
Sport
Románok és székelyek, testvérek az öltözőben – s búcsúznak a Szőke Villámtól
László Zsolt csapatmenedzser szerint sokkal többre volt hivatott az SZFC idei kerete, mint ami kisült belőle.
Sport
László Zsolt csapatmenedzser szerint sokkal többre volt hivatott az SZFC idei kerete, mint ami kisült belőle.
Sport
Csapatkapitányát is elveszíti az együttes, amelyik a bajnoki rájátszást tűzte ki célul a 2023-24-es idényre.
Sport
Szombaton kezdődik a román harmadik liga pontvadászata a nagy vérfrissítésen átesett udvarhelyi csapatnak.
Itthon
Az alapemberek nélkül maradt csapat megkongatta a vészharangot, és volt, aki meghallotta.
Sport
A Slatinán játszott döntetlen után a sétatéri stadionban szurkolhatjuk ki a másodosztályba való feljutást.
Sport
Barcarozsnyó ellen már az osztályozóra tartalékolt a csapat, amely a szurkolóit kéri, hisz támogatásukra talán még soha nem volt ilyen nagy szükség.
Sport
Az első helyről vág neki pénteken a tavasznak a Székelyudvarhelyi FC, amely több változáson esett át a téli szünetben.