A színházban az embernek mindenféle szerepet el kell játszania, amit ráosztanak. Amikor valaki eldönti, hogy színész lesz, nem is tudja még, hogy egyszer a Júlia és a Rómeó szerepén kívül valakinek el kell játszania a púpost, egy embert a tömegből, vagy akár egy bokor, vagy fa lesz egész este a színpadon. A Tomcsa Sándor Színház színészeit arról kérdeztük, hogy van-e olyan szerep, amit nem játszanának el.

A képeket Dávid Anna Júlia készítette.

Tóth Árpi: „Bocsánat, itt volt a baleset?”

Nagyon sokszor érzem az, hogy nem fogom tudni végigcsinálni, de nincs olyan, amit nem játszanék el. Nem szoktam válogatni, ami van, az van. És én megelégszem azzal, ami van. A legjobb példa az idei évad: én ebben az évadban színészként két darab ötmásodperces szerepet játszom, de nekem ez is rendben van, nekem ebben is muszáj a maximumot megkeresnem. Például abban az egy mondatban, hogy mentősként benyitok az ajtón, és azt mondom: „Bocsánat, itt volt a baleset?”.

Az is egy szerep. Fura, de szerep. De nem tudom, hogy van-e, amit nem játszanék el, mert én már vetkőztem is le színpadon, játszottam már transzvesztitát, ez sem akadály. Nem tudom, nincs… nincs… nincs.

Esti Norbert: szerintem nem vagyok hamleti figura

Nagyon sokáig viccelődtem azzal, hogy nem akarok a százhuszadik alabárdos lenni egy hatalmas előadásban, vagy odáig eljutni, hogy annyira béna legyek, hogy én legyek a bokor. De mostanában azon gondolkodtam, hogy milyen vicces lehet eljátszani, hogy te vagy a bokor. Tehát már a fal szerepe is nagyon jó, hát még egy bokoré… Szóval szerintem még kell találkozzak azzal a szerepkörrel, amiről azt fogom érezni, hogy többet a büdös életben nem akarom megcsinálni. Ezt csak akkor tudod, amikor már megtörtént. Ez olyan, mint amikor nem tudod, hogy szeretsz-e valamit: amíg nem kóstolod meg, addig az nem is fog kiderülni.

Mindegyik karakterben van izgalom vagy fantázia. Szerintem nem vagyok hamleti figura – a klasszikus értelemben véve –, de szerintem én lehetnék az egyik legizgalmasabb hamleti figura, hogy ha valaki egyszer megpróbálná ezt megkockáztatni. Ebből a szempontból bolondnak meg őrültnek lehet, hogy alkalmasabb vagyok, de az is lehet, hogy ez az, amit a klasszikus színházszemlélet ráskatulyáz az emberekre. Lehet, hogy sokkal izgalmasabb Hamlet lennék, mint amilyen izgalmas bohóc vagy vicces figura szoktam lenni egyébként a színpadon.

Bekő Fóri Zenkő: én nagyon szívesen eljátszok bármit

Mmm… Nem, nem tudok olyan szerepet mondani, amit nem szeretnék eljátszani. Mindenik szerep kihívás, az is kihívás, ha egy szőke, idétlen, buta libát kell eljátszanom, mert akkor egy teljesen más embert kell megmutatnom. Tehát nem, nem. Ha jó a koncepció, jó a szöveg, és érdekes az, amit kitalált a rendező, akkor én nagyon szívesen eljátszom bármit, ha annak van értelme.

Minek van értelme?

Ami nem öncélú. Ez egy nagyon konkrét dolog. Például volt egy előadás, amit megnéztünk, és szörnyű volt. Beszélgettünk a rendezővel, hogy ez miért. És akkor a rendező közölte (arrogáns hangszínre vált): „Engem nem érdekelnek a nézők” – hát ilyent nem mondasz. Tehát, amikor valamit csak azért csinálsz, mert a te fejedben született egy valami… Igen, hogy ha nem öncélú. Hanem tényleg van annak az előadásnak valami értelme, a rendező valami gondolatot próbál benne megfogalmazni, és nagyon pontosan tudja, hogy mit. Hogy ha nem, mert csak úgy csináljuk, vagy általános… Tehát ezeket nem szeretem: az öncélúság, az általánosság és a felszínesség – akkor nincs értelme. Akkor sepregessük az utcát, mert annak van értelme.

Szűcs-Olcsváry Gellért: Ha vicceskedni akarsz, nem fog működni.

Nem tudom, hogy melyikre mondanám azt, hogy „jaj, ne is lássam”. Ez olyan, mintha az asztalosnak azt mondanád, hogy „itt van ez a kerek oroszlánlábon álló asztal – és nem hiszem, hogy meg tudod csinálni”. Akkor ez egy kihívás. Én kihívásnak élném meg mindenképp, főleg akkor, hogy ha kiderül, hogy űű, ez nagyon mellettem van, nagyon nem nekem való. Akkor még nagyobb kihívás.

Valószínűleg a táncos-komikus szerepe a legtávolabbi. Pedig volt most olyan előadás, amiben a karakter teljes mértékben arra van építve, hogy csak egyszerűen olyannak kell lenni, mint az a karakter, nagyon komolyan, és az már önmagában vicces. Ha vicceskedni akarsz, nem fog működni. A jópofáskodás esetleg haverok körében válik be, ha egy jó dumát benyomsz, de fent a színpadon nem ilyen egyszerű, ott nagyon-nagyon komolyan kell csinálni azt, ami másoknak vicces. Te az vagy, neked az az életed.

Úgyhogy nem hiszem, hogy lenne olyan, amit nagyon utálok, vagy nagyon nem akarok csinálni. Nem, nincs.

Pál-Varga Márta: Szívesen játszanék például egy férfit

Nem hiszem, hogy lenne ilyen, amit nem játszanék el. Ha belefér az előadás koncepciójába… Egy próbát mindenképp megér, legfeljebb nem sikerül. Nem jut eszembe semmi, amit nem próbálnék ki.

Szívesen játszanék például egy férfit. Megtalálni annak az igazságát, hogy én mint nő, hogyan tudom eljátszani a férfit. Éppen most olvastam Stohl Andrással egy interjút, hogy ő a legutóbbi Alföldi-rendezésben egy nőt játszik, egy ilyen prostituáltat, ha jól értettem.

És volt egy érdekes vélemény, hogy egy néző látta az előadást, de ezek szerint Stohl annyira jól csinálta – persze hozzásegített a jelmez, meg smink –, hogy Stohl Andrást nem is vette észre. Na akkor ez a jó, ez a jó. És András is ezt mondta, hogy úgy érzi, hogy ez eddig élete legnagyobb alakítása. Teljesen távol áll tőle a nőiesség, egy olyan tipikus férfias alkat, és tényleg láttam a képeket, hogy úgy ül le és olyan nőiesen mozog – szerintem jól meg kellett dolgoznia azért, hogy ilyen legyen.

Nagy Xénia Abigél: olyan, mintha lekottáznád az egészet

Nem… nem, ilyen soha nem is jutott eszembe. Mindenben látok kihívást. Például az egyetemen a dajkát játszottam, és amikor megkaptam, akkor azt gondoltam, hogy úristen, mit kezdek én egy öreg dajkával, de aztán a próbafolyamatok alatt megszerettem, meg átalakítottuk is egy kicsit a szerepet, és végül is imádtam játszani.

Itt Udvarhelyen például volt egy meseelőadás, amiben van egy tömeg, amiben nincs semmi olyan személyes dolog, amitől azt érzed, hogy a tiéd, igazából olyan, mintha lekottáznád az egészet – úgy érzem egy kicsit. De azt is meg kell csinálni.

És abban mit lehet szeretni?

Hát én például azt szerettem, hogy amíg én elvoltam hátul, vagy éppen nem kellett semmit csinálni, addig néztem a kollégáimat, hogy ők hogyan dolgoznak, és tudtam tanulni tőlük közben.