Tévedtek: egyelőre nem lesz kijárási tilalom Udvarhelyen

A hétvégi kijárási tilalom nem 4 ezrelék felett, hanem 6 ezrelék felett lép érvénybe, így Udvarhelyen sem fogják bevezetni egyelőre az intézkedést – derült ki a megyei vészhelyzeti bizottság csütörtök reggeli hibakiigazításából, amellyel az országos rendelkezésekkel hozták egyenesbe a tévedést.

A változás érinti még Hargita megyéből: Tusnádfürdőt, Csíkszentimrét, Maroshévízt, Székelykeresztúrt, Csíkszentmártont és Székelyvarságot. Ezeken a településeken sem vezetik be egyelőre a kijárási tilalmat.

A hibát Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke már szerda este jelezte egy Facebook-élőben, ő viszont abba a hibába esett, hogy „meg nem erősített híresztelésnek” nevezte az esetet, amit a sajtó terjesztett volna el.

Pedig a kijárási tilalmat hivatalosan elrendelték, belefoglalták a vészhelyzeti bizottság október 12-én kiadott 74. számú határozatába, amit soronként fordítottunk le és vetettünk össze a városháza közleményével.

Az alprefektus által aláírt hibakiigazítás értelmében azokon a településeken várható hétvégi kijárási tilalom, ahol 6 és 7,5 ezrelék közötti az elmúlt 14 nap fertőzöttségi aránya. A módosult 53. cikk többi része változatlan, a kijárás minden pénteken, szombaton és vasárnap 20 és 5 óra között tilos, az alábbi kivételekkel:

A 74. számú határozat további, változatlanul maradt cikkei értelmében a saját felelősségre kitöltött nyilatkozatokban a név, születési dátum, a lakcím, az elhagyás oka, a keltezés és az aláírás kell hogy szerepeljen, illetve azok is szabadon kijárhatnakakik már átestek a betegségen (a betegség utáni 15-180 napon belül vannak) vagy legalább 10 napja felvették a teljes oltást.

Ami még változatlan

A különböző nyilvános helyekre, rendezvényekre október 12-e óta Udvarhelyen is kérik a Covid-igazolványt. Ezt ha eddig nem tölötted le, itt teheted meg.

Oltással és abban az esetben, ha nemrég estünk át a betegségen, szinte bárhová szabad utunk van, de a 72 óránál nem régebbi teszt is jól jöhet, ha kimozdulnánk otthonról. A betegségen már átesetteket, oltottakat és tesztelteket beengedik:

A gyógyszertárak, a benzinkutak, a házhozszállítással foglalkozó vállalkozások tovább folytathatják a tevékenységüket. Az intézmények és hatóságok bejáratainál kötelező a szűrőpontok felállítása, és lehetőséget kell biztosítani a kézfertőtlenítésre. Ahol lehetséges, a távmunkát kell előnyben részesíteni. Közterületeken, piacokon, vásárokon, állomásokon, tömegközlekedési eszközökön, irodákban és más olyan helyeken, ahol tömeg alakulhat ki, kötelező a maszk viselése, kivéve ha az alkalmazott egyedül van az irodában, légzési elégtelensége van, vagy erős fizikai munkát végez, sportol.