Több településen forgatókönyvet cserélnek a tanügyben

A május 17-e és 21-e közötti tanítási héten Udvarhelyszéken több községben változik az oktatási forgatókönyv, Udvarhelyen továbbra is minden tanintézmény a kettes forgatókönyvet alkalmazza – döntött a megyei vészhelyzeti bizottság csütörtökön.

Május 5-étől három helyett két forgatókönyv szerint zajlik az oktatás, miután a – lényegében megegyező – sárga és piros, avagy kettes és hármas forgatókönyveket összevonták.

Az egyes variáns szerint minden napközis és iskolás gyermek tantermi oktatással kezd, míg a kettes forgatókönyv szerint a napközisek, elemi osztályos tanulók, valamint a végzős diákok tantermi oktatással, a többiek online tanulnak.

A friss határozat melléklete szerint változatlanul a kettes forgatókönyvet alkalmazzák Székelyudvarhely, Farkaslaka, Máréfalva, Újszékely, Oroszhegy, Felsőboldogfalva, Székelyvarság és Székelyderzs összes tanintézményében. Az említett hétre ugyanez érvényes Etéden és Oklándon is, ahol korábban az egyes változat volt érvényben.

Minden más településen az egyes (zöld) forgatókönyvet alkalmazzák, azaz minden óvodás és iskolás teljes létszámban mehet iskolába az egészségügyi óvintézkedések betartásával. A korábban kettes besorolású Fenyéd, Bögöz, Székelyandrásfalva és Zetelaka is ide tartozik, tárt kapukkal várnak minden gyereket.