Tervezet: emelnék az iskolai ösztöndíjakat

Az iskolai ösztöndíjak emelését írja elő az új oktatási törvénytervezet, amely arra is lehetőséget nyújt a „rendkívüli eredményeket elérő” tanulóknak, hogy két tanévet egy iskolai év alatt járjanak ki – jelentette ki a tanügyminiszter hétfőn, a jogszabálytervezetet ismertető sajtótájékoztatóján.

Ligia Deca elmondta, a tervezet szerint az érdemösztöndíj havi 200 lejről 450 lejre nő. A teljesítményösztöndíjat kiválósági ösztöndíjnak fogják nevezni, és azok részesülnek benne, akik az országos vagy a nemzetközi tantárgyversenyeken díjazást érnek el. Az országos tantárgyversenyeken nyert díjért havi 700 lejt, a dobogós helyezésekért havi 1.000 lejt kapnak a diákok. Azok a diákok, akik az országos sportszövetségek által szervezett olimpiai sportágakban érmet nyernek, érdemösztöndíjat kapnak.

Ligia Deca tájékoztatott arról is, hogy az elméleti, a műszaki és a hivatásos oktatást biztosító gimnáziumi osztályokból  „egyenlő eséllyel” lehet majd egyetemre jelentkezni. A duális szakképzést oly módon reformálják meg 2027-ig, hogy az „a munkáltatókkal szoros együttműködésben történjék”, és az egyetemi oktatásra is kiterjesztik, mondta még a tárcavezető.

Agerpres