Tilos ezentúl éjszaka fát szállítani az erdőből

Határozatot fogadott el pénteki ülésén a kormány, amely szerint éjszaka tilos fát szállítani az erdőből. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, az intézkedés kizárólag a kitermelőhelyekről induló szállítmányokra vonatkozik, a raktárak, kereskedelmi egységek között továbbra is megengedett a közutakon az éjszakai órákban a legálisan regisztrált faanyagok szállítása.

„Tavaly mintegy ötvenezer kísérőlevelet bocsátottak ki az éjszakai órákban a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető rendszerben a kitermelő helyektől induló rakományokra. Az ilyen szállítmányoknál fokozott a gyanú, hogy illegálisan kitermelt fát tartalmaznak, ráadásul munkavédelmi szempontból is aggályos a teherautók éjszakai rakodása az erdőkben. Ezért vezetjük be a korlátozást, és úgy fejlesztettük a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető informatikai rendszert, hogy az éjszakai órákban ne lehessen kísérőlevelet kiállítani az ilyen szállítmányokra” – idézte a tárcavezetőt az RMDSZ közleménye.

A kormányhatározat értelmében a téli periódusban, októbertől márciusig 20 és 7 óra között, a nyári periódusban, áprilistól szeptemberig 22 és 6 óra között tiltják le a Sumal 2.0 faanyag-nyomonkövető rendszerben a szállítmányok kísérőleveleinek kiállítását.

Agerpres