Munka- és akaraterő lenne, építőanyagra van szükség. Fotó: Magyari Tímea

 –  A ruha, ami volt rajtunk, abban menekültünk ki. Mezítláb, s ahogy értük. A hároméves kicsi fiam a szobában aludt, ő egy szál harisnyában maradt. Mi anyummal tojást festettünk a konyhában – mondja Gábor Izabella, a bögözi tűzeset egyik áldozata. Apum kilépett az ajtón, hát a szomszéd ház sarka ég, abban a percben belekapott a mi házunk szigetelésébe, s húsz perc alatt a szemünk láttára vált semmivé az életünk.

Az erdő alatt, a bétai eltérő után kisebb várfal áll az út szélén: két család életének a masszája. Egykori használati tárgyak, valamikori ruhaneműk, függönyök, kanapék, szőnyegek egyvelege. Leégett Bögözben a házuk nagyszombat délután, éppen a nemzetközi romanapon.

Ha segíteni szeretnél: 

A tűzkárosultak megsegítését a SIC Alapítvány vállalta magára: pénzadománnyal, tartós élelmiszerrel, pelenkával és lakberendezési tárgyakkal is lehet.

Személyesen: Székelyudvarhelyen a Vár utca 4. szám alatt (a volt Demokrácia Központban) munkanapokon 12–13 óra között.

Pénzadománnyal: a Fundatia SIC – RO65OTPV261000194812RO03 – OTP Bank Odorhei bankszámlaszámon, a Bögözi tűzkárosultak számára megjegyzéssel.

Telefon: 0740830946 (Gábor Miklós), 0752366135 (Gábor Izabella)

Vinczellér Árpád bögözi lakos, vállalkozó és politikus keresett meg a múlt héten, hogy jó lenne felhívni az adakozó kedvű olvasóink figyelmét arra, hogy az április 8-án tűzkárosulttá vált két család még jóformán fedél nélkül él, és további szükségük lenne támogatásra. 

– Dolgos, szorgos, becsületes emberek, a falu is melléjük állt, de sürgősen kellene még segítség nekik, mert nincs, ahol lakniuk. Az egyik családnak van egy kis szobája a 11 főre, de a másik 5 tagú família teljesen fedél nélkül maradt – magyarázza.

Ezért érkezünk kedd délután Bögöz bétai végébe, hogy a helyszínről mutassuk meg,

kiknek és mire van szükségük.

Két ház és a benne lévő 16 ember életének megolvadt, hamuvá vált darabjai magaslanak baloldalt az út szélén. Közelebbről: félpár szenes papucs, babaetető, aranycsipkés függöny, bordó sötétítő, csillogó karácsonyfadísz-olvadék, bőrkanapé sarokrésze, az ókori görög fényűzést idéző meander mintás tapéta. Bizonyítékai annak, hogy valaki itt meg akarta mutatni, hogy lehet kétkezi munkával is gazdagságot teremteni maguk köré.

Gábor Csaba aggódva nézi a falakat.

A hulladékrakás mögött, a domb alján csákányozó férfiak, tető nélküli házak, egy magányos betonlépcső, mely az emelet helyett most az ég fele vezet, és a falon megfeketedett csempe jelzi, hogy ott nemrég fürdő volt. Türkizkék.

– Volt két tévénk, a testvéremnek nagy, négyezer lejt érő. Nekem kisebb, de az is pénzt ért. A gyermeknevelési segélyt összegyűjtögettem a hároméves kisfiamnak, tízezer lejnél többet, telefonjaink, irataink, a kicsi keresztelőjére kapott aranyékszerek, központi fűtés, hűtőszekrények, új bútorok, ruhanemű, minden ott maradt – sorolja Izabella tárgyilagos hangon kérdésemre.

Érkezik az édesapja, Gábor Csaba és a fia, az ifjabb Csaba is. A régi téglaház fölé emeletet húztak fából, megduplázva az ingatlan lakófelületét. Így összesen hat szoba és két konyha, két fürdő veszett oda a berendezéssel együtt, a tűzoltóság becslése szerint 70 ezer euró értékben.

A berendezés épp annyit ért, mint a lakás – mondja az idősebbik férfi. Ő régebben a környéken, a Salastarnál és asztalosműhelyekben, újabban külföldön vállalt munkát, hogy a családnak mindene meglegyen. A 21 éves fia is külföldön dolgozik. A lánya gyereknevelésin van, felesége háztartásbeli. Biztosítás sajnos nem volt a házra, így mindent önerőből kell újraépíteni.

Az önerő a közösség erejét is jelenti ezúttal,

mert mind Gábor Csaba, mind a testvére felemlegeti többször, hogy a falu népe mennyire melléjük állt. Volt, aki téglával, ablakkal, más cementtel segítette, kétkezi munkával. Pénzt gyűjtöttek, amit egy székelyudvarhelyi építkezésianyag-kereskedésnél letétbe helyeztek, és onnan költekezhetnek, amikor szükség van rá, a két család fele-fele arányban. Jótékonysági bált, estet szerveztek, ruhát, élelmet kaptunk – a falu tart el már két hete, sorolja hálásan Gábor Csaba.

A patak túlsó partján összeépített házak sokasága. Bármikor meggyulladhatnak, ha nincs megfelelő tűzvédelem.

Az 52 éves férfi tekintete ijedt, szorongó: még mindig nincs tető a családja feje felett. „Húsz perc alatt a szemünk láttára égett le a házunk. A szomszédban kigyúlt a kazán, átterjedt a mi házunkra, a tűzoltók előbb az övéket mentették, s nekik egy szoba megmaradt, ott meghúzódhatnak. Nekünk a bögöziek ajánlottak fel szállást, először a másik testvéremnél laktunk, de nem tudunk annyian elférni, úgyhogy átköltöztünk egy panzióba, amit ideadtak ingyen, de amikor jönnek egy-másfél hét múlva a vendégek, ki kell költöznünk, addig jó lenne egy szobát elrendezni”.

Besétálunk az épülő házba. A fal mellett kívül végig felrakva az elégett tárgyak. Kiskutya ugat harciasan egy ketrecben. Az egyik téglafal megmaradt, a többit adományból újrarakták. Odabent: „5.000 lejes volt ez a kályha, 7 kalorifert megbírt, ott a fürdő, bojlerrel mindennel. Minden-minden odalett” – sóhajt Gábor Csaba – Az egész család földönfutó maradt. Öcséméknek még megmaradt az a kicsi épület, oda be tudnak húzódni – mutat a szomszédos leégett házra, melytől most a régi tetőzet pléhlemezei választják el. 

Foltos túlélte a tüzet

– Itt egy kicsi nyuszi van. Az megmaradott – válaszolja, amikor kérdőn nézek egy ketrecre s mellette a csokibogyókra. – Ki akartam venni, de a tűzoltók nem engedtek közel. Úgy meg volt szegényke ijedve, ahogy hulltak le a háztetőről az égő táblák, végig szökdösött. Foltosnak hívják, kicsi korában hozta fiam, mutatja be a túlélőt büszkén.

Ruhaneműt és egyéb dolgot még nincs, ahol tároljanak. Valaki ígért már hűtőt, más gázkályhát, csak nincs, ahol tárolni. Leginkább a fa kellene, az a sürgős s a lerakatban, ahol a jótékonyságból összegyűlt pénz van, azt nem lehet kapni. Szaniter berendezésekre is szükség lehet, mint mosogató, mosdókagyló, vécé, kád vagy zuhanyzó, csaptelepek stb. Vinczellér Árpád hozott egy rakás fát eddig, s ígérte, hogy a szemetet is segít elszállítani. Írják ki az újságba legyenek szívesek, hogy köszönöm szépen, biztos jól fog esni neki – kéri Gábor Csaba a búcsúzásnál.

Én az életemet külföldön éltem le, hogy meg tudjuk ezt csinálni

Átmegyünk a szomszédba, ahol a kapu közét homokrakás foglalja el, féloldalasan araszolunk be az udvarra mellette. Másik felén cementrakás, mindkettőt adományba kapták. Hátul, a magányosan az ég fele meredő lépcső mögött férfiak csákányolnak, ássák az alapot. Két fiatalember és egy középkorú, Gábor Miklós. 

A kémény gyúlt ki, belekapott az egy méterre levő szomszéd házba is. Most másképp tervezik újraépíteni. Kisebb is lesz az épület egy méterrel, hogy az út martja se omoljon rájuk.

– Én felmentem, megfogtam két fiókot, amiben az eredeti iratokat tartottuk, de kiderült, hogy nem is jó volt. Vissza akartam menni a pénztárcámért, iratokért, de nem lehetett. Minden leégett, mind a három hűtő, új bútor, minden, csak a falak maradtak meg. 80-90 esztendős lakás volt ennek az alapja, még kövek voltak az alapban, nem beton, egy idős özvegyasszony lakott itt, mi szomszédokul segítettünk neki építkezni, amikor a fa toldást csinálta. A szüleim azután megvették tőle a házat, és ahogy nőtt a család, úgy bővítettük – mondja Gábor Miklós.

– Mi sokan vagyunk. Itt több család van. A két fiam, mindkettőnek a felesége és egy-egy kisbaba, másfél és kétéves kislányok. A másik szobában a két kiskorú lányom, és mi ketten a feleségemmel az emeleten laktunk, 11-en összesen – számolja a kezén, amikor erről kérdezem. 

– Én az életemet külföldön éltem le, hogy meg tudjuk ezt csinálni, mert másképp nem lehet. Tizenegy évig éjjeliőrként dolgoztam a polgármesteri hivatalban, aztán lerakatban, asztalosműhelyben két évet, s azután külföldön, mert nőttek a gyerekek, iskoláztattam mindegyiket. Udvarhelyre jártak. A nagy fiam Németbe’, a két kicsi a Profiban dolgozott.

Fától fáig

Ő is azt mondja, leginkább építkezési anyagok kellenek és faanyag. Cserepet ígértek háromezret Dobóból, azt el kell hozni. Kérdés, hogy mivel, hogy elég lesz-e és megbírja-e a ház a súlyos cserepet, kételkedik, de másik szavával megbízik a szakemberek véleményében, akik szerint megbírja. A háztetőn könnyű pléhlemez volt eddig. Az most a kerítés a két ház között. 

Miklós bánata az, hogy a törmeléktől nem férnek a munkálatokkal, a homokrakás is azért a kapu között. A polgármesteri hivatal pedig hetek óta csak ígérgeti, hogy elviszi. 

Munkaerő és akarat lenne az építkezéshez, csak a faanyag hibádzik és a hely, hogy a szemét már ne foglalná el, vonjuk le a következtetést.

A polgármesteri hivatalban Istók Róbert alpolgármestert találjuk,

amikor arról kérdezzük, hogy milyen lehetőségei vannak a községházának a károsultak megsegítésére. Kiderül, hogy a dokumentáció elrendezésében tudnak rendelkezésre állni, a telekkönyvet – régi telekkönyv frissítése – és az építkezési engedélyt, a „papirisztikát” igyekeznek rendbe tenni. Mivel magántulajdonról van szó, anyagi támogatást nem nyújthatnak. A falu gyűjtött pénzt, ruhaneműt, ad szállást, ezért a polgármesteri hivatal által felajánlott szállásra nincs szükség.

„Amivel azt ígértük, hogy segítünk, s meggyűlt vele a bajunk, az a szemét elszállítása. Lejárt a szerződés a régi szolgáltatóval, úgy néz ki, hogy lesz egy másik. A régi szolgáltató, a Sylevy Salubriserv még azon a héten megígérte, hogy küld kocsit, de a román húsvét és egyebek miatt nem sikerült, legutóbb pénteken jelentkezett, hogy küldi az autót, de azóta sem jött” – foglalja össze kicsit szégyenkezve, hogy nem sikerült teljesíteni az ígéretet. Elmondja, az RDE-t is megkeresték, de nagyobb autóra lenne szükség, mint amekkorával a cég rendelkezik, hogy elférjen a rengeteg szemét benne.