Fotó: ILYÉS ZALÁN

Felsorolni is nehéz mindent, amit a marosvásárhelyi születésű Szőcs Bernadette elért az asztaliteniszben már 25 évesen. A korosztályos Európa-bajnokságokról több mint 25 érme van, ebből 12 arany. A felnőttek között két aranyérmet szerzett csapatban a legutóbbi két Európa-bajnokságon: 2017-ben és 2019-ben, és Ovidiu Ionescuval – akinek szintén nehéz lenne felsorolni eredményeit – két bronzérmük is van vegyes párosban. Kettejüknek a minszki Európa Játékokról is van egy-egy ezüstérmük. 

Bernadette 2018-ban a kontinens legjobb tizenhat versenyzőjének tartott Európa Kupát nyerte meg Svájcban szettvesztés nélkül, egy év múlva a döntőben maradt alul a német Petrissa Soljától. Jelenleg őket kettőjüket tartják szakberkekben esélyesnek arra, hogy megverhetik a kínaiakat, korábban is ketten voltak képesek erre az európai mezőnyből.

Ha asztaliteniszről beszélünk, azt biztosan kijelenthetünk, hogy az európai játékosoknak nagyon nehéz felvenniük a versenyt az ázsiaiakkal: egészen 2003-ig kell visszamennünk az időben, hogy a találjunk valakit, aki európaiként lehetett világbajnok. Akkor az osztrák Werner Schlager keredett felül az ázsiai játékosokon, azóta ez sem egyéniben, sem párosban, vagy csapatban nem sikerült ez senkinek a vébéken. Bernadettenek Szingapúrban már egyszer sikerült 2017-ben a T2 Apac, főként ázsiai versenyzők részvételével zajló bajnokságon, ahol sikerült maga mögé utasítani többeket Ázsia elitjéből. A Feng Tianwei elleni finálét ide kattintva nézhetitek meg.

A kínai asztaliteniszezők egész nap edzenek

„Az igazság az, hogy a kínaiak nem csinálnak semmi mást. Egy központban vannak, nem is járnak iskolába, egész nap csak a teremben asztaliteniszt játszanak, az sem élet” – mondja Berni hozzátéve, hogy pont ezért ekkora szenzáció, és öröm az európaiak számára, ha sikerül megverni őket.

Európa egyik legjobb asztaliteniszezőjével az udvarhelyi sportcsarnokban tartott Szuperliga-fordulón találkozom. Azt is megosztja, hogy ő napi hat-hét órát asztaliteniszezik, amellett jár konditerembe, otthon is edz, bevásárolt a lakásába egy csomó felszerelést, hogy „tudjon erőt csinálni”, azaz erőgyakorlatokat végezni. Megjegyzem, hogy egy picit töri a magyart, és rögtön elmeséli, hogy 

ez nem volt mindig így.

A bátyja, Szőcs Hunor mintájára kezdett el már nagyon kiskorában asztaliteniszezni. A fiút a szülei és ő kísérték a versenyekre, és az első érme után annyira boldog volt, hogy Bernadett azt mondta az anyukájának, amikor hazamegy, pingpongozni akar. „Örömet okozott nekem is, hogy láttam, hogy mennyit jelentett neki az az érem” – emlékszik vissza. 

Így is lett, Bernadette asztaliteniszezni kezdett, és nagyon hamar feltűnt, hogy tehetségesebb többi társánál. Normális esetben minden gyermek ütöget a fallal az első néhány alkalommal, de őt már az akkori edzőnője, Ungvári Imola harmadik alkalommal asztal mellé állította, meséli.

A testvére ekkor már a besztercei olimpiai központban játszott, ahol Gheorghe Bozga edzősködött, akit Berni a legjobbnak nevez, és aki később nagyon megkedvelte a lányt. Az olimpiai központban csak fiúk voltak, de Bozga azt mondta az akkor kilenc éves lánynak, hogy menjen Besztercére edzeni a fiúkkal. Amikor ugyanott rendezték a fiúk és a lányok versenyeit, Bozga mellé állt, és tanácsokat adott Berninek, ráadásul mindezt megpróbálta magyarul, mert tudta, hogy a lány nem beszél románul. Tízévesen végül beadta a derekát, és ő is Besztercére költözött, ahol megtanult románul.

Már kiskora óta tagja a román válogatottnak, 

ahol szintén akadtak az elején problémái amiatt, hogy magyarul beszélt, de nem akar erről történeteket megosztani, talán majd egyszer, ha felidegesítik, teszi hozzá nevetve. Igazából mindig jók voltak vele, mindig megvan a helye, igaz, neki is sokat kellett tennie ahhoz, hogy stabil helye legyen a válogatottban, „nincs mit csináljanak, ha a legjobb vagy, hiába vagy magyar”.

Elmondja, akarták, hogy magyar színekben versenyezzen, de az asztaliteniszben szigorúak a honosításra vonatkozó szabályok, több évbe telt volna, nem tudott volna EB-re, vébére, vagy éppen az olimpiára utazni.

Berni karrierje során Németországban és Franciaországban is élt, beszél is franciául, és angolul is, jelenleg pedig a Steaua játékosaként Bukarestben él, így csupán a szüleivel beszél magyarul, és nem olyan könnyű számára lavírozni a nyelvek között. Az interjúk során talán még nehezebb, csupán három alkalommal adott interjút, izgul. 

Rögtön megjegyzi azt is, hogy nagyon szeret Székelyudvarhelyen játszani, jó a szervezés, és annak különösen örvend, hogy egy magyar városban rendezik a tornát – ami nagyon ritka –, mert mindenki magyarul beszél, és tudja használni az anyanyelvét, ez Bukarestben nem adatik meg neki.

Hétfőtől szombatig két edzésük van naponta, 

ritkán vasárnap is, attól függ, hogy a felkészülés megkívánja-e. „Reggel felkelek, reggelizek, megyek edzésre, hazamegyek, főzök, pihenek, aztán megint edzésre, majd haza, főzés, evés” – avat be, hogyan telnek a napjai, de ezt egyáltalán nem bánja, ez az élete, jelenti ki. Szabadidejében a versenyeket is nézi: a kínaiakat. Szerinte ez elengedhetetlen a fejlődéshez.

Esténként van a legtöbb szabadideje, amit általában a barátjával tölt: gokartoznak, sétálnak, pihennek, de vásárolni és fotózkodni is szeret, vallja be. Ha meg picit több ideje van, akkor meglátogatja a szüleit. Nem volt kellemes, amikor Németországban, vagy Franciaországban játszott és egy évben maximum egy hétre sikerült hazajönnie, és találkozni velük, de azt is megjegyzi, hogy hozzászokott, 10 éves korától nem él a szüleivel. Berni magánéletéhez egy törpespicc is tartozik egy ideje és az Instagram.

Ütős influenszer

Itt szerződése van néhány márkával, amióta hivatalos Instagram-oldala van, ezért oda kell figyelnie a felületére, minden nap kell posztolnia, aktívnak kell maradnia. „Vannak olyanok, akik csak ezt csinálják pénzért, így gyűjtik a követőket”, neki a sport miatt alakult ki a követői bázisa, és most is az az első, de erre is figyel – magyarázza. A márkákról is szó esik és büszkén meséli, hogy a Tibhar – amellyel személyes szerződése van – egy ideje egy ütőt adott ki az ő nevével fémjelezve. Még nem azzal játszik, de később fog, előbb meg kell szoknia. „Minden ütő más, minimum két hétig kellene játsszál vele, hogy érezd, hogy melyik ütésnél hogyan szökik” – ecseteli, és elmondja, most egy intenzív versenyidőszak van, így nem volt meg a kellő idő, hogy gyakoroljon az ütővel.

A Szuperliga második fordulója előtt két héttel még az országos egyéni és páros versenyeiben kellett helytállnia és ez sikerült is neki. 

Megvédte a bajnoki címét 

egyéniben és vegyespárosban is, aminek nagyon örül, annak kevésbé, hogy mindkét évben elbukták a párosdöntőt. De a legfontosabb volt az egyéni és a vegyespáros, ezt a két számot rendezik az olimpián is a csapatversenyek mellett. Bernadette részt vett ugyan a 2016-os riói olimpián, de egyéniben két idősebb román játékos kapott kvótát, ő a csapatban segíthette Romániát, amíg el nem buktak Dél-Korea ellen. Tokióra azonban egyéniben is kijutott. Érzem rajta a lelkesedést, amikor az olimpiáról beszélünk, „minden sportoló oda akar eljutni”, neki az álma, hogy érmet is szerez.

Az olimpia-lázban azért megpróbál koncentrálni a többi versenyre is, a felnőtt EB-t idén Kolozsváron rendezik, ami emiatt lesz különleges, itthon védhetik meg a bajnoki címüket a csapattal. A Európa-bajnokságot párosban és vegyespárosban is szeretné megnyerni, és nyilván egyéniben is. „Érem legyen, de inkább arany. Ha ezüst, vagy bronz, nem lennék mérges, de nem lennék megelégedve százszázalékosan” – mérlegel, majd hozzáteszi, hogy a világbajnokságot is idénre halasztották a koronavírus miatt, szóval egy elég zsúfolt év lesz.

Beszélgetésünk végén azon morfondírozok, hogy vajon nullára verne-e asztaliteniszben, még ha tőlem sem áll olyan távol az ütő, de hamar elhessegeti a félelmeimet: nem verne nullára, senkit sem szeret nullára verni, amikor tíz-nullára vezet, mindig ad egy pontot. „Rosszul érzem magam ilyenkor. Fordított esetben én sem szeretném, ha valaki engem verne el így. Persze, még nem volt ilyen” – teszi hozzá nagy mosollyal az arcán.