Udvarhelyen maradt a bajnoki trófea

Nehezen alakulhatott volna másképp, hiszen a Floorbulls és Black69 játszotta a döntőt, amelyet itt vissza is nézhetsz.
Fotók: Kacsó Zoltán, Mihály Csongor, Hajdú Krisztina

Hazai pályán, a Rákóczi Centerben szállhatott harcba a két székelyudvarhelyi csapat, a Floorbulls és a Black69 az országos bajnoki címért, a romániai floorball liga rájátszásában.

Előbbi az alapszakasz negyedik helyén végzett, így nehezebb dolga volt, már az elődöntőbe kerülésért is játszania kellett. A továbbjutáshoz két mérkőzést kellett nyerniük a pontvadászat ötödik helyezettje, a Pro Sepsi ellen. A szentgyörgyi csapat nem jelentett különösebb gondot a Floorbullsnak, 10-1 és 10-2 arányú győzelmeikkel simán masíroztak be az elődöntőbe, ahol az alapszakasz győztese, a marosvásárhelyi Red Arrows következett.

Ugyan nem ennyire simán, de őket is két meccsen sikerült legyőznie az udvarhelyi alakulatnak. Városunk másik csapata is vette az akadályt, a döntőt szervező és az alapszakaszban második helyen végző Black69 a harmadik Csíkszeredai Floorball Egyesülettel mérkőzött az elődöntőben. Bár a csíkiaknak sikerülni behúzni az első meccset, a következő kettőn kivívta a döntőbe kerülést az udvarhelyi gárda, így városunk két floorball egyesülete vívhatta a csatát a bajnoki címért, akárcsak egy évvel korábban.

 

A vasárnap 17 órától rendezett döntő első félidejének utolsó percében a Black 69 szerezte meg a vezetést. Tamás Előd passza után Gál Zsolt lőtt a bal alsó sarokba, de még ugyanabban a percben ki is egyenlített a Floorbulls. Lukácsi Csaba másolta le az előző találatot, a kapus lába között lőtt a bal alsóba.

A Black 69 Tamás Előd góljával vette vissza a vezetést a második felidő hetedik percében, de nem örülhettek sokáig, a 16. percben jött az egyenlítes: Kacsó Zoltán talált be. Egy perccel később a bikák át is vették a vezetést, a csíki idegenlégiós, Orbán Csaba góljával. A Black 69 hajtott az egyenlítésért, de emberhátrányba kerültek, kivették a kapust, és egy elcsípett passznál Lukácsi Csaba, a Floorbulls csapatkapitánya huszonöt méterről gurított az üres kapuba, másodpercekkel a lefújás előtt.

A Floorbullsnak sikerült megnyernie 4-2 arányban és megvédenie bajnoki címét. Mivel az országos bajnokság szövetség híján félamatőrnek számít, a cím nem jelent európai kupaszerepléshez való jogot a Floorbullasnak, akik így sem csüggedtek, „sör került a kupába”, árulta el Kacsó Zoltán, a csapat egyik alapítója.

Ami az egyéni díjakat illeti, a rájátszás pontkirálya is a címvédő Floorbulls csapatából került, Hajdú Levente 16 találattal végzett az élen, mivel ő a hétvégén több meccset játszott, külön értékelték az alapszakasz pontkirályát is, a 26 találatot jegyző Szakáli Vándor Árpádot.

A legjobb kapusnak a Csíkszeredai FE játékosát, László Tamást, míg legjobb játékosnak a Red Arrows játékosát, Elekes Csabát választották. Utóbbi két különdíjat az egész szezonbeli teljesítményre osztották a szervezők, tudtuk meg Csáki Gergelytől, a szervező Black 69 játékosától. A torna bronzmérkőzésén, a vásárhelyi Red Arrows hosszabbításban verte meg Csíkszeredát.