Fotó: Máté Emőke

Járókelők torpannak meg a Tamási Áron utcában. Lelkes gyerekek mutogatnak valamit a szüleiknek a parkban. Színek bolygatták meg április szürkeségét szerdán, 26-án. Hogy mik voltak azok? Szobrok. A Dr. Palló Imre Művészeti középiskola hat, nyolc és tizenegyedik osztályos képzőművész diákjainak úszó szobrai. 

Először telefonon, majd Facebookon kaptam értesítést a különleges kiállításról, végül saját szememmel is meggyőződtem róla, hogy nem csak ügyes Photoshop-munka az egész. A pallós diákok már két hónapja dolgoztak a nagy úszó figurákon – mondta el Lakatos Gabriella tanárnő a rendhagyó Élet a vízen című kiállítás művelődési ház előtti megnyitóján szerda délután. A megnyitó eredetileg a városi parkban zajlott volna, viszont a rossz időre és a hangszerek védelmére való tekintettel új helyszínre teleportálták, ahonnan jól lehetett látni, ahogy az arra igyekvő emberek megtorpannak a hídon, hogy megnézzék a kiállítást. 

Az eseményt az iskola zene szakos diákjainak játéka indított el. A négy tizenkettedikes diákot, Frunzea Ádámot (cselló), Marosi Bencét (brácsa), Tóth Krisztinát (hegedű) és Ilyés Attilát (hegedű) tanáruk, Tőkés Csaba készítette fel, zongorán Lókodi András kísérte őket, aki a felcsendülő zenedarabok átiratáért is felelt – tudtam meg Gergely Gábor Zoltántól, az intézmény igazgatójától. 

Beszédét, Lakatos Gabriella tanárnő azzal a hírrel kezdte, hogy az egyik szobrot elsodorta a víz, mivel a keddi bő csapadék miatt leeresztették a gátat. Hozzátette, hogy ez is belefér az alkotás sokszínűségébe, és aggodalomra nincs ok, mert készültek fényképek a szobrok vízretételekor. Lakatos Gabriella elmondta még, hogy az elején bosszantó volt a munkafolyamat, mivel mindenhol iporka volt az iskola hátsó udvarán, de a gyerekek lekesedését, lendületét, zsibongását látva a szívébe lopta magát a projekt annak ellenére is, hogy ő maga nem vett részt sem az ötletelési, sem a kivitelezési szakaszban. 

„Eszter fejéből jött a szikra,

keresett támogatót, pályázott, beszerezte az anyagokat és beindította azt a folyamatot, ami segítségével két hónap alatt létrejöttek az alkotások. Jöttek a rettenetes hatodikosok, a még rettenetesebb nyolcadikosok és az azoknál is rettenetesebb 17 évesek, és úgy dolgoztak minden biztatás és kényszer nélkül, hogy öröm volt nézni. Ragyogó alkotásokat hoztak létre, minden elismerésem, gratulálok! Megmozdítottátok a várost.”

A művészi értékek mellett rengeteg pedagógiai érték is megmozdult, ugyanis, mondom én, hogy rettenetes gyerekek, de ilyenkor látszik, hogy milyen ragyogóak, amikor szabadon alkothatnak, és ilyenkor látszik meg, hogy mennyi minden van bennük és mennyi minden megéri – nem csak egy alkalommal, hanem millió alkalommal –, hogy felszínre törjön és megmutatkozzon” – méltatta a kiállítást. 

Az ötletgazda Pál Eszter tanárnő volt, aki még egyetemista korában találkozott a technikával, amikor egy ösztöndíjjal Franciaországban tartózkodott. Akkor határozta el, ha egyszer lesz rá lehetősége, és olyan városban lesz, ahol van víz is, akkor megvalósítja. Az i-re volt a pont a Heuréka pályázata, amiből lehetett fedezni az anyag és a szerszámok költségeit. 

A projektben partnere volt kollégája, Bíró Mihály, valamint Pál Ervin, Eszter férje, aki a Tamási Áron Gimnázium fizika tanára és a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója. Ervin nagy szerepet kapott a projektben, mivel segített kivitelezni, hogy a szobrok álljanak a vízen és lehetőleg ne vigye el őket a sodrás sem – a tervek nagyrészt be is váltak, hiszen egy alkotást vitt el a víz. 

A szobrok iporkából, hungarocellből készültek, 

aminek megmunkáláshoz használtak fűrészt, csiszológépet. Az alkotásokat kétrétegű porral vonták be, az alsó részeken üvegszál is került a szobrokra, amelyeknek az alját kivájták, betont öntöttek bele, amiben vasszál volt, valamint lánc, aminek a végén egy kő – magyarázta Pál Eszter, hogyan és miből állnak össze a különleges munkák. Elmondta, hogy az alapanyag kiválasztásánál azt is szempontnak tekintette, hogy a gyerekek új anyaggal, új technikákkal, szerszámokkal ismerkedjenek meg. 

A tanárnő szerint a gyerekek nagyon lelkesek voltak, az, hogy mit formáljanak meg a nagy hungarocelltömbökből mind az ő ötletük volt. Megkapták a témát, ami szerint előbb egy vázlatot, majd makettet kellett készíteniük. Hogy végül melyek kerüljenek megformálásra, azt a projekt vezetői, Eszter és Mihály döntötték el annak alapján, hogy melyek illeszkedtek leginkább a témához. Végül 3-4 kisebb alkotás mellett 7 darab nagy munka született, amelyek közül hat úszkált a Küküllőn, egy épp a Heuréka 6.0 záróeseményére várt a bemutatkozással. Utóbbi egy axolotl minecraft stílusú megformálása volt. A többi alkotást Néreida Poseidon lánya, Főnix madár, Medúza, Bálna, Aqua arbori, Görög portré névre keresztelték a diákok.

Egyetemista szint a középiskolában

A megnyitó után Bíró Mihály elmondta, hogy bár nyitott volt a projekttel kapcsolatban, számára is szokatlan volt ez az egész, „nagy fejtörést okozott az elején, mikor megláttam a tömböket, hogy mekkora, milyen kaliberű anyaggal kell dolgozni. Kicsit megijedtem tőle, őszintén szólva, mert egyetemista szintnek mondanám, de minden akadállyal nagyon-nagyon profi módon megküzdöttek a diákok.” Hozzátette, a folyamat nehézségét az eszközök ismeretének hiánya okozta, „elfogyasztottunk pár szerszámot”, magyarázta Mihály. 

Mire kérdéseim végére értem, a művelődési ház elől eltűntek a gyerekek, a parkban találtam rá néhány hatodikos lányra, akik részt vettek a szobrok elkészítésében. Bálint Zerkula Renáta és Kerekes Csenge is nagyon élvezte a munkát, szerintük a kifaragás volt a legnagyobb feladat és a festés a legélvezetesebb. Kérdésemre, hogy szerintük miért fontos hasonló kiállításokat szervezni, Csenge azt felelte: „hogy lássa a város is, hogy hogy alkotunk, és ne csak azt mondják, hogy milyen iskola vagyunk, ilyen művészlelkek.”

Soós Vanda és Majla Hajna is nagyon lelkesek voltak, elmondták, hogy tiszta iporka volt mindenük a faragás alatt, pedig védőruha is volt rajtuk. Szerintük is a festés volt a legjobb rész, mivel az volt a „legtisztább” folyamat, ugyanakkor nehéz is, “míg kikevertük a színeket, elment egy csomó idő, mert több árnyalata van az axolotlnak, és a minecraft minden kockája is más színű” – magyarázta Vanda. „Pixelpontosak voltunk” – vágta rá Hajna. 

A kiállításmegnyitó véget ért, de a szobrok továbbra is ringatózva integettek a Küküllőből az arra járóknak, akik megálltak, csodálkoztak, fényképeztek, magával ragadta őket az „ott van valami színes”.