Tűzijáték helyett maszk és lázmérés

Ilyen volt a Szent István-nap koronavírusos kiadása.

Fotók: SZABÓ APOR

Bár a résztvétel regisztrációhoz kötött, könnyedén beengednek akkor is, ha nem jelezted részvételed korábban. Miután elárulod az adataidat és túlesel a szelfizés-szerű lázmérésen, már bent is vagy a 2020-as Szent István-napi ünnepségen.

Leginkább 50 fölöttiek ülnek a székeken, a fiatalabb korosztályból kevesebben vannak, ők is főleg a fellépők családtagjai, barátai – következtetek a biccentésekből, mosolyokból, amikor később egy-egy előadó a színpadi jelenése után szinte rögtön a kijárat felé az irányt.

Az elvileg 250 szék körülbelül fele foglalt a Patkóban a kezdéskor: a középső rész népszerűbb, a két szélen kevesebben vannak.

Talán a vírus a felelős vagy az eső. Én az utóbbira tippelnék. Kölcsey Himnuszát még esernyők alól énekeljük, és a következő néhány percben is azok alól kukucskálunk a színpad vagy a kivetítő felé. Az alapból elszigetelt helyzetet még inkább izolálttá teszik az esernyők. Gálfi Árpád polgármester szerint a jelenlegi helyzet nagyon szokatlanra, korlátozottra, visszafogottra ítéli idei ünnepünket. Az első jelző kétségkívül igaz.

A korlátozott és visszafogott is beigazolódik később: nincs az idén kolozsvári szimfonikus zenekar, nincs tűzijáték. Helyettük izgalmas maszkok vannak: van, aki zászlósra vette a hangulatot.

Van, aki újragondolja a pirost-fehér-zöld kombinációt.

És vannak, akik Szent István sziluettjét viselik magukon.

Ha már a maszkoknál tartunk. Ferkő Andor református lelkész elárulja, jó ez a maszk dolog, legalább lelkészként tud fütyülni alatta.

A hagyományos pillanatok viszont idén sem maradnak el, két táncot is láthatunk: az Udvarhely Néptáncműhely, a Serittő Néptáncegyüttes tagjai is pördülnek párat a színpadon a Kedves és Huzavona zenekarok zenéjére. A háttérben az Alla Breve Vegyeskar látható.

A kenyeret is megszentelik. 100 kenyeret ajánlottak fel különböző pékségek, ezeket péntek reggel juttatja el a rászorulókhoz és a szociális téren tevékenykedő alapítványokhoz a polgármesteri hivatal.

És a himnuszok sem maradnak ki: a székely himnusszal adunk keretes szerkeztet az ünnepségnek.

 

Lépj be a kapun a hozzászólások megjelenítéséhez. Már előfizető vagy? Itt tudsz belépni.

Korábbi képriportok