop vállalatot. A versenyzők a megoldásokat egy legtöbb 100 oldalas prezentáció formájában kellett elkészítsék, amelyhez számítási mellékleteket csatolhattak.

A zsűri értékelése alapján a kolozsvári csapat kiváló teljesítményt nyújtott, melynek köszönhetően bejutott a legjobb 10 csapat közé a verseny döntőjébe. Továbbjutásukat történelmi jelentőségű eredménynek nevezi beszámolójában a BBTE is, „hiszen a verseny történetében először fordul elő, hogy a globális selejtező alapján egy kelet-európai egyetem csapata bejut a verseny döntőjébe”.