Fotó: SZÁSZ Zsuzsi

Őrült, de őszinte. Ha valaki arra kérne, hogy jellemezze önmagát, ezt mondaná Oana-Maria Rotariu. Kezdhetné azzal is, hogy matematika-informatika és pszichológia szakon végezett, a mesteri tanulmányait pedig bioinformatika szakon folytatta, imádja az emberi elmét és viselkedést tanulmányozni, és érdekli minden, ami összefügg a divattal és a sminkeléssel. De ez nem lenne száz százalékosan őszinte. Egy olyan képet próbálna kialakítani magáról, amelyről azt gondolja, hogy mások nagyra értékelnek, mindent megtenne azért, hogy bebizonyítsa, mennyire csodálatosan kedves, egy emberi lény tökéletes tükörképe, amely csodálatra és követésre érdemes. De nem ez lenne a valódi énje. Tele vagyunk hibákkal. Hibákkal, amelyeket megtanulunk szeretni, amelyhez hozzászokunk, vagy amelyeket megváltoztatunk, konferálja fel a Colectiv tűzeset túlélőjét Szűcs-Olcsváry Gellért a HBC csapata és barátaik által szervezett TEDx Udvarhely konferencián.  

Amikor arról gondolkodott, 

mit jelent neki személyesen a breaking the rules, 

egy sor kép jelent meg előtte, kezdi Oana. Kronológiai sorrendben mutatja őket a közönségnek.  Gyerekek, akik szaladgálnak, fára másznak, boldog gyerekek. Ő is ilyen volt, még most is hallja a nagyszülei óvó hangját:  „Oana, ne szaladj! Oana, ne mássz fel a fára!”

Későbbi időszakából a Nikita és a Xena nevű sorozatokat említi. Annyira tetszett neki ez a két sorozat, hogy órákig ábrándozott, hogy amikor nagy lesz, mit fog csinálni. 

Tinédzserkorában az összes álma összeomlott. Mit csinál egy tinédzser, amikor megszegi a szabályokat, kérdezi, és válaszol is rá: hát nem hallgat a szüleire. „Gondolom ti is így voltatok ezzel”, mondja. Nem is tud mutatni képet erről az időszakról, teszi hozzá.  

Ha megnézzük a szabályokat egy másik perspektívában, 

például a szótárban, akkor a regula (szabály) szó mellett olyan magyarázatokat, szinonimákat fogunk találni, hogy: repara (javít), regla (beállít), sistemiza (rendszerez) a pune pe cineva la punct (helyre tenni valakit), mutat meg nekünk egy szótárrészletet.  

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a szabályok, amiket megtanultunk, azért vannak, hogy áthágjuk őket? Mi lenne, ha azt mondanám, a szabályok azért vannak, hogy a többséghez tudjunk igazodni? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy ezek a szabályok árthatnak? – kérdőjelezi meg szabályainak érvényességét. 

Ha nem jegyzeteltél a TEDx-en:

Darvas Piroska: Ki kell próbálni, csendesedjünk el!

Chris Worman: A szabályokat meg kell szegnünk a jövőnk érdekében

Lukács Csaba: ha nagy a baj, akkor az ember, és nem az állat bújik elő belőlünk

Kicsit megint jobb lett itt, mint Csíkban?

Egy olyan világban élünk, ahol a vádaskodás, mutogatás mindennapi, ahol a függetlenség, egyéniség miatt másképpen kezelnek a többiek, állítja, majd mondatokat kezd el sorolni: Egy igazi férfi sosem sír. Légy férfi, nem mutasd ki a  gyengeséged! Senki nem szereti, ha sírsz! Miért szenvedsz, mint egy hülye? Tedd túl rajta magad! Fogyj le! Hogy mész ki így az utcára? Nem látod, hogy nézel ki? Mit szól a viilág? Takard el magad!

Ismerős, nem? – kérdezi. Számára igen, és nem hiszi, hogy lenne olyan a teremben vagy a bolygón, aki legalább egyszer nem hallott volna hasonlót. 

Próbáljunk ki valami mást, tanácsolja, és megint felsorolásba kezd: Rendben van, ha sírsz. Nem szégyen, ha a férfi sír, normális, emberi. Nem szégyen kimutatni az érzelmeket, nincs benne semmi szégyen. Nincs semmi szégyen abban, ha segítesz a körülötted lévőkön. A szenvedés emberivé tesz. Csodállak, és tisztellek azért, aki vagy. Csodálatos személy vagy, és minden jót megérdemelsz. Csodálom az egyéniséged.

Hogy érezted magad, amikor ezeket hallottad? Elfogadottnak, szeretettnek? Látod, néha a szabályok megszegése ide vezet – mondja mosolyogva. 

Egy mesét szeretne megosztani egy lányról.  

Így nézett ki – mutat egy képet magáról még a Colectivben történt tűzeset előttről – szép, csinos, mosolygós. A következő kép már a „szörnyű éjszaka” után készült, a teste tele van kötésekkel. Nem arról fog mesélni, hogyan élte meg az a bizonyos estét, jelenti ki, nem ez a legfontosabb története, hanem az, hogy hogyan sikerült visszailleszkednie egy előítéletekkel teli társadalomba. 

Egy újabb képet mutat: ez az első kép, amit a közösségi médiára posztolt a baleset után, az egyik barátnőjével, Laurával vannak a képen, Oana eltakarja az arcát. Akkor még szégyellte magát, később jobb lett, emlékszik vissza. Egyik nap a brüsszeli kórház udvarán sétált, és boldog volt, mert a baleset után először sikerült egyedül felöltöznie – még ha lassan is, 22 percig húzta fel az egyik zokniját -, az arcára sütöttek a nap sugarai, ő pedig készített róla egy fotót, és feltöltötte. Rengeteg pozitív visszajelzést kapott.

Hosszú út volt. A baleset óta többé már nem illeszkedett bele többé a társadalom, és a saját maga által meghatározott szépségideál képébe, nem érezte magát nőnek, folyamatos harcban állt önmagával, az emberek tekintete, a csúnya szavak, a közösségi média szép lányai depresszióba taszították. Azt hitte, soha nem fogja megint elfogadni a társadalom. 

„Azelőtt is tudtam, hogy milyen, ha kritizálnak. A ruhádat meg tudod változtatni, a hajad színét meg tudod változtatni, a testsúlyodat is meg tudod változtatni. 

De mit történik, ha a kritika olyanért jön, amit soha nem tudsz?” 

– szegezi a közönségnek a kérdést. 

Sok időbe telt, amíg megértette, az önbizalmat tégláról téglára kell felépíteni. Sok időbe telt, amíg megértette, ha az emberek nem fogadják el így, ahogy kinéz, nem érdemlik meg, hogy az élete részét képezzék. Sok időbe telt, amíg megértette, a fogyatékosság nem nála van, hanem a többiekben. Sok időbe telt, amíg rájöjjött, az önbizalom túlmutat azon, hogy milyen a külső megjelenésünk. Ebben a pillanatban szegte meg a szabályokat, és lett szabad.

Rájött, hogy a saját magáról alkotott véleménye többet számít, mint a másoké. Elkezdett képeket posztolni, olyanokat is, ahol látszik a teste. Azért, hogy visszanyerje a hitet önmagában, hogy megmutassa a teste és az arca úgy szép, ahogy van, hogy a szépség nem attól függ, hogy néz ki, megvannak-e az ujjai, vagy heges-e a hasa, hanem, hogy milyen az attitűdje – itt a közönség tapsolni kezd. 

Másnak lenni jó dolog, ettől leszünk egyediek, és erre büszkék kell legyünk. Számomra ezt jelenti a szabályok felrúgása, ezt jelenti a breaking the rules – mondja, és még mielőtt lemenne a színpadról Jack Savoretti Breaking the Rules című zenéjéből játszik le egy részletet.