Több mint 207 ezren mondták vissza az AstraZenecát

Az AstraZeneca vakcinájára időpontot kapottak 28 százaléka, mintegy 99 ezer személy nem jelentkezett az oltásra vagy visszamondta az előjegyzését. Márciustól – amikor felmerült az AstraZeneca oltóanyaga és az agyi vérrögképződéses esetek közötti összefüggés gyanúja – több mint 207 ezren mondták vissza előjegyzésüket az oltási platformon — nyilatkozta kedden Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

A CNCAV elnöke a téma kapcsán elmondta, értesültek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik illetékesének azon kijelentéséről, miszerint van összefüggés a vakcina és az agyi vérrögképződéses esetek között, de jómaga nem számít arra, hogy visszavonnák az AstraZeneca oltóanyagának engedélyét. Kifejtette, inkább azt tartja valószínűnek, hogy az EMA illetékes testületének keddi ülését követően „többletajánlásokat” fogalmaz majd meg ezzel az oltóanyaggal kapcsolatban, esetleg megjelölik azt a kockázati csoportot, amely esetében fennállhat e mellékhatás veszélye. Jelen körülmények közepette természetes, hogy az emberek vonakodnak a vakcinától, hiszen több hivatalos információra van szükségük – mondta el.

Valeriu Gheorghiţă leszögezte, Románia az EMA ajánlásai alapján minden intézkedést meghoz majd az oltást igénylők biztonsága érdekében.

Agerpres