Udvarhelyi gólszerző a futsal BL-ben

Vatamaniuc-Bartha Dávid a Hammarby ellen, fotó: a Haladás VSE Facebook-oldala

A magyar bajnok Szombathelyi Haladás százszázalékos teljesítménnyel jutott a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája elit körébe, míg a román bajnok csíkszeredai Imperial Wet helyett induló Galac ott folytatta, ahol nemrég az udvarhelyi sportcsarnokban abba hagyta: ugyanúgy két góllal veszítette el mindhárom mérkőzését.

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, hogy két és fél évvel ezelőtt 16 évesen debütált a szombathelyieknél az udvarhelyi Vatamaniuc-Bartha Dávid, aki idén már minden meccsen szerepet kapott a bajnokcsapatban és élt is a lehetőséggel. Előbb Kecskeméten – ahol éppen másik három székely, korábbi FK-s futsalos: Mánya, Hadnagy és Bíró ellen tehette mindezt – állította be az 1-5-ös végeredményt, majd a TFSE elleni győztes mérkőzésen  ugyancsak 5-1-re módosította az eredményt.

Ezután utazott a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeire az újoncnak számító Haladás, és a máltai csoport előzetes erősorrendjében harmadik helyre rangsorolt zöld-fehérek borították a papírformát, ugyanis már két játéknap után Európa legjobb 16 csapata közé lőtték magukat: a hazai St. Andrews 6-2-re, majd az első játéknapon győztes lengyel Bielsko-Bialat 4-3-ra verték. A csütörtök esti ünneplés után sem adták alább, a záró fordulóban a svéd bajnokcsapat Hammarbyt is két vállra fektették, ezen a mérkőzésen talált be Vatamaniuc-Bartha, végül 6-4-re nyertek.

Az elitkör sorsolását november 3-án tartják, a címvédő Sporting és tavalyi döntős Barcelona mellett a következő csapatok nevei kerülnek az urnába: Kairat, Jekatyerinburg, Benfica, Halle-Goik, Villeneuve, Dobovec, Levante, Viten Orsha, Plzen, Tyumen, Szombathelyi Haladás, Uragan, Olmissum és Hovocubo.