További lazításokról beszélt az egészségügyi miniszter

Valószínűleg június 15-én nyithatnak a nagyobb bevásárlóközpontok – jelentette ki a román közszolgálati televízió műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. Az elképzelés szerint több lépésben nyitnák meg a plázákat, előbb az üzletek nyithatnak, majd a vendéglők, végül a mozik és a játszóházak.

Folytatódnak a sportversenyek is, nézők nélkül, megnyílnak a strandok, ötszáz személynél alacsonyabb nézőszámmal lehet koncerteket szervezni – sorolta a június 15-ére tervezett lazításokat a miniszter, amelyeket csak akkor engedélyeznek, miután kielemezték a június 1-jén bevezetett lazítások hatásait.

„Lehetséges, hogy a nyár folyamán megnyílnak a délutáni iskolák, a magán bölcsődék és óvodák” – mondta el annak kapcsán, hogy június 12-én véget ér az iskolai év, és a szülőknek nem lesz tovább lehetősége otthon maradni a gyerekekkel.

A miniszter úgy értékelte: leghamarabb a nyár végén térhetünk vissza a járvány előtti életünkhöz, hozzátéve, hogy „bizonyos szokásainkon változtatni kell”. Ősztől számolnak azzal is, hogy „együtt fogunk élni a vírussal”, vigyázva arra, hogy a közösségi terjedés nagyon alacsony szintű legyen. Arra számítanak, hogy a lakosság egy részében kialakul az immunitás a vírussal szemben, és egy esetleges második hullám súlyossága ennek hányadától függ – magyarázta a miniszter.

Agerpres