Ez a képriportunk elég rövid lesz, és nem azért, mert nem lenne hozzá elég anyag városunk utcáin, hanem csak azért, mert a szépből is megárt a sok, és szeretnénk, ha kedves olvasóink tudnának ma még ebédelni-vacsorázni.
A hibás azért, hogy ma flegmákról beszélgetünk, Levente barátom, aki az egészségügyben dolgozik, és már több mint egy éve piszkál azzal, hogy írjuk meg, hogy az esztétikai vetülete mellett milyen közegészségügyi veszélyeket rejt magában az, hogy tele van köpködve a város. Figyeltem-e meg, kérdi Levente, hogy téli időszakban minden buszmegálló tele van köpködve? Hát, eddig nem figyeltem, de most megfigyelem, és tényleg, igaza van.
De nem csak a buszmegállók. A Kossuth utca is. Nemrég a cégünk bejárata előtt egy hónapig dísztelenkedett egy odaszáradt gennyes flegma, mindig át kellett lépnem rajta. Kellemetlen ügy, még fel sem tudod szedni, mint a szemetet. A múlt hétvégén kimentünk az ócskapiacra, ott is minden telisteli köpésekkel. Vettem egy cipőt, amint próbálgattam, vigyáznom kellett, hogy hova lépek, mert a két cipős asztal között is párosával gubbasztottak a harákok.
A legócskább dolog szerintem a kórházban köpdösődni. És az még hagyján, hogy a kórház előtt teli van köpdösve a hely, de mi lehet annak a fejében, aki a kórházi folyosóra köp? Igen, bármilyen hihetetlen, de erre is van példa, panaszkodnak az orvosok.
Lássuk csak, mi is a gond a köpéssel. Az esztétikai részét nem kell mondanom, ugye, aki végignézi a képeinket, az ejsze már érti is, hogy vizuálisan miért fáj nekünk a járdán a genny. De a dolognak van egy közegészségügyi aspektusa is.
Kezdjük egy kis történelemmel, Levente elmesélésében. Az 1800-as évek végétől a második világháborúig Magyarországon népbetegségnek számított a TBC. Úgy is hívták, hogy Morbus hungaricus. Abban az időben tilos volt köpni az utcán, törvényt is hoztak erre, büntették a köpdösődőket.
A TBC ma már nem annyira elterjedt, hogy népbetegség legyen, de nem tűnt el, nem sikerült teljesen felszámolni. A környékünkön is több gócpontot tartanak számon, orvosunk szerint az egyik gócpont pontosan nálunk a faluban van. Ezt azért jegyzem meg, hogy érezzétek, ez nem csak történelem, hanem ez egy mai, aktuális probléma. A tüdőbajosok itt élnek közöttünk, és folytonosan köphetnékük van. Ez a betegség velejárója, hogy az ember folyamatosan váladékozik, és üríteni szeretne. Akár a kórház előtti járdára, vagy a tüdőgyógyászat folyosójára is.
Van egy jó kis doksi, amit a szatmári kórház orvosai írtak, itt megtekinthető , sok érdekes dolgot megtudunk belőle. Például, hogy a Koch bacilus, a TBC okozója, a beszáradt köpetben hónapokig, árnyékban akár egy évig is túlél. Vagy, hogy a sepregetés is terjesztheti. Azaz ott a cégünk kapujában az egyéves odaszáradt flegma, jön az utcaseprő, egyet húz a seprűjével, s az épp arra járó gyanútlan ember hazamegy a TBC-vel. Most persze nem kell egyből megijedni, nem mindenki lesz TBC-s, aki utcaseprőt lát, de köpés előtt mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy hova köpünk.
Ha a köpdösődő nem is TBC-s, a köpet tartalma úgysem túl barátságos. Egy másik oldalról idézek részleteket:
„Tehát egészséges légutakból köpet nem ürül.”
„A köpet mindig fertőző anyagnak számít ezért ennek megfelelően kell kezelni!”
Mit tegyünk, ha az utcán ránk jön a köphetnék? Hihetetlen, de ott van a papírzsebkendő, abba is lehet köpni. Ha nagyon szakszerűen akarnánk eljárni, akkor a papírzsebkendőt utána egy nejlonzacsiba kellene kötözni, és úgy eldobni. De már az is nagy haladás lenne, hogy, nejlonzacsi ide vagy oda, nem az utcára köpünk, hanem zsebkendőbe, amit eldobunk a szemetesbe. Sőt, ha nincs zsebkendőnk, akkor már az is nagy dolog, ha nem a járdára köpünk, hanem a sövényen túl a zöldövezetre. Az sem jó, de ott legalább senki nem lép bele, vagy nem sepri fel a levegőbe, hanem az eső belemossa a földbe. Nyilván, mikor zöldövezetet mondok, akkor nem a parkokra vagy játszóterekre gondolok, ahol a gyerekeink beletérdelhetnek. De a legjobb, és mindennél a legjobb: zsebkendőbe, zsebkendőket zacskóba, zacskót kukába.
Az, hogy így néz ki egy buszmegálló, az nem csak a köpdösődő emberek hibája. Hanem a miénk is. Te mit teszel, ha melletted a buszmegállóban valaki köpdösődik, vagy eldobja a szemetet? Nézel magad elé, ugye, s teszed magad, hogy nem látod, mert nyilván mindenkinek magánügye, hogy hova köp vagy hova szemetel. Hát, nem magánügy. Ha a zsebkendőjébe, vagy a zsebébe csinálja, az magánügy. De ha az utcára, veszélyeztetve, megbetegítve ezzel más embereket is, vagy undort okozva több száz embernek, aki azt a buszmegállót használni fogja az elkövetkező hónapban, akkor az már nem magánügy. És ebben az esetben, ha nem magánügy, akkor lehet jelezni az illetőnek, hogy nem cselekszik jól. Nem durván, nem agresszíven, hanem csak finoman, érzéssel. Például kedvesen mosolyogva meg lehet kínálni a melletted köpdösődőt egy papírzsebkendővel.
Mai történetünket egy százéves találós kérdéssel zárjuk:
Szegény ember földre veti, gazdag ember zsebre teszi. Mi az?