Trianon 100 Udvarhelyen: sovány lesz, de lesz

A járványügyi helyzet miatt nem lesz tolakodás Udvarhelyen sem a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, egyetlenegy kezdeményezésről szereztünk tudomást.

Mivel idéntől román nemzeti ünnepnek számít június 4-e, ezért a hatóságokat (rendőrség, csendőrség, prefektusi hivatal) is megkérdeztük: készülnek-e valamivel, de a válaszuk nemleges volt. Az egyik szóvivő azzal magyarázta, hogy az új törvény végrehajtására, avagy az ünnep megtartására még nincsen módszertan.

A városházán a cserkészek is próbálkoztak engedélyt szerezni egy villámcsődületre (flash mob), de nem kapták meg, ahogy az EMNT-SZNT ünnepi programja sem, így csak koszorúzás lesz a Városháza téren, a milleniumi emlékoszlopnál 17.30-tól.

A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy virágaikat, koszorúikat a szabályok betartása mellett helyezzék el. A veszélyhelyzet idején ugyanis tilos a gyülekezés, legfeljebb három személyes csoportokat enged a törvény közterületen. Arra is buzdítják az udvarhelyieket, hogy tegyék ki a székely és a magyar zászlót a házaikra, ablakokra, teraszokra.

Ugyancsak 17.30-tól 100 másodpercig szólnak a templomok harangjai, nem csak Udvarhelyen, hanem az egész Kárpát-medencében – írják még közleményükben, arra kérve az embereket, hogy ez idő alatt álljon le a gépkocsi- és gyalogos forgalom, tiltakozásképp a „nemzetünket ért történelmi igazságtalanság” ellen.