Tucatnyi autót rongáltak meg a Bethlenben

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka csinálhatták.
Fotók: Szabó Apor

Visszapillantó tükröket törtek le, autókat rugdostak meg ismeretlen tettesek Udvarhelyen, az Építők utca alsó felében – hívta fel figyelmünket egyik olvasónk.

Vasárnap délelőtt 10 óra körül villogó rendőrautót és az utca lakóit találtuk a helyszínen, amint a megrongált járműveket mustrálták. A rendőrök nem nyilatkoztak, a találgatások alapján a Függetlenség sugárút felől érkezhettek az elkövetők, az ottani garázsok mögött rúgta be valaki az egyik autó tanksapkáját, majd az út szélén parkoló autókat vették célba. Az egyik lakos szerint a szomszédasszony éjjel fél 2 körül lett figyelmes furcsa zajokra.

Mi 7-8 megrongált autót számoltunk, de Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő szerint tizenkettőt vettek jegyzékbe, a tulajdonosok és az elkövetők beazonosítása folyamatban van. Utóbbiak rongálás miatt fognak felelni a büntetőjog értelmében, illetve a kárt is meg kell téríteniük.

Nem ez az első ilyen eset Udvarhelyen, legutóbb áprilisban fogtak el egy férfit, aki öt autóban tett kárt, 2019 júliusában pedig kilenc autón vágták ki a gumikat.