Minden ember szorong, fél – életünk része. Van, akinek a szorongása tönkreteszi a teljesítményét, míg másokat megerősít, és felkészít az előtte álló feladatra. Van, akinek könnyedén megy a társalgás nyilvánosan, mások meg mindent megtesznek, hogy nehogy felszólítsák őket egy társaságban. Miért vannak ezek a különbségek az emberek között? Tehetünk a szorongás ellen?

Fotó: DÁVID ANNA JÚLIA

 A szorongásainkról a Lelki Egészség Centrum mentálhigiénés szakembere, Telman Enikő írt.  

Mindannyian voltunk olyan helyzetben, amikor

azt vettük észre magunkon, hogy izzad a tenyerünk, a szívünk kalapál, izmaink megfeszülnek és nehezen kapunk levegőt. Lehet, hogy épp egy vizsga előtt álltunk, vagy először mentünk ki a forgalomba autóval, állásinterjúra készültünk, vagy egy verekedés szemtanúi voltunk.

Azt mondhatjuk ezek természetes (normál) szorongások, bizonyos helyzetekben előjönnek, majd elmúlnak, mert egtanuljuk kezelni a helyzeteket, felkészülni rá, gyakorolni, a komfortzónánkon belülre hozni. Megtanuljuk megnyugtatni és emlékeztetni magunkat, hogy a múltkor is „túléltük”, kaptunk segítséget más emberektől, megoldottuk a helyzetet.

Vegyük példának a nyilvános beszédet. A kutatók megállapították, hogy az ember legnagyobb félelme a nyilvános beszédtől való félelem, amely olyan szorongást és stresszhelyzetet teremt az ember számára, melynek fizikai és lelki tünetei is kellemetlenek: a hang megvastagodik, bereked, a hangképzés folyamata érezhetően nem természetes, leblokkol a beszélő, nem találja a szavakat, izzad, elsápad… De hogy lehet, hogy egyes embereknek ez mégis könnyedén megy?

Az emberi szervezet riaszt, jelez, ha olyan tevékenységet végzünk, ami félelemkeltő, ahol nincs biztonság, amihez nincs meg a kellő tapasztalatunk, képességünk, vagy ha olyan helyzettel találkozunk, amire nem voltunk felkészülve. Ha a mezőn egy medvével találkozunk, a „harcolj vagy menekülj” csengő megszólal bennünk, és bizonyára megpróbálunk elmenekülni.

Veszély esetén a félelem felkészít a cselekvésre, menekülésre vagy a harcra, támadásra. Múltbeli tapasztalataink, képességeink, önismeretünk alapján pillanatokon belül döntést hozunk, hogy mit tegyünk. A szorongás mobilizálhat, ösztönözhet, figyelmeztethet is minket.

De erős stresszes és túlterhelt időszakok, traumák, katasztrófák után is felléphet. Sokan tapasztalnak a felsoroltak után erős szorongássorozatot, pánikrohamot. Ez egy természetes védekező reakció a szervezet részéről. Ez a roham még nem jelent betegséget, időszakosan átélhet az ember ilyen testi és pszichés reakciókat.

 „Megyek a forgalmas úton és érzem, hogy elhagy az erőm,

szédülök, erős szorongás tör rám és nem kapok levegőt. Mi történik velem? Megmagyarázhatatlan ez az érzés. Mi lesz, ha újra jelentkezik ez az állapot? Félelem fog el. Újra megtörténik, s ugyanebbe az állapotba kerülök. Pánikfélelmem fokozódik. És szorongok, hogy mi lesz velem ezentúl” – osztotta meg tapasztalatait az egyik mára már meggyógyult páciensem.

Ezt már kóros szorongásnak hívjuk, amikor a testi és lelki reakciók kellő ok nélkül vagy túlzott mértékben lépnek működésbe. Az indokolatlan szorongás érzése gyakran megakadályozza a normális életvezetést, kihat a családi életre, munkára, kapcsolatokra. A szorongászavarban szenvedő emberek számára minden apró, mások számára jelentéktelen inger kiváltja a szorongást.

Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt a szorongásos tünetekkel küszködő emberek száma, főleg ha az elmúlt pár hónapot tekintjük, akkor mindenképpen azt mondhatjuk, hogy több személy szorong és küzd félelmekkel, mint eddig.

A szorongásos betegségek közül a pánikbetegség az egyik leggyakoribb. A panaszok testi tünetek formájában is jelentkeznek, ezért az érintettek azt hiszik, hogy testi betegségük van, ezért elsősorban családorvoshoz fordulnak.

Nőknél kétszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Többnyire a 20-as évek elején indul és a 25-40 éves korosztályt érinti. 45 év felettieknél ritkább.

Szorongás a szorongástól

A rohamtól szenvedő erőteljes szorongást, félelmet él át, ami testi tünetek formájában is jelentkezik. A pánikroham hirtelen, váratlan helyzetben jelenik meg, pár perc alatt eléri az intenzitását, és 20-30 perc alatt lezajlik. Gyakran nyilvános helyen fordul elő, ezért félelem jelenik meg a személyben, mi lesz, ha hasonló helyzetbe kerül például liftben, moziban, tömegközlekedési járműben.

 Melyek ezek a tünetek?

– fulladás és légszomj

– fuldoklás, torokszorulás, úgy érzi, nem kap levegőt

– erős szívdobogás

– mellkasi fájdalom, szorítás

– szédülés, ájulásérzés

– remegés, reszketés

– izzadás

– hányinger

– fenyegető megsemmisülés érzés, halálfélelem

– érzik, hogy elvesztik az értelmüket

Amennyiben a fenti tünetek közül legalább négy egy hónapon belül többször is jelentkezik, feltétlenül segítségért kell fordulni, mert utalnak a betegség kezdetére, amivel foglalkozni kell.

A személy előre retteg egy következő rohamtól, ami előrevetít egy újabb rohamot, fél a megjelenő tünetektől és a következményektől. Az újabb rohamtól való félelem, a „biztosan rosszul leszek ismét”, csak fokozza a szorongást.

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy gyógyítható.

Ha szembenézünk a félelmeinkkel, szorongásainkkal nagyobb az esély a gyógyulásra, mintha elkerüljük. Megfelelő kezelés mellett a betegek 70-90 százalékánál megszűnnek, de legalábbis csökkennek a pánikrohamok gyakran már néhány hét vagy hónap alatt. 

„Át kellett értékelnem mindent, le kellett lassítanom, mert éreztem, hogy nincs erőm arra, amire addig volt, mert a pörgés, a sokféle tevékenység felemésztette a teljes energiakészletemet. Sodort és sodort a körülmény, míg egyszer beszippantott. Csodáltam, hogy a szervezet mennyire képes jelezni, amennyiben túlterhelést észlel. Ha szükséges, minden porcika rezzen, és jelzi, hogy a „lámpa piros”, meg kell állni”– mesélte egyszer egy mára már gyógyult személy.

Többszintű kezelésre van szükség, mint a pszichiátriai kivizsgálás és kezelés, lelki támogatás:

• Fontos, hogy a pánikbeteg forduljon szakmai lelki segítségért, hogy tudja kezelni a szorongását, és tudja felismerni azokat a helyzeteket, reakciókat, érzelmeket, amik a rosszullét, roham kialakulásához vezetnek.
• Nagyon fontos a család, barátok hozzáállása, hogy ők ne azt lássák a betegen, hogy „hisztizik”, hanem azt, hogy támogatásra van szüksége.
• Szükség van az életmódváltásra, arra, hogy a személy átgondolja, hogyan hajtja túl magát, nem figyelt oda magára, és nem védi magát.
• Fontos a testmozgás a feszültségek, szorongások testi szinten való levezetése érdekében, a helyes táplálkozás, a stimuláló szerek, mint a koffein, nikotin és alkohol kerülése, ha lehetséges, a minél kevesebb stressz hatás, szabadidős programok, naplóvezetés a túlhajtás esetére, pozitív gondolkodás megtanulása, az önsajnálat átfordítása, az önbecsülés, önbizalom növelése és az önismeret.

 Az én erőkészletem nem elég erre

„Sokszor félelmet, pánikot keltett bennem egy-egy tünet, megértettem azt, hogy miért él sok ember a lakása fogságában, együtt éreztem azokkal, akik szenvednek, gyötrődnek. Nagyon hittem abban, hogy helyreállhatok újból, de azt is tudtam, hogy az én erőkészletem nem elég erre. Lelki támogatást kértem, amellyel sikerült meggyógyulnom.

Az egész időszak alatt azt kellett a leginkább gyakorolnom, hogy türelmes legyek önmagammal szemben. Megtanultam tiszteletben tartani a saját határaimat. Megtanultam békességben lenni önmagammal, az állapotommal” –  magyarázta az egyik gyógyult páciensem, hogy van remény a helyreállásra, és hogy nem szégyen segítséget kérni.

Ha már azt érzi, hogy nyugtalan vagy ideges, fáradékony, ingerlékeny és alvászavarai vannak, nyugtalansággal, félelemmel, aggodalommal járó szorongása van, forduljon szakemberhez. Mint mentálhigiénés szakember a megelőzést tartom fontosnak, azt hogy a lelki problémáinkat a helyén kezeljük, a negatív színezetű érzéseinkkel foglalkozzunk, ne fojtsuk el, hanem beszéljünk róla. Minél előbb, annál hamarabb megy a gyógyulás. 

Kiemelt kép: Fernando Cferdo/Unsplash