Tervezet: minimálbér felett is járjon fűtéstámogatás

Nem oldja meg az energia jelentős mértékű drágulása miatt kialakult helyzetet a közelmúltban elfogadott, a kiszolgáltatott fogyasztókat védő törvény, véli Derzsi Ákos, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.

„Erre a törvényre akkor is szükség lett volna, ha nem következik be az áremelkedés, tervbe is volt véve régóta. Valamilyen szinten kompenzálja a drágulást, azonban 1 000 lejes, családtagra eső jövedelem fölött nem számottevő a juttatások összege‟ – nyilatkozta a Maszolnak a korábbi honatya.

Derzsi szerint a szaktárca ezért egy olyan kompenzációs rendszeren is dolgozik, melynek azok is haszonélvezői lennének, akik az átlagbér szintjén keresnek. Ez egy időszakos támogatás lenne, a fűtési szezonban, november elseje és március 31-e között lenne érvényben. A részletek egyelőre nem publikusak, a tervezetet a következő kormányülésen fogja bemutatni a minisztérium.

Az energiaárak várhatóan jelentős emelkedése azzal magyarázható, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően Romániának is liberalizálnia kellett a piacot, azaz már nem szólhat bele, nem szabályozhatja az árakat. A szolgáltatók pedig azzal érvelnek, hogy például a földgáz esetében nagyobb a kereslet a kínálatnál, többet is kell importálni.