Szinte a fél világ otthon ül

Európában és az Egyesült Államokban „ostromállapot” van az új koronavírus terjedése miatt, miközben a járvány kiindulópontjának számító Vuhanban (Kína) kezdik feloldani a korlátozásokat – írja szombati esti összesítésében az AFP francia hírügynökség.

A BBC szerint világszerte már több mint 30 ezer halálos áldozata van a járványnak, ebből több mint 20 ezer ember Európában halt meg, 10.023 és 5690 halottal Olaszország és Spanyolország a legsúlyosabban érintett államok. Gyógymód vagy vakcina hiányában a Föld 3 milliárd lakója kénytelen bezárkózni kötelező érvényű vagy önkéntes korlátozások miatt (szerk. megj.: becslések szerint 7,8 milliárd ember él a Földön).

Az AFP rámutat, hogy immár az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött, ahol több mint 110 ezer embernél mutatták ki a vírust, amely már több mint 2000 embert ölt meg. A fertőzöttek mintegy fele New York államban van.

Németországban megközelítette a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. Franciaországban, amely a legtöbb halálos áldozat szempontjából az ötödik a világon, április 15-ig meghosszabbította a korábban életbe léptetett korlátozásokat.

Irán még mindig a világjárvány egyik gócpontja. Az iráni hatóságok szombaton bejelentették, hogy 2517-re nőtt a halottak és 35.408-ra a fertőzöttek száma.

Részletesebb kitekintőt a világra a Transindex portálon lehet olvasni.

A kiemelt képen az üres New York-i Times Square látható.