Szombaton, március 15-én ünnepeljük az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 177. évfordulóját. A jeles napot megelőző héten, illetve hétvégén is számos programra ellátogathatsz.
Előbb lássuk a szombati eseményeket
Szokásos módon a Márton Áron téren lesz az ünnepség, ami 11 óra 30 perckor kezdődik a koszorúzással – a szervezők kérik, hogy aki koszorúzna, az jelezze szándékát március 14-e délután 4 óráig a városháza szervezési osztályán, a 245-ös irodában, vagy a hivatal telefonszámán (0266-218145), az 1920-as melléken.
A köszöntők és az ünnepi műsor 12 órakor veszi kezdetét. Beszédet fog mondani Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, Soltész Miklós miniszterhelyettes, Magyarország kormányának egyházügyi és nemzetiségekért felelős államtitkára, Antal Lóránt szenátor, valamint Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök.
Közreműködnek a történelmi egyházak képviselői, Ft. Ambrus István római katolikus plébános, Nt. Ferkő Andor református és Nt. Simó Sándor unitárius lelkipásztorok valamint a Tamási Áron Gimnázium, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum és a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum kórusai, a Héva zenekar, az Udvarhely Néptáncműhely utánpótlás-együttese, a Tomcsa Sándor Színház Szufla diákszínjátszói, a 8-as számú Z. Sebess József Cserkészcsapat, továbbá az Oroszhegyi Fúvószenekar és az elmaradhatatlan Hagyományőrző Székely Huszárezred.
Az alkalomból Pilvax Kávéház fog nyílni a városházán. Itt az első program március 14-én, pénteken 18 órától lesz, a Petőfi live! – Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista előadásában. A előadás után borudvarrá változik a helyszín.
Szombaton 14 órától a Forradalom újratöltve – színház, slam és zene program, kávéillat és korhű ruhás fiatalok fogadják majd az ide betérőt. Az idelátogatók láthatják a Hazafi kerestetik című produkciót, Pilvax Kvízben vehetnek részt. Fellép Petőfi, az Allegra BaRock zenekar, az Üvegfigurák és az UIET, valamint Lisztes Jenő cimbalomművész és Erdő Zoltán tárogatóművész. Itt tudod böngészni a részletes programot.
Szintén március 15-én a Városi Könyvtár szervezésében 9 és 17 óra között nyomdatörténeti élményműhelybe lehet látogatni Landerer Lajos nyomdásszal, 9 és 13 óra között pedig nemzeti színű kulcstartókat lehet készíteni Szendrei Júliával.
Délután, 18 órától a Haáz Rezső Múzeumnál kiállításmegnyitó is lesz, a Mikó. Egy alkotó erdélyi család című tárlat várja a látogatókat.
Mi lesz még?
A kapcsolódó programok már március 12-én, szerdán elkezdődnek. Kézműves huszárcsákót és tűzzománc technikával készült kokorkád lehet csinálni, katonadalokat lehet tanulni, az Artera Alapítvány pedig Ősi értékeink című kiállításának megnyitájára készül – a részletes programokat itt találod, itt pedig azt, hogy ki és hogyan jelezheti a részvételi szándékát.
Vasárnap este, március 16-án 18 órától a Művelődési Házban a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyével zárhatod a hetet. Műsoron Kodály Zoltán művei lesznek: a Marosszéki táncok, a Psalmus Hungaricus, Op. 13 és a Galántai táncok.
Az est szólistája Pataki Adorján (tenor) lesz, közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyeskara, karvezetőjük Albert Zsuzsa Katalin. Vezényelni Vass András fog.
A hangverseny bérletes, de a fennmaradó helyekre elővételben a Művelődési ház pénztáránál, vagy koncert előtt egy órával lehet váltani jegyeket.