Szintetikus lélek. Van ilyen? A Ghibli stílust másoló AI képek közösségi médiás cunamija ezt igazolja. Szeretjük, csináljuk, élvezzük. És ezzel úgy tűnik, evolúciós végzetünk beteljesedett.
A jövő itt van, és sosem lesz vége
A ChatGPT új GPT-4o modelljének bevezetése hatalmas érdeklődést váltott ki a mesterséges intelligencia által generált Studio Ghibli-stílusú képek iránt. Más képgenerátorok is jól reprodukálják a japán animációs stúdió nagyon jellegzetes, kedves, tulajdonképpen lélekemelő stílusát, de a GPT-4o jelenséggé tette a stíluslopási játékot. A felhasználók személyes fotókat, mémeket és mindenféle más képeket tömegesen alakítanak át a japán animációs stúdió esztétikájára. A stúdió olyan címeket jegyez, mint a Chihiro szellemországban vagy a Totoro. Míg a ChatGPT prémium felhasználói szabadabban kísérletezhetnek, az ingyenes verzió – szerzői jogokra hivatkozva – korlátozásokat alkalmaz.
A Studio Ghibli hivatalosan nem reagált a jelenségre, de a rajongói közösségekben egyértelmű az elutasítás. A Ghibli subreddit csatorna például már régóta tiltja az AI-művészetet, azzal az érvvel, hogy ezek az alkotások visszaélnek a művészek örökségével és szellemi tulajdonával. És valóban, a Ghibli stílusú AI-képek többsége nem tükrözi a Ghibli-filmek humanista, empatikus, természetcentrikus, fájdalmasan szép szellemiségét – a nagyon egyedi és megismételhetetlen Ghibli-varázst. Viszont a technikai stílusjegyeket remekül le lehet már koppintani, és ez vált popkulturális jelenséggé.
Mi lesz most?
Hayao Miyazaki, a Studio Ghibli társalapítója és legendás rendezője korábban nyíltan elítélte a mesterséges intelligencia használatát a művészetben. Egy 2016-os dokumentumfilmben „az élet megsértésének” nevezte az AI-alapú animációkat, kiemelve, hogy ezekből hiányzik az emberi fájdalom és érzelem.
Miyazaki egy kultikus figurája a kreatív társadalomnak. Legújabb alkotása, a The Boy and the Heron önéletrajzi alkotás, hatalmas külső-belső univerzummal. Az egész estés animációs film tulajdonképpen egy önéletrajzi alkotás, amely egy párbeszéd önmagával és a fiával. Ez a film arról is szól, lehet-e folytatni a Ghibli-életművet az alapító rendező nélkül, és hogy fontos-e ez egyáltalán. Megindító komplexitású mestermű. Mindeközben a ChatGPT elárasztja a világot Ghibli stílusú szituációs viccekkel, mémekkel, giccsekkel.
Jogos a kérdés: ha a Ghibli stílusú képek gyártása demokratikussá vált, illetve érezhető közelségben van, hogy a Ghibli stílusú filmek gyártása is demokratikussá váljon, mi marad még a Ghibli hagyományból?
Sokat tárgyalt téma, ahogy azáltal, hogy egyes műalkotások ikonikussá válnak, bekerülnek a múzeumi shopokba, a bögrékre, a plázákba, a pólókra, a popkultúra részévé válnak, motivikus és dekoratív jelleget kapnak, inflálódnak stb., már más lesz az eredeti műalkotás jelentése is. Legalábbis értelmezési válságba kerül. Bizonyos értelemben kiürül.
Ha elfogadjuk, hogy ez a folyamat nem pozitív, mi lesz most, amikor az AI egyszerre konstruál, innovál és szétmos, banálissá tesz? Ha az AI pillanatok alatt ellopja és kanibalizálja a vizuális teljesítményt, érdemes-e egyáltalán sok-sok évet dolgozni, nem ritkán akár extrém áldozatokat hozni annak érdekében, hogy valaki egyedi, felismerhető, mély, releváns vizuális teljesítményt hozzon létre? Röviden: megéri még bármit is megpróbálni megismerni, felfedezni?
Fel kell kérnünk a menyasszonyt, még akkor is, ha özvegy
Olyan diákokat tanítok, akik közül nem kevesen hivatásos grafikusok, animációkészítők, formatervezők lesznek. Nem kevesen sziporkázóan tehetségesek. A klasszikus kreatív szakmai karriervonalban gondolkodnak, követik az évtizedes karrier-modelleket. Elvileg. De hogyan lesz ez majd az AI eszközök dominálta gyakorlatban? Vajon nem olyan dolog ma vizuális alkotónak tanulni, mint annak idején telefonos kisasszonynak vagy gázlámpagyújtónak?
Azért is teszem fel a kérdést ilyen radikálisan, mert azt tapasztalom, a kreatív közösség egy része már számol az új realitással, másik része még tagadja a kataklizmikus fordulat tényét, vagy, és ez a jobb eset: alkudozik.
A helyzet olyan, mint egy meg nem írt Hrabal-regény. Kapunk egy meghívót, a welcome drink ingyenes, aztán nem tudjuk, hogy az esemény, amire hivatalosak vagyunk, esküvő vagy temetés. Azon a véleményen vagyok, hogy fel kell hogy kérnünk a menyasszonyt, még akkor is, ha később kiderül, ő az özvegy. Hideg és pragmatikus tárgyszerűséggel kell gondolkodnunk a jövőről. Számomra egyértelmű, hogy a kreatív középosztálynak a szűkülése elkezdődött.
