Tornai: több a show, mint a tartalom

Fotó: GÁL ELŐD

A viharosra sikeredett pénteki tisztújító küldöttgyűlés után, sajtótájékoztatót tartott az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács új vezetősége. Noha Imre Gábor korábbi elnököt, az újonnan kinevezett elnök, Tornai Szilárd ügyvezető alelnöknek jelölte, nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Egyelőre így nem tudni, hogy vállalja-e a funkciót.

Nem volt semmi nyomás – mondja Tornai Szilárd az elnökség bemutatása után reagálva azokra a szóbeszédekre, miszerint az ő jelölése fentről érkező nyomásra történt volna, mert Imre Gábort, aki többek között a megyei elnök Borboly Csabával sem ápol jó viszonyt, kontrollálhatatlannak tartják, és Tornai Szilárdot kevésbé. Ő úgy véli, az RMDSZ az UIET-et segíti, nem támogatják sem őt, sem Gábort. „Jól példázza ezt, hogy az udvarhelyszéki elnök, Bíró Barna Botond kérésére, Gábor ott dolgozik a széki irodában. Nem tartja magát irányíthatóbbnak azért, mert ő nem annyira forróvérű, mint Gábor. „Ez most egy ilyen show lett, de több benne a show, mint a tartalom” – fogalmaz.

Majd ahogy a küldöttgyűlés után, ismét azt állítja, hogy a 2018-as tisztújításkor előre megbeszélték a szerepcserét, Gábor mégis úgy döntött, hogy indul, de ezzel semmi baj sincs. Szilárd örülne, ha a jövőben is több jelölt indulna, mert az ő olvasatában ez azt jelenti, hogy fontos az UIET: tenni akarnak érte, ha meg is mérettetik magukat.

Ahogy a szerepcserét, később azt is megegyezték, hogy akármelyikük nyer, a másik lesz az alelnök a mandátum idején: „beszéltem vele, időt kell neki hagyjunk, hogy ezek a dolgok leülepedjenek, de bízom benne, hogy el fogja vállalni”.

Mi van az önkéntesekkel?

Ők ugyanis szemmel láthatóan a korábbi elnök pártján voltak, hiszen a küldöttgyűlésen, amikor kiderült, hogy Tornai az új elnök, csoportosan kivonultak a teremből. Azóta beszélt velük Szilárd, úgy érezték, hogy változások jönnek a szervezetbe, ha ő lesz az elnök, de biztosította őket, hogy ez nem igaz.

Elmondása szerint nem akarta őket belerángatni a kampányba, hogy ne kelljen állást foglaljanak, így egyoldalú lett a kommunikáció, utal először arra, hogy Gábor ezt megtette, aztán azt mondja, hogy ő sem tette meg. „Végülis egy mozgalom jött létre, ami vagány” – mondja, ennek ellenére akárkivel beszélt azóta, úgy érzi, Gábor mellett és nem ellene szólt az önkéntesek állásfoglalása, akiknek egyébként nem volt beleszólásuk az új elnök megválasztásába, ahogy az újonnan befogadott tagszervezeteknek sem.

Nem tudja, hogy amennyiben az új tagszervezeteknek az elnök megválasztása előtt szavazati jogot adnak, hogyan alakul a döntés, de szerinte így is, úgy is szoros lett volna. Ő is jó kapcsolatot ápol ezekkel a szervezetekkel, egyeztetett is velük, „megyünk együtt előre”, mondja, majd ki is neveti magát a sokszor puffogtatott politikai lózungtól.

Szerinte ez így volt fair, az összes MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet – szerk. megj.) struktúrában mindig a szavazás után fogadták be az új tagszervezteket. „Egyébként megtörténhet az, hogy bárki bejön az UIET-be, létrehoz harminc tagszervezetet, leadja ezek jelöltségét, és ők megszavaznak, amit akarnak” – vélekedik. A saját hiányosságuknak nevezi, hogy nem szerveztek küldöttgyűlést, akár online formában, de nem az utolsó pillanatokban kell szabályokat változtatni, hogy valaki helyzetbe kerüljön.

Szintén hiányosság, hogy három évig úgy vezették a szervezetet, hogy nem látták annak az alapszabályzatát, és a szokásjog szerint működtek – vallja be. Most már van új alapszabályzat, ezt át kell nyálazniuk, és ha kell, módosítaniuk rajta. „Ki fogjuk ezt találni úgy, hogy az UIET tagoknak, legalább a vezetőtanácsnak legyen szavazati joga. Meg kell nézni, hogy kinek adsz szavazati jogot. Nem teheted meg a tagszervezetekkel szemben sem, akik régóta aktívan részt vesznek az UIET-ben, hogy az ő szavazataikat majdhogynem értékteleníted azzal, hogy növeled a szavazati létszámot. Valahogyan súlyozni kell. Az UIET egy ernyőszervezet, tagszervezetekre épül, de meg kell találni a módját annak is, hogy a tagok is szavazhassanak” – magyarázza Szilárd.

„Nem a szándék a kérdéses, hanem a keret” – mondta Dávid Endre az UIET-tagság létrehozására a Szilárddal való beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón.

Az elnökség

Ő az önkormányzatokért felelős alelnök, ami nem meglepő, hiszen ő az RMDSZ frakció tagja a székelyudvarhelyi tanácsban. „Mint önkormányzati tag, képviselnem kell elsősorban az udvarhelyi, de az udvarhelyszéki fiatalok érdekeit” – mutatkozik be.

Pál Boglárka négy évet töltött az UIET-nél önkéntesként, most ő lett a külső és belső kommunikációért felelős alelnök, ahogy ő a Siculus Fesztivál programfelelőse is. További önkéntesből alelnökké vált tagja is van az UIET-nek.: Pál Kinga. Ő egy önkéntesbörzén csatlakozott a csapathoz, Endrétől és Szilárdtól megtanult pályázatot írni, azóta főként ezzel foglalkozik. Szerinte meghatározza a jövőjét is az UIET-nél töltött idő, hiszen továbbra is szeretne pályázatírással foglalkozni. De „ezt sem lehet külön választani a programoktól” – mondja.

Bogi még szól pár szót a programokról. Most egy csapatépítőt szerveznek azelőtt, ami picit összerázza a Siculus szervezőgárdáját, de utána minden már bejáratott programot szeretnének megszervezni.

A programok szervezésében Czika Arnold is nagy szerepet kap. Czika az előző elnökségben is benne volt, és igyekezett minél több időt beletenni, ami kevésbé sikerült, mivel akkor került fel Kolozsvárra. Ő híve annak, hogy lehet itthon jövőt tervezni, ezért noha most egy menedzsment mesterit végez a közgáz után, hazaköltözött. Szeretné jobban kivenni most a részét a szervezet életéből.

A bejáratott rendezvényeket továbbviszik – erősít rá az újdonsült elnök, aki a Fitatal Fotósklub elnökeként került az UIET-be, amely segített megszervezni a fotós eseményeket, kiállításokat. „Ezt is szeretném továbbvinni az UIET-ben, hogyha vannak kisebb csoportok, esetleg baráti körök, amelyek valamit létre szeretnének hozni, mi segítő kezet tudjunk nyújtani, mert az apró kezdeményezésekből vagány dolgok fognak születni” – mondja.  

Amit szeretnének változtatni, hogy többet dolgozzanak együtt a tagszervezetekkel, bevonva őket a programok szervezésébe is az önkéntesek mellé. A hétvégi küldöttgyűlésen befogadott nyolc új tagszervezet mellett 34 további tagszervezet van. Most fel kell mérni, hogy kivel lehet közülük együtt dolgozni. Szerinte akármilyen klisének is hangzik, elválaszthatatlan a város a vidéktől, hiszen rengeteg tanuló a környező településekről jár be Udvarhelyre, és úgy gondolja, ezt erősíti az is, hogy most már Székelykeresztúr és Szentegyháza térségekért felelős alelnökeik is vannak.

Előbbi Kedei Csenge, a Régió Rádió műsorvezetője. Amikor elment egyetemre, megszűnt az ifjúsággal a kapcsolata, azelőtt Keresztúron azért mindenben benne volt a keze. Azt érezte, hogy valami nincs rendben, ezért megtisztelőnek tartja a megkeresést, és el is vállalta a funkciót.

Elekes Dániel egy újonnan alakult szentegyházi szervezet elnöke, ezért ő az említett térségért felel, bár ő a közéletért felelős alelnök is. Szerinte az UIET-en keresztül lehet bevezetni a fiatalokat a politikába, úgy, hogy ne tekintsenek rá rossz szájízzel. Van egy erős partnerség az RMDSZ-szel, feladatuknak tekintik a fiatalok elindítását a politika irányába – mondja Dani, Szilárd meg hozzáteszi, hogy ezt a partnerséget nem titkolták soha. A politika nem ördögtől való, még ha sokan azt is hiszik” – fogalmaz.