Fotók: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Facebook-oldal / MAGYARI HUNOR

Szokatlan betlehemes csoportot szúrtam ki a karácsonyi időszakban Székelyudvarhelyen utcáin vonulni. Eddig ahhoz szoktam, hogy főleg a kisebb elemisek adják a fejüket hasonló zenés színdarabokra, idén azonban jól megtermett fiatalok, a Református Kollégium tizedik osztályos diákjai bújtak József és Mária, a pásztorok, a királyok, az angyalok hacukáiba.

A tizenkét főből álló diákcsapat vezetője osztályfőnökük, Hajdu Krisztina-Tímea volt, Csáki Enikő zenetanárnő segítette őket a zenés előadás összeállításában, hisz a húszperces, karácsonyra hangoló produkcióban népi és egyházi dalok csendültek fel, amit több hangszer – fuvola, gitár, hegedű és klarinét – kíséretében adtak elő.

Mégsem az a betlehemező korosztály

– mondom Krisztinának, amikor beszélünk, de rögtön megjegyzi, nem kellett győzködnie őket, sokan közülük kórustagok, hangszereken játszanak, „nyitott társaság”, a 27 fős osztályából tizenketten vettek részt benne.

„Az az igazság, hogy szeretünk kipróbálni új dolgokat, és mivel azt vettük észre, hogy senki nem úgy éli meg az ünnepeket, ahogy kellene, hanem mindenki fut, egy kicsit szerettünk volna lassítani, és örömöt szerezni olyan embereknek, akikhez egy ilyen produkció nem tud eljutni” – meséli az egyik „angyal”, Nagy Hanna.

A csapat az iskolai áhítaton lépett fel először, majd a Nardini napköziben, a református öregotthonban. A Merkúr áruházban, és a Bethlen negyedi parkban tartott flashmobukat követően Lókodban is előadták a darabot, először speciális igényű fiataloknak, majd az ottani öregotthonban. A Patkóban rendezett városi karácsonyi vásáron is jelenésük volt, Farcádban, Felsőboldogfalván, ahol egy fenyőfavásár közepette léptek fel, majd Bikafalván nyitották meg az adventi vásárt. 

Hajdu Krisztina osztályfőnök nem kell sokat győzködje diákjait

Udvarhelyen még a pénzügyi hatóság épületében is jártak, a polgármesteri hivatal Szent István termében, a Csicsergő napköziotthonban, a Küküllő szállodában, és a villanytelepi napköziotthonban – sorolja a helyszíneket az osztályfőnök. Az utolsó helyszínről még elmeséli, hogy „az egyik diák oda járt óvodába, egy keménykötésű kézilabdás fiatalembert képzelj el. Megkérdezte, hogy oszi néni, nem megyünk-e el oda, mert visszamennék egy kicsit”.

Fárasztó meg égő, de megérte

El is vagyok fáradva – mondja mosollyal az arcán Krisztina, és ebben Hanna is egyetért, ugyanakkor nagyon feltöltődtek.

Minél több embert láttak nevetni, vagy éppen sírni, annál több helyre szerettek volna még menni. A legmeghatóbb, úgy gondolja, az idősek otthonában volt, ahol többen sírva fakadtak, utólag elmondták, hogy hozzájuk nem járnak, ők sem ki az otthonból, és nagyon meghatódtak. „Mindenki sírt, gyakorlatilag mi is” – mondja. Érzelmileg az is feltöltötte őket, amikor a gyerek hallgatóság szeme már az első énekeknél felragyogott, vagy könny gyűlt a pénzügynél dolgozók szemébe, hiszen a szürke hétköznapokban ritkán történik ilyen velük.

Kacsó Nimród, egy másik szereplő nem vett részt korábban hasonlóban, ki szerette volna próbálni, és úgy gondolja, megérte, hiszen azok a reakciók, amelyeket kaptak, nagyon meghatározóak voltak az idei karácsonyi felkészülésükben. „Az egyik öregek otthonában olvastak nekünk egy verset, amelyben szerepelt egy olyan sor, amely így szól: ne tegyétek őket szűk odukba. Nagyon szívszorító volt” – emlékszik vissza. Sok minden átértékelődött benne – mondja. 

Azért kacagva hozzáteszi, hogy nem kicsit volt égő végig vonulni egész Székelyudvarhelyen szamárral a hátukon, bárányokkal a kezünkben, de ennek is volt pozitív hozadéka: a szégyenérzetük úgy megedződött, hogy most már a város közepén is bármikor előadnák.

Ugyan mindenki aktív külön-külön – Nimród például gazdasági versenyekre jár Lőrincz Edit tanárnővel, az idei GTK-n elért sikerükről mi is beszámoltunk –, ebben a karácsony időszakban már mindenkinek lazább volt a programja, és az a sok reakció, amit kaptak, abszolút megérte a belefektetett energiát, teszi hozzá.