Idén is sikerült úgy utazni, hogy már délelőtt megérkezzünk a Mecsek gyöngyszemének tartott Orfűi-tó parkolójába, mégis voltak ott már HR és MS rendszámú autók, akik megelőztek. A hőségre nem panaszkodhattunk, szerencsére a büfék italkínálatára sem, szállingóztak az ismerősök is. Dél körül megmásztuk az ikonikus lépcsőt a kemping bejárata felé, ahol már előző nap délutánjától sorban álltak (ültek, aludtak) a fanatikusok. Túl korán becsekkoltunk, mert a Blahalouisiana ezúttal nem a pizzázó teraszán, a biliárdasztalon adott ad-hoc koncertet, hanem pár méterrel odébb, a parkoló melletti kútnál hangolódtak egy kis unplugged pengetéssel az esti fellépésükre.

Sátorverés után a forgatókönyv ugyanaz volt, elsőként vehettünk fröccsöt a Radó pincénél és sört a Kapucinusnál, utóbbinál nehezebb volt, mert a festipay terminál nem működött, de kaució letétbe helyezésével csak kiadták a habos nedűt. Ezúttal nem a panorámában gyönyörködtünk, ugyanis egyből feltűnt, hogy a tábortűz helyén egy, üreges tornyokból álló installáció van. Mint kiderült, a Fényorgona nevő műalkotás az, ami 600 kg agyagból ott a helyszínen lett kiégetve, nem korondiak által. Később feljebb merészkedtünk és a Borfalu feletti gyér erdőrészen kialakított Galéria egy szerpentinen nevet viselő képzőművészeti kiállítást jártuk végig, ami a tavasszal meghirdetett pályázatra jelentkezett alkotásokból gyűlt össze.

A présházban a Képzőművészet on Orfű házigazdájának, drMáriásnak a kiállítása volt látható. Művész-lépcső nevet kapott az erdő mellett a természet fogságából frissen kiszabadított lépcső, ennek mentén a pécsi Renessound Crew állított fel fehér vásznakat, amik a fesztivál ideje alatt lettek spray painting alkotások házigazdái. Szenzációsra sikerült

a zenei program

megnyitója, ugyancsak drMáriás főszereplésével, hisz a Tudósok kezdtek a Nagyszínpadon. Meglepően szép számú műkedvelő gyűlt össze énekelni az előadásra, a zenekar a közösségi oldalán így adott hírt a fellépéséről:

Dadaista bajor migránsok adtak lenyűgöző szeretetkoncertet!  „Gyertek Glastonbury-be!” – kiabálta Kovács Etelka óvónéni a koncert csúcspontján, majd elővette a mellét és jódlizni kezdett. 

– Guten abend! – üdvözölte a nagyérdeműt Endrei Hans Spielen Bass Dávid, majd húrszakadásig ütlegelte zseniális afro-bajor szólóival a basszusgitárját, miközben Gulyás Fritz Levente jódliba ágyazott erotikus metálszólókkal gazdagította a meghatóan idilli tájat. Jeli Adolf Gera turbófokozatra tekerte az erdőben talált dobkészletét és azzal szexelte halálra a hallgatók dobhártyáit Jeli Sound Ficke Dich jelszavával, míg Jürgen Totyi Jürgen anti-Claydermann szinti-téziseivel alpesi hegycsúcsokra járatta a bőrnadrágja álól sugárzó wurst-jával minden hallgató testiségét. Végül drMáriás Tschüss Hartschapaprikáschfestiváááál! felkiáltásával gyűjtötte a lepattanó-puszikat az egyre növekvő tömeg orcájára az Örök Isteni Tudomány jegyében!

Óriási köszönet a zseniális közönségnek, a legeslegjobb Fishingnek! Jövőre még több tudományt a szívekbe!

Később a Bohemian Betyars adott lehetőséget csűrdöngölőre és játszották el a Mezítlábat mezítláb és egy szál fecskében, vagyis a fesztivál idei himnuszát. Miután Péterfy Bori többször is szörfözött lelkes közönségén, az erdő felé vettük az irányt, meghallgatni a szervezők legnagyobb érdeklődéssel várt újdonságát: egymástól eléggé másféle műfajban, párhuzamosan alkotó zenészeket állítottak színpadra, egy órára az Orfű összehoz program keretében. Első nap Beck Zoli és Balla Gergely lépett fel, telitalálat! Két óra elteltével ismét felcsendült a Mezítláb. A következő napokon Fekete Giorgio Lovasival, Lázár Dodi Lecsóval és Volkova Bérczesi Robival volt párosítva, utóbbiak aratták a legnagyobb sikert. Az első napi program a sátorban nagyon

rappesre sikeredett,

Bongor sávjában még a közönségből is volt egy Balázs, aki kapott mikrofont. Lil Frakk lett volna őszinte, de pont úgy nemM1 neki, mint a köztévének, dé:nash az aktuál politikát tette rendbe, 6363 időjárás jelentését pedig nem vettük komolyan, kellett volna…

Főleg Rühös Foxiék, de ők direkt húzták az időt. Ja, ekkor már megint az erdei tisztáson művelődtünk, a tökéletességre törekedő négyesfogat a sok hangszer hangolás közben még a János nevű cincért is megénekeltette. Betty Punk volt a vendégzenészük, de Yoko Schwab is tiszteletét tette, aki állítólag tengeralattjáróval érkezett, de ezt kissé kétkedve fogadtuk. Mármint az állítást, mert a művésznő fellépése egyetlen slágerével osztatlan sikert és szűnni akaró óvációt eredményezett, az időhúzás pedig azt, hogy a világ leggyönyörűbb dalát már kellemes nyári zuhéban, a küzdőtéren énekelte rajongó és zenész egyaránt.

A reggelig tartó eső megviselte a sátorozókat, másnap mindenfelé száradó ruhák és cipők színesítették a kempinget. A partot pedig a naptejek ellenére már mindenféle színűre égett emberi testek. Ez másnap is megismétlődött, este egy még intenzívebb zivatarban volt részünk, a vadonatúj vizesblokkok fölé épített terasz alá menekültünk, ahol az összezsúfolódott tömeg jobb híján nótára fakadt: Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára, valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája…

A Raklap tavaly még az Amondón mutatkozott be, idén már a nagyszínpadon találta magát, éltek is a lehetőséggel, töretlenül ível felfele pályájuk. A Kubalibre hozta szokásos teltházát a sátorban, engem ugyanitt A kutya vacsorája nyűgözött le ismét. A már többször lesajnált zenekar mindig meg tud újulni és fiatalodni, Liviuszék ezúttal is vérprofi módon zenéltek.

Közben a nagyszínpadokon is teret kapott a rap, Beton.Hofi simán verte Krúbit, Pogány induló pedig újabb rajongókat szerzett. Szirmai Marci története nem hétköznapi: a még mindig tizenéves repper második albumát már a népligeti teltházas arénában mutatta be. A magyar hiphop fenegyereke kisgyerekkorától színpadra készült, korábban hegedült és zongorázott, tizenöt évesen elkerült otthonról, két év múlva pedig már a suliból került ki, ugyanis népszerűsége ellehetetlenítette diákságát.

A pénteki nap

zenei programja vélhetően úgy volt összerakva, hogy az össznépi éneklés miatt szombatra szinte mindenkinek elmenjen a hangja. A Parno Graszt frissen fürödve érkezett a víziszínpados fellépése után, és arra volt hivatott, hogy ha még egyetlen fűszál is maradt életben a domboldalon, az biztosan ki legyen taposva.

A tavalyi Udvarhely Napokon is próbálkoztak ők becsülettel, de nem tudták úgy megmozgatni a szemérmes udvarhelyieket, mint itt, a tűző napsütésben közönségüket. A Csaknekedkislány három év után tért vissza a fesztiválra, ahol korábban a legkisebbtől a nagyszínpadig végig járta a ranglétrát, egész nap fröccstúrán hangolódtak az esti koncertre. 

Péntek estig kellett várni Bérczesi Robira. Köztudott, hogy a Fishingen fellépő zenészek többnyire ott is maradnak pár napig, van olyan, akinek 3-4 fellépése is van. Ezek közül is a legnépszerűbbnek mondható a hiperkarma! frontembere, aki mindig garantálja a teltházat.

Szóról szóra igaz ez Beck Zolira is, akinek kivételes képessége van arra, hogy megsimogassa az emberek lelkét. Ezúttal egy fiatalembert említett, aki pár napja veszítette el édesapját, ezért kihagyta a fesztivált, de pénteken csak eljött, hogy ne otthon egyedül, hanem itt, többezredmagával sírja ki jól magát. A 30Y már csak helybéliségének köszönhetően is kihagyhatatlan a nagyszínpadról, nem mellékesen zseniálisan muzsikálnak. Azt teszi visszatérése óta a Quimby is, képesek megújulni évről évre. És pont ez az éjszaka volt, amikor nagyondenagyon hiányzott az, amit évek óta hiányol a fesztiválozók nagy része: olyan bulizó hely, ahol hajnalig lehetne táncolni, énekelni, majd lemenni a tóra, egyet fürödni a napfelkelte csendességében.

Gasztro szempontból nem adták alább idén sem Orfűn: ha csak végigsétáltunk a kajás utcán, annyi finomság kínálta magát a 30 melegkonyhánál, a mediterrán ízektől a mexikói kaján keresztül a legmagyarabb kenyérlángosig, hogy kicsordult a nyálunk. Ha vettünk valamit, akkor a könnyünk is, ugyanis aranyárban mértek mindent, szóval tényleg gasztro-élmény. Szerencsére az italkínálat sokkal barátságosabb árban volt, így „inkább igyunk, majd jól lakunk a rockmaratonon” – biztattuk egymást. És mindegyre felröhögtünk, amikor felharsant az idei csatakiáltás: Andi, nézd, betelt a számlám!

Szombaton

köszörültük a torkunkat, délután még egy hangszál-gyógyító pálinkázásba is bele mélyültünk a Raklap gitáros testvérpárjával, ők ajánlották a Duckshell koncertjét. Ezúton is köszönjük nekik, ugyanis a nem sokat mondó név mögött egy rettentően energikus világzenét játszó zenekar lapul. De csak nekem voltak ismeretlenek, hisz bejárták már Európát, a sátor nem is bizonyult elegendőnek, kinőtték, de ismerve a szervezőket, jövőre megkaphatják az egyik nagyszínpadot. Meg is érdemlik. 

Közben a nagyszínpad mellett lóbálva a fröccsömet, csodálkozva hallottam a Mocskos időket, de kiderült, nem én tudom a programot rosszul, hanem az Ivan and the Parazol játssza az Európa Kiadó klasszikusát. Bródy János is megint megkapta a nagyszínpadot, kevesebb duma, több zene alapon idén nagyon oda szögezett! Mintha csak a Vargyas-szorosban majálisoztunk volna, olyan szépen szóltak fiatalkorunk örökzöld slágerei. És nem pont ezen a koncerten, de feltűnt, hogy nem csak mi öregedünk, hanem zenészeink is, hisz ez a négy nap alatt mintegy féltucatnyian vakaróztak fellépés közben olvasószemüvegjük után.

A sátorban folytatódott a világzenei fesztivál a PASOval és a Besh-o-Drommal, de mi minkább a Belgát választottuk a nagyszínpadon. S milyen jól tettük! Ezúttal egy szilveszterezésbe csöppent az együttes, ugyanis a színpad egyik sarkában a szomszédok tévéztek a körkanapén, a házigazda felügyelte a virsli főzést, mintha üvegeztek volna is. Inkább az előtérben a produkció érdekelt, ami fantasztikusra sikeredett. A magyarok hétvégi himnusza vitte a prímet, mert az új gérvágó vagy fűnyíró hangjával mindenki tud azonosulni: „óóóó neeee baszassad a gépet, itt emberek élnek, ebédelnének, lepihennének”…  Le nem pihenhettünk, mert közeledett az éjfél, időben megfőtt a virsli, pukkantak a pezsgők,

majd visszaszámlálásra jöhetett a tüzijáték! 

Nem is zenéltek még Lecsóék pont tüzijáték után, most ez is megtörtént: a Pál utcai fiúk zárták a nagyszínpadok koncertsorozatát, a tőlük megszokott energikussággal, soha ki nem számítható setlisttel, melankolikusan éneklő vagy épp üvöltő közönséggel. Csillagos tízes!

Ha azt nem is, de kilencest simán megérdemel a Fishing on Orfű idei, tizenhatodik kiadása. Szerencsére nem hagytunk ott semmit, viszont hoztunk annál többet!