Bőven volt program, bőven volt látogató.
A szerző felvétele
Kevés dolog ér fel a nyári esték hangulatával: nincs az az ember, akit legalább egy kicsit ne derítene jobb kedvre a jóleső hűvös a forró nappalok után, a lenge öltözet, a fények, a csillagok. Ezt, ha megspékeljük egy kis könyvtárral, előadással, zenével meg a többivel, az eredmény csakis pozitív lehet.
Bőven volt program. Bőven volt látogató. Csak eligazodni köztük, és eljutni a programokra volt nehéz kissé. Már a könyvtár előtti placcon nagy kavalkád fogadott pénteken. Kezdetben azt sem tudtam, merre induljak. A telefonomon böngésztem mi, mikor és hol lesz.
A szerző felvétele
A bőség összezavart, a a Nyitott Könyvek Éjszakájának programleírását elsőre kicsit kuszának véltem, így a készüléket a táska mélyére csúsztattam, és kalandorként vágtam bele a könyvtári éjszakába – azaz vágtunk – ugyanis egy aprócska kislány útitársamul szegődött az este folyamán, úgyhogy különösen nagy figyelmet szenteltünk a gyerekbarát programoknak is.
Kintről haladtunk befele
– ez tűnt a legegyszerűbbnek. Mivel az első félórát lekéstük – és így lemaradtunk a kvízről, a nagy QR fejtő versenyről, A bátor kiskacsákról, Tófalvi Mihály meséiről, Szabó Róbert Csaba író-olvasó találkozójáról és az irodalmi pályázat kiértékelőjének a javáról –, választhattunk (jobban mondva választhattunk volna, ha előre tervezünk): Ady verseket hallgatunk az Üvegfigurák előadásában, Székelyudvarhely nyomdatörténelmét ismerjük meg vagy papírszínházba megyünk.
fotó: Szász Zsuzsi
Mi a kőfestést választottuk az udvaron. Majd meglestük a szabadtéri sakkot, és még egy arcfestésen is elgondolkodtunk. Befele a könyvturkálónál megálltunk pár pillanatra, de túl sokan próbáltak be- vagy kijutni rajtunk keresztül, úgyhogy ezt későbbre hagytuk.
Lefele indultunk. A kiállító teremben az irodalom és a képzőművészet találkozott, itt sokáig időztünk. Elcsodálkoztunk az alkotások sokszínűségén, az emberi kreativitáson: az alapkoncepció mindegyik könyvnél ugyanaz volt, a kivitelezés viszont mindenhol más, mindenhol egyedi.
Felfele haladva rá kellett jönnünk, hogy
talán kár volt kalandorkodni.
Lekéstünk egy rend programot már vagy 10 perce, a következőre pedig várnunk kell szinte egy teljes órát. Legalább lesz bőven időnk egyet társasozni és könyvet válogatni – vigasztaltuk magunkat. Útközben megnéztük Dávid Botond fotóművész magyar népviseleteket ábrázoló képeit, majd marokkóztunk egyet a Társasjátékok termében, végül rohantunk a könyvturihoz.
Most sem voltak sokkal kevesebben, de valamivel jobb volt a helyzet. Valóban nagy tömeg gyűlt össze, de nem csak ez volt az egyetlen okozója a problémának: egyesek itt álltak meg elhatározni, hogy merre is haladjanak tovább, mások teljesen nyugodtan beszélgettek az ismerőseikkel, akikkel itt futottak össze. De igazából a könyvespolcok elhelyezése sem volt a legideálisabb, talán ezek lassították leginkább a forgalmat.
fotó: Szász Zsuzsi
Azt meg kell jegyezni, nem csupán pár percet időztünk itt – amire végeztünk a válogatással alig-alig voltak már emberek körülöttünk. A pénzszedő bácsit pedig nem találtuk sehol, kénytelenek voltunk várni, így a háromdimenziós bogaras dokumentumfilmre nem értünk el.
Cserébe, míg várakoztunk,
a főbejárat ajtajából Rejtő jeleneteket nézhettük a Vitéz Lelkek előadásában. Mindkettőnk arca felderült, amikor megláttuk a bácsit lefele jönni a lépcsőn, hiszen végre eltehettük az új könyveinket a hátizsákjainkba, ami nagy megkönnyebbülést jelentett. Annak is örültünk, hogy nyolc darab kiválasztott könyvért cserébe mindössze 10 lejt kértek.
fotó: Szász Zsuzsi
Ezután már-már kimerülve látogattuk meg a lekváros- és zsíroskenyeres asztalkát, majd vásároltunk pár frappét, és megpihentünk. Közben zenélni kezdett a Fortepiano kvartett. Körbepillantava az udvaron feltűnt, hogy a tömeg feloszlott, a kő- és arcfestős standok üresen állnak, az óriási sakkfigurákat sem játékra használják már, egy-egy fiúcska vizsgálgatja, próbálgatja erejét rajtuk csupán.
A fennmaradó előadások száma is megfogyott, a Jövőképtelen, a Hair a Vitéz Lelkektől és egy némafilmvetítés maradt hátra. Sajnos mindre nem volt már energiánk, így az utóbbi kettőt kihagytuk. Az Üvegfigurák második előadása jelentette számunkra az est végét. A fiatalok napjaink emberére irányuló kritikája, akár a hajnal első fényei egy jó buli után, ébresztőként hatott, és adott némi erőt a hazaúthoz: – Hé, ember, miért nem gondolkozol?
