A március 15-ei ünnepség után percek alatt elcsendesült a Patkó, csak mi maradtunk hármasban a meghívott szónokkal, a 70 éves Tőkés Lászlóval, a forradalmárral, EMNT-elnökkel, egykori püspökkel, EP-képviselővel.
Fotó: Dávid Anna Júlia
Ahogy helyet foglalunk a téren hagyott székeken, a “püspök úr” körülnéz, a Református Kollégium felújított épületét méltatja, azon merengve, hogy ebben az eredeti formájában ő nem is ismerte. Mi meg azon morfondírozunk, hogy mikor is láttuk utoljára Tőkés Lászlót itt a Patkóban, mert bizony rég lehetett, ha sem mi, sem ő nem emlékszik tisztán.
– Voltunk többször is, de összemosódnak az alkalmak. Valami nagy népgyűlés lehetett, az autonómia jegyében, vagy talán épp március 15-e, valamikor a 2000-es évek elején, amikor nagy élet folyt az anyavárosban. Szász Jenővel még barátok voltunk, ide jött Orbán Viktor is.
A régi barátságok hogy állnak most?
Szász Jenővel nincs semmilyen kapcsolatom, mert annyira kiviselte magát, hogy az a kapcsolat meghalt.
Ezt hogy érti, hogy kiviselte magát?
Tulajdonképpen elárulta a nemzeti oldalt, szervezkedéseinket, a Magyar Polgári Szövetséggel (az MPP elődje – szerk.) kezdődően, és akkor voltunk kénytelenek megalapítani az Erdélyi Magyar Néppártot. Különutas politikát folytatott, erőteljesen individualista jelleggel, összegubancolódott minden. És… ennyi.
(közben felzendül a háttérben a Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete)
Mint egykori szabadságharcos, most hogyan látja az erdélyi magyarság helyzetét, jövőjét?
Ott voltam az RMDSZ alapítói között, tiszteletbeli elnöke voltam, meghatározó politikai aktora egészen addig, amíg az autonómiaprogramunkat nem prédálták fel. Az a különbség köztünk és a felvidéki magyarok között, hogy ott nyíltan kimondták, jegelik az autonómiát és úgy próbálnak boldogulni, az RMDSZ programja viszont továbbra is tartalmazza, mint célkitűzést. Jobbra jelzett, és balra hajtott, csak kampánycélokra használta, így aztán kénytelenek voltunk önálló útra térni, és így jött létre az úgynevezett nemzeti oldal, amely ígéretesen indult.
Úgy éreztük, hogy lehet újfajta politizálást kezdeni az RMDSZ-en kívül, az autonomista politikát megvalósítani, de bebizonyosodott, hogy szinte lehetetlen, ugyanis a román politikai életben nincs helye. Az RMDSZ pedig erőteljesen beágyazódott a román politikai életbe, sokszor már-már magyarul beszélő román pártként viselkedik, és meghonosodott az a paktumpolitika, ami Neptunban kezdődött el. Azóta nyilvánvaló, hogy a román hatalommal és a magyar uralkodó párttal szemben nem nyílik esélyünk arra, hogy komoly politikai tényezővé váljunk. A román hatalom kiválogatta a neki tetsző magyar politikát, leszorította a pályáról a neki nem tetszőket, és ebben cinkosságot vállalt az RMDSZ. Ebben a helyzetben nagyon nehéz, egyáltalán nincs politikai mozgásterünk. Úgy is felfogható ez az eltelt 30 esztendő, mint az önrendelkezési politika lenullázásának története.
Hogyan képzelte el harminc éve, és milyennek látja most az azóta megfogyatkozott erdélyi magyarság helyzetét?
Nem akarok nagy dolgokat mondani… Elvesztette a romániai magyar politika az önállóságát, az autonómiáját teljesen (másodpercekig csendben gondolkodik). Az opportunista alkalmazkodásnak egy olyan szintjére szorították, illetve csúszott vissza, hogy eszköztelenné vált a magyarok közösségi jogainak kivívásában, legfeljebb a klasszikus európai kisebbségpolitika adagolásában ér el eredményeket, de nem történt rendszerváltás a kisebbségpolitika terén – márpedig ez lelkesített minket ‘89-90-ben. Tulajdonképpen a régi nacionál-kommunista típusú rendszernek egy jobb kiadása valósult meg, nem sikerült áttörést elérni ezen a téren.
(közben két idős férfi üdvözlését fogadja kedélyesen, akik azt mondják, pár napja a vásárhelyi Postaréten is találkoztak vele)
A Néppárt alternatívájának vajon miért nem volt foganatja? Mert nem csak Bukarest, az RMDSZ meg a választók részéről tűnik úgy, hogy megvonták a támogatást a Néppárttól, hanem Budapestről is elzárták a csapot a Demokrácia Központoktól. Mivel magyarázza ezt?
Úgy gondolom, hogy megpróbáltuk a lehetetlent, amikor megpróbáltuk korrigálni az RMDSZ által kisajátított romániai magyar politikát. Most 9 millió euró körüli állami támogatásból elsődlegesen pártpolitikai szempontok mentén gazdálkodik az RMDSZ, kisajátítja a romániai magyarságra létszámarányosan jutó költségvetési támogatást, és azzal elsődlegesen pártpolitikai szempontok érvényesítésével gazdálkodik. Tulajdonképpen egy négy évig tartó választási kampányra nyílik lehetősége, és egy favorizált, a hatalommal kezes párttal nem lehet felvenni a harcot.
Nagy pénz, nagy foci, mondta talán Puskás Ferenc. Mi jóhiszeműen vállalkoztunk a harcra, és el is hitettük a magyarországi támogatóinkkal, elvbarátainkkal, szövetségeseinkkel, nevezetesen a Fidesz-szel, hogy erre vállalkozunk. De nem tudtunk alternatívát létrehozni a túlerővel szemben, a román hatalommal és a vele cinkos RMDSZ-el szemben. Ezt be kell vallani. Azon kívül mi is ugyanolyan gyarlók vagyunk, mint az RMDSZ képviselői, gyarló az ember, hogy az István, a királyt idézzem. Ez a reális helyzet.
Ezen túlmenően nagypolitikai szempontok játszottak közre a mi lehetőségeink és támogatottságunk tekintetében, ugyanis nyilvánvaló, hogy a magyar kormány nem kíván a hátába egy barátságtalan Romániát, Szlovákiát ebben a nemzetpolitikai koncepcióban, ennek rendeli alá a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját. Ezért történhet az, hogy a Fidesz iránt oly barátságtalan – és finoman fogalmaztam –, a magyar liberális baloldal iránt tájékozódott RMDSZ-t végülis magához szelídítette. Mert pragmatikus politikai megfontolások szerint fontosabb nekik a komoly parlamenti és országos képviselettel rendelkező RMDSZ.
Ön csalódott-e, neheztel-e emiatt a magyarországi szövetségesekre?
Szerintem nem volt indokolt, hogy eltöröljék az EMNT Demokrácia Központ hálózatát. Jól megvoltunk, még az RMDSZ-t sem rövidítettük meg, alkalmazkodtunk az előbb említett politikai meggondolásokhoz. Érzékeltük, hogy a Fidesz nem akar magyar politikai vetélkedőt, de azt sem kívánhatja, hogy bevezessük a demokráciaellenes, kommunista típusú egypártrendszert, márpedig ez ebbe az irányba halad, ami hosszú távon nem jó sem a Fidesznek, sem az erdélyi magyarságnak.
Ön pont ez ellen harcolt.
Hogyne, hogyne, nyilvánvaló. Szász Jenő is a többpártrendszerért bontott zászlót, s utána teljesen beállt a sorba, és feladta a politikai pluralizmus elemi demokratikus elvét.
Mindenképp lezárult egy korszak, de ezzel leáldozott a nemzeti oldal, a Néppárt csillaga?
Nem, nem, nem. Tartottam egy beszédet a székely szabadság napján, és a refrénszerű üzenete az, hogy nem adjuk fel. Úgy vagyok ezzel, mint a jó orvos, hogy még a halálos betegeknek a meggyógyítására is vállalkoznia kell. Súlyosbodott a helyzetünk, de tovább kell vinnünk azt a politikát, ami teljesen helyes, egészséges volt eddig is, csak elfogyott körülötte a levegő, és szembekerült mindenféle főbenjáró érdekkel, amelyek legyűrték. De nem adjuk meg magunkat, és megkeressük az érdekérvényesítés és a folytatás lehetőségeit.
Néhány nappal az interjú után az EMNP és az MPP fúziójából származó EMSZ új elnököt választott magának Zakariás Zoltán néppártos parlamenti képviselő személyében. Őt is megkérdeztük a párt jövőjéről.
Az Erdélyi Magyar Szövetséget képesnek tartja erre?
Mindenképp szükség van rá, mert ezt a politikai folytonosságot képviseli. A baj az, hogy egyesek egymás ellen uszították az EMNT-t és az EMNP-t. Fogadott és fogadatlan prókátorok mondják az igazukat ebben az ügyben, és nem veszik észre, hogy ez egy önfelszámolási folyamat, és le kellene állítaniuk magukat. Amiket előadtak az ellenségeink és egyes fegyelmezetlen politikai mellékszereplők, az csak zűrzavar keltésére alkalmas, és akár egy ellencikket is meg lehetne jelentetni arra, ami az Átlátszó Erdélyen megjelent, de hát ennek sosem lenne vége, mert mindenki jönne a maga igazával és még jobban beledöngölnék egymást a sárba.
Abban a cikkben Ön nem szólalt meg.
Nem, nem is kerestek hálistennek.
De mit mondott volna, ha megkeresik?
Nem álltam volna bele. Nem tudom, tudták-e ezek az emberek, hogy mibe álltak bele, mert van, amikor nincs értelme válaszolni. Például azt cáfolni, hogy mi lett a 250 millió forinttal. Minden évben precízen elszámoltunk. Hamis dolog, hogy azt valaki eltulajdonította, eltérítette, ellopta, nem is lehet szó róla, én voltam az elnöke. Nem is volt kérdéses, hogy az a pénz a nemzeti oldalt szolgálja, ez nem volt kérdés sem Potápinak, sem Semjénnek, senkinek. Ezeket más beállításban felhánytorgatni, se nekünk nem jó, sem azoknak, akik mondják, sem az erdélyi magyarságnak, sem a Fidesznek, senkinek.
Hogyan látja az erdélyi magyarság jövőjét abból a szempontból, hogy Lázár János demográfiai tartaléknak nevezte nemrég?
Erről egy konzultációt kellene nyitni – hogy a Fidesz fejével gondolkozzam. Egyre többször hallani hasonló megnyilatkozásokat. 10-15 évvel ezelőtt, a Fidesz kormányra kerülése előtt kiszivárgott egy olyan hír, hogy van egy háttérkutatás a határon túli magyar munkaerő felhasználásáról. Nagyon tartok tőle, hogy vannak, akik ebben gondolkodnak, s akik meg nem dédelgetnek egy ilyen tervet, azok nem is tulajdonítanak jelentőséget ennek a vonatkozásnak.
Márpedig mindig mondom, amikor alkalmam van, Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az egész magyar kormánypolitika intézkedéseibe, törvényeibe be kell vezetni egy olyan modult, amely ellensúlyozni hivatott az elvándorlást. Például ne vigyük ki minden erdélyi tehetségünket Magyarországra, vagy a Rákóczi Szövetség is gondolja meg, hogy milyen járulékos hatása van annak, hogy az ifjúságunk odaszokik és olyan fajta kínálatot, támogatást nyer, amely idegenbe csalja ki.
Én lelkesedem a határok feletti nemzetegyesítés iránt elvi szinten, de ne váljon kivándorlási politikává. Egyelőre nem látom bizonyítottnak annak a veszélyét, a feltételezését, hogy külhoni magyarokat kívánna munkaerőként kivonzani Magyarország, sőt, a magyar nemzetpolitika egyik kulcsmondata a Szülőföldön magyarul, de a kísértés jelei észrevehetők.
