Ötvenéves korában kezdte el keresni saját útját a rugonfalvi Vári Zsuzsa néni. Az életigenlő asszonyt az erdő-mező szerelmesének tartják. Férjével egyedi vállalkozásba kezdtek, szerencséjüket egy Nyikóba dobott kiskutya hozta meg.

Van egy bizsergetően különleges dolog abban, amikor számodra ismeretlen emberhez betoppansz, interjúkészítés gyanánt betekinthetsz valakinek az életébe. Kell egy nagyfokú nyitottság, a hallgatáshoz is érteni kell, de jó pillanatokban szólni is muszáj. Hiszek abban, hogy nem véletlenül kerülünk egymás útjába életünkben, a Teremtőnek vannak eszközei arra, hogy utunkat egyengesse, terelgessen. Amikor Vári Zsuzsa néni nyitott kapuján beautókáztam, szemem a szabályos sorokba ültetett mogyorósra szegeződött. A levelek mind a földön hevernek, egyre határozottabban esik az eső, s én csak azon morfondírozok, hogy ehhez biztosan köze lesz a történetnek.

– Jöjjön beljebb, megveri az eső! Nem maga hívott telefonon randira? – köszönt kacagva Zsuzsa néni, akivel behúzódunk az időjárás elől a házba. Egy nagy asztal mellett foglalunk helyet, a szobában a teázásra készülő növények illata csiklandozza az orromat, amíg szemem a falon lévő furcsa faformákkal van elfoglalva.

– Sztorit, azt én tudok mondani magának, jó helyre jött. Hol is kezdjük? Ahhoz, hogy megértse, miként jutottam el a fordulóponthoz, elmesélem röviden az életemet. 1948-ban születtem, két házzal lejjebb. Végzettségemet illetően könyvelő vagyok, 1962-ben helyeztek ki a helyi termelői szövetkezethez, ahol rövid megszakításokkal ötvenéves koromig dolgoztam.

Nagyon ügyeltünk arra, hogy 112 napból a lehető legtöbbet kihozzunk szüléskor, hogy több időt tölthessünk itthon. Mi nagyon boldogok voltunk abban az időben is, hálás voltam azért, hogy hazajárhattam szoptatni. Kaptunk egy ötáras házhelyet, a férjem kőműves mester lévén, sok emberi segítséggel építette a közös fészket, a pici pénzünkből mind építkezési anyagot vettünk. Este, miután lefektettük a gyermekeket, kapával kevertem a maltert, a vonat sípolt éjfél előtt, amikor befejeztük.

Ötvenéves koromban adódott a lehetőség arra, hogy korkedvezményes nyugdíjazásomat kérjem, én éltem a lehetőséggel, elterveztem, hogy megtalálom az utam – vezeti fel életének első fejezetét Zsuzsa néni, aki férjével együtt nagy természetkedvelő hírében áll, gyakran kirándulgattak a környék erdőiben.

Elvarázsolta az erdő

Kezdetben csak azokat a gombákat ismerték, amiket egy átlagos falusi ember is fel tudna sorolni: a tudomány nem terjedt túl a szegfűgomba, keserűgomba, galambgomba, csiperke, őzláb társaságán. Aztán a szövetkezetnél dolgozó közgazdász mérnök rokonsága Rugonfalvára érkezett, Pap Géza botanikusként és időjósként tűnik fel történetünkben.

– Megérkezett a nagy bőrönddel, hívott minket az erdőre gombászni. Ott aztán minden rovart, növényt szemügyre vettünk. Volt egy varázsa ezeknek a sétáknak a hetvenes-nyolcvanas években, azokat az erdei illatokat, élményeket nem tudom felejteni. Megálltunk egy öreg tölgy alatt, az aljnövényzetben szarvasgomba után kutattunk, máskor a vaddisznótúrások környékén keresgéltünk – akkoriban még semmit sem tudtak itthon a szarvasgombáról, külföldön tartották nagyra, az olasz, francia konyhák használták előszeretettel.

Elkezdte a gyógynövények gyűjtését úgy, ahogy a szülei, nagyszülei is tették. Csokorba szedve, felkötözve a közismert füveket, hogy szükség esetén hozzá lehessen nyúlni Isten patikájához.

– Számomra már az elején fontos volt a nevelőmunka, felelősséget éreztem másokért is. Akkoriban sok fiatalasszony dolgozott a varrodában. Kérdeztem tőlük, hogy tízórai mellett fogyasztanak-e valamilyen teát. Azt válaszolták, hogy meleg vizet engednek a filteres teára. Később meghívtam ide, hozzánk, hogy füves teát főzzek nekik, szétvágtam egy filtert, megmutatva a törmeléket benne. Elmagyaráztam, hogy az ember szervezete a Teremtő által adott füvekre vágyik, egészségünket ezzel tudjuk szavatolni – mondja Zsuzsa néni. Férjével arra jutottak, hogy szarvasgombát kezdenek el keresni az erdőben.

Közös alkotás a Nyikóban talált szerencsekutyával

Egy írógéppel legépelt tanulmányt kapott a beteg mérnöktől ajándékba, ezt jelnek tekintette. Szerettek volna valami különlegest alkotni férjével, s arra jutottak, hogy a kertben csinálnak maguknak egy saját szarvasgomba-ültetvényt.

– 2002-ben a férjem talált egy kicsi kutyát eldobva a Nyikóban, hazahozta, letette a fűbe. Tejet hoztam ki neki, megitta. Mondtam, hogy Dénes, ez a kutya szerencsét fog hozni nekünk. Semmi tudás nélkül elkezdtem gondolkodni azon, hogy tudnám betanítani a kutyát arra, hogy kiszimatolja a szarvasgombát az erdőben. Annyit tudtam, hogy az érett sajt illata hasonlít a szarvasgombáéra.

Sajttal csíkokat húztam az udvaron, aztán figyelgettem, ahogyan végigszimatolja az egészet. Később rongylabdába varrtam a sajtot, az erdőben eldugtam, majd kértem, hogy keresse meg. A gyermekek mondták ebben az időben, hogy hagyjam abba, ne kacagtassam magam a kutyával, azt gondolták, hogy eljöttem nyugdíjba és megbolondultam. 2003-ban a kutya élesben is kapott szarvasgombát az erdőnkben. Olyan örömben volt részem, hogy összecsókoltam a kutyát, a földet és a gombát is – ebben az évben az udvaron lévő mogyoró termését kezdték elültetni a kertben, a mogyoró szimbiózisba tud lépni a szarvasgomba spóráival. A csemetéket külön-külön kapálgatva, lazítva a talajt, a sorok között folyamatosan kaszáltak. Mára már fenntartja magát az erdő, uralja a területet, ami megfelelő mikroklímát biztosít a gombáknak.

Rengeteg munka, tizenöt-húsz év várakozása hozta meg végül az eredményt, hét éve termett először szarvasgomba a saját erdőjükben. Akkortájt egy szomorú esemény is történt a családban, Zsuzsa néni férje elhunyt, nem láthatta az első saját termést.

Zsuzsa néni hihetetlenül életvidám teremtés. Erre a helyzetre is úgy tekintett, mint a férje hagyatékára, hogy „az értelmét keresse, a pozitív oldalát nézze”. Idén júliusban rekordméretű, ötven dekás szarvasgombát talált a kertjében, ami idáig a legnagyobb súlyú a hét év alatt.

A kíváncsiságuk és a gombás menü új barátokat hozott

Miski mérnök gyakran szervezett kalapos gombatúrákat a közeli erdőben. Egyik alkalommal fájtatta a lábát, amikor neves szakemberek érkeztek Magyarországról. Dénes bácsit kérték meg az idegenvezetésre, aki száraz augusztusi napon barangolt a társasággal.

– Gondoltam, hogy ezek semmit sem találnak, akkora a szárazság. Valamivel legalább meg kellene kínálni őket, de akkor még a boltok sem voltak olyan jól ellátva, mint most. Új krumpli, murok volt a kertben, tavaszi szegfűgomba volt lefagyasztva. Kicsi petrezselymet raktam hozzá, nokedlit szaggattam belé, összedobtam egy nagyon finom gombalevest.

Másodiknak elővettem a sárga gévagombát, aminek szinte olyan íze van, mint a csirkemellnek, tojásosan kisütöttem és kész is volt a gombalakoma az udvaron – a vendéglátás által kötött szakmai barátságokat mai napig ápolják.