Mármint emberileg. Az egy dolog, hogy sokan vagyunk, egyre többen, ivóvíz-, és gabona-szűke van itt-ott, és a nemzetközi helyzet, Pelikán elvtárs, egyre fokozódik.
Emberek jönnek-mennek valahonnan valahová. Nők és gyermekek jönnek-mennek valahonnan valahová. Mert háború van – egyelőre csak a szomszédban, már ami bennünket illet. És egy másik dolog, hogy késztetéssel vegyes kíváncsiságot érzek arra, hogy napirenden legyek a most már nem ukrán gabonából készülő egyiptomi cipókkal, a japán Hokkaidótól egy gránát-hajításnyira zajló Kuril-szigeteki hadgyakorlatokkal, a végül Kína helyett Taiwanba érkező litván borokkal, az ausztráliai rakétákkal, meg az ilyenekkel. Hátha vagy nehogy, vagy hogy is mondjam, szóval, hogy tudjam vagy sejtsem meg időben, ha valami suhanc le találná megint lőni az osztrák-magyar trónörököst.
A képernyőn a jobb alsó sarokban ellenőrzöm, 2022-őt ír, de a pontos idő 19:14 már hetek, vagy talán évek óta.
De mert űrhajóm nincs, semmire sem megyek azzal, hogy időben megtudom vagy megsejtem, mi lesz. Viszont énekelhetem magamnak a szózatot, Carl Sagan mentén korszerűsítve: bölcsőm is volt ez a kék bolygó, meg majdan sírom is lesz. Rendületlenül.
Szóval furcsa dolog ez a külhoni sajtó,
jut eszembe, Romániában egy ideje megint van Szabad Európa Rádió. Ránk, az úgynevezett nyugati világ mioritikus kisembereire nézve ez azért érdekes, mert ha tokkal-vonóval összeszámolom magunkat, Kanadától Új-Zélandig, mi is sokan vagyunk, de „ők” többen vannak. Ha Kína a Moszkvai Pravdát olvassa hangosbemondóba, azt a milliárdos lakosú Kína műveli, nem az Afrika szarvában helyileg is jelentéktelen Eritrea, apropó ENSZ-beli színvallások. Illetve a legutóbbi gyíkemberes sztorit ma küldte nekem valaki, aki szeretne felvilágosítani arról, hogy kik irányítanak a háttérből.
Szóval, a következőket vettem észre, elnézve a fősodratú, korrekt angol nyelvű nyugati sajtót, szemben a Pekingből, kormányzati izomból nyomott állami, angol nyelvű hogyishívjákkal. A sajtó feladata pedig, nálunkfelé és elvben olyasmi volna, hogy információt közöl, hogy a társadalom érveket és tényeket állítson fel magának, a nézeteltéréseket vita útján rendezhesse, morális kérdésekben kipróbálja, hol van a határ, és hogy kisakkozza, mik a legégetőbb problémák.
Miheztartás végett, ha a BBC-t Pravdára cserélnénk, megint.
Itt most sem a magyarországira, sem az orosz sajtóra, egyáltalán nem figyeltem oda.
A nyugati hírportál emberi arcokat, emberi sztorikat mutat, a paraszt bácsinak is jut képernyőidő, nem csak a királynőnek. Sokszor inkább a dolog hangulatát kapjuk el azonnal, mint azt, hogy mi az ördög történt egyébként. Ha a gyerek sír az anyja holttestén, az tragédia, ha egy város, az meg statisztika, vagy mi, és akkor az előbbit mutatják.
forrás: english.news.cn
Kína a legfőbb vezető arcát teszi ki a címoldalra, szinte témától függetlenül, mindenhol ott van és szakért, és madártávlatból elszavalják a számokat, hogy vannak turbinák, pandák és sikeres a műtrágyázás, a kisember pedig, ha megjelenik, az egy alázatos munkás, fogaskerék az óriási gépezetben.
A nyugati hírportál értelmez, kontextusba helyez, finoman véleményez, mert a feladatának azt tekinti, hogy tájékoztasson, és ne egy táblázatból olvasson fel számokat. Kína beszámolói semleges, törvényszéki jegyzőkönyv-stílusban íródnak, x ezt mondta, y azt mondta, x hangsúlyozta, y helyeselte, és fontosnak tartják a további együttműködést, a lítium drágul, de az új befektetéseknek hála az ágazat tovább erősítette világszinten vezető pozícióját.
A nyugati hírportálon mindig van valami galiba, valami sosincs a helyén, hiszen a cipőnket is akkor húzgáljuk fel-le, ha betévedt kavics nyomja a talpunk. A jó hír nem hír, azért fizetünk egy csomó adót, hogy a dolgok működjenek. És ahhoz képest sok minden szinte működik is. A kínai hírportálon harmónia és együttműködés van, egy-egy erélyes odaszólás a nem-baráti országoknak, Taiwan márpedig birtok, és akkor nem vesszük meg a borotokat, pontatlankodó balti államocska, de ezt leszámítva: párbeszéd és együttműködés.
Ceaușescu képe minden osztályteremben és könyvben ott volt.
Sírunk is meg röhögünk.
A karikatúra rész. A nyugati karikatúrára onnan ismerünk rá, hogy szapul mindenkit, önmagát is. Nincs egy nagy ellenség, egymáson röhögünk, az arabokon röhögünk, a kínaiakon röhögünk, az amerikaiakon röhögünk, a magyarokon röhögünk, a románokon röhögünk, és kínunkban is röhögünk. Sírunk is meg röhögünk.
forrás: english.news.cn
A kínai állami karikatúra bennünket szapul, pont. Vicceskedve, jópofázva megrajzolja a moszkvai narratívát, óvodásokra folyó biológiai fegyverekkel, jut eszembe, honnan jött a vírus, amire két év nyugalmunk ment rá, szóval a propaganda-plakátok a dekadens nyugat imperialista kapitalista feketelista NÁTÓjával, a dollárral meg velünk, nyugatiakkal riogatnak. Már ha mi nyugatinak számítunk, még, ugye.
Gyerekkoromban a Fáklya című újsággal raktunk tüzet a kályhába, arra jó volt. Ilyen badarságokat pedig sem akkoriban nem írhattam volna, sem abban a jövőben nem írhatok majd,
amely jövőnek a szele erősen fúj kelet és észak-kelet felől.
Orwell az 1984-ét vészkiáltásnak szánta, nem használati utasításnak. Mert értem jön az elektromos fekete Pobjeda keleti idő szerint már reggel vagy délelőtt, de itt még hajnali négykor, jóéjt-puszit kapok novicsókkal, vagy ki tudja. Valami ilyesmi fenyeget minket, itt a nyugat peremvidékén. Hogy a BBC helyett kapjuk, be, megint a Pravdát.
Zárókérdés: mi a teendő. Maradunk-e nyitottak és igazságra éhesek egy fanatizálódó, az igazságot csak amolyan huszadik századi vargabetűnek, lejárt lemeznek és nyűgnek tekintő post-truth korszakban – ennek minden előnyével és hátrányával. Kockáztatva, hogy álmodozás közben beleér a kezünk az éjjeli edénybe, amit nem is biztos, hogy mi termeltünk tele.
Vagy beszállunk mind, szőröstül-bőröstül az elhülyülési fegyverkezési versenybe, ideologizálunk jó mélyen mi is, hogy ha össze kell csapni, akkor egységben legyen az erő, igazság nincs, szemellenző van, széthúzás nincs, vonalvezetés van, és munkásököl vasököl, mi nem gondolkodunk, hanem dolgozunk, meg harcolunk.
Nagyon sétálnak a trónörökösök, és esős idők jönnek, de legalábbis alacsonyan szállnak a lövedékek. Habár ne legyen igazam. Mindenképp: szűkül a bolygó.
