Szerinted mire van szüksége a városnak?

Ötletekből nincs hiány a Szólj bele! program második kiadásában. Javában zajlik a szavazás.
A képek illusztrációk a városháza honlapjáról.

Második hete lehet szavazni azokra a civil ötletekre, amelyeket a Szólj bele! program második kiadására töltöttek fel a városháza erre a célra kifejlesztett online felületére.

A júliusi felhívás értelmében szeptember 15-éig bárki javasolhatott projektet, ami „szebbé, jobbá, élhetőbbé” teheti Udvarhelyt. A benyújtott terveket a hivatalban átolvasták, megszűrték, és október elsejétől szavazásnak vetették alá. Idén is hat kategóriában lehetett gondolkodni, ezekből válogattunk.

Nem minden ötletnél tudták megsaccolni a laikus kezdeményezők, hogy mennyi időbe és pénzbe kerülne a megvalósítás, de az indoklásaik annál meggyőzőbben hatnak. A legtöbb, szám szerint nyolc szavazható ötlet a Közterületek felszerelése kategóriába érkezett. 

„Stupid dolog átjárón elütve halni meg

– így szól az átjárók kivilágítását szorgalmazó ötlet, amelynek kezdeményezője még azt is vállalná, hogy sötétben végigautózzon a városon, s bejelölje azt a 15-20 átjárót, amelyik a legveszélyesebb, legforgalmasabb. Így „kevesebb udvarhelyit ütnének el” – érvel.

Néhány javaslatnál megjelenik a Szavazásra nem jogosult címke. A kizárás azzal magyarázható, hogy a javaslat nem felel meg a kiírásnak: már el volt indítva a városháza részéről (Halálsarok), nem tartozik a hatáskörébe (vasúti fénysorompók) vagy egyszerűen meghaladja a program teljes költségvetését (Küküllő-sétányParkolj könnyen). A kizárásról még a szavazás elindítása előtt értesítették az ötletgazdákat – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a városháza szóvivőjétől.

Két másik életmentő gondolat támadt még ebben a kategóriában: defibrillátort szeretnének minél több közintézménybe/közterületre, és reflektorokat a városi focipályára, hogy a mentőhelikopterek biztonságosan le tudjanak szállni sötétben is.

Egy városlakó arra panaszkodik, hogy alig lehet követni „milyen új utcák, utcanevek vannak Udvarhelyen”, és azt javasolja, hogy a negyedekben helyezzenek ki – a Kisköved utca sarkihoz hasonló – óriástérképeket. Amint kiérünk a Csalókára, a Széldombra, a Szászok táborába, a Cserehátra, nagy segítség lenne az arra járóknak – magyarázza.

Polgártársának a kukázókból, kutyákból, patkányokból lett elege. A bűz és rendetlenség miatt lezárná a ketreces szeméttárolókat, és egy olyan rugós szerkezetet javasol, ami beengedi a szemetet, de kifelé már zárna, akárcsak a farkascsapda.

Kevéssel vezet, de eddig a legtöbb szavazatot (akárcsak tavaly) az UFF ötlete kapta, ami részben a tavalyira alapoz: tegyenek ki óriásfeliratokat a város bejárataihoz és a központba, amivel tudnak majd fotózkodni a turisták, akárcsak Budapesten, Kovásznán vagy Amszterdamban. Ezen kívül egy esztétikus óriásmolinót szeretnének a gabonatárolóra, de erről, ugye, lekéstek, mert pont a hétvégén cserélt bérlőt a felület.

Végül, egy viszonylag könnyen megvalósítható projekt, ami – állítólag – Magyarországon néhány településen már működik: a babazászló. „Ne csak akkor tűzzünk ki (fekete) zászlót a közintézményekre, magánházakra, tömbházakra, amikor valaki eltávozik az élők sorából, hanem akkor is, ha újszülött érkezik” – így szól az egyszerű, de nagyszerű ötlet.

A második legnépesebb ötletcsokor a Zöld területek és játszóterek, öt projekttel.

Nem kertelnek, kertészkednek

„A mai rohanó világban nem csak a természettől, de embertársainktól is kezdünk eltávolodni” – írja az egyik kezdeményező. A problémára természetesen megoldást is javasol: alakítsunk ki közösségi kerteket. Ezek nemcsak a családdal és más emberekkel kovácsolnának össze egy zöld környezetben, hanem egy kisebb adag zöldséggel is hozzájárulnának az éléskamrákhoz, ígéri.

Emellett van, aki inkább a Szabók utcai sportpályát újítaná fel, más a vizes játszótérrel hozná közelebb a környezetet a városi gyerekekhez, és tenné különlegessé városunkat. Egy ötletgazda a tinikre is gondolt, számukra hozna létre egy parkot. „Minden tér, park a kicsi gyerekekről szól. Mi lesz az ebből kinőtt gyerekekkel, melyik tér az övéké, hova tudnak összegyűlni, beszélgetni, sakkozni, egy közösség lenni?” – merült fel benne a kérdés. A teret telefontöltési lehetőséggel és Wi-fi hozzáféréssel turbózná fel.

Ebben a kategóriában is figyelmet kapnak az újszülöttek. Az ötlet abban áll, hogy facsemetéket ültessenek, amelyekre a kisdedek nevét és születési évét feltüntető falapocskákat helyezzenek. Eddig toronymagasan vezet ez a szimbolikus tevékenység, amely a fiatal szülők és a gyekekek városhoz való kötődését is igyekszik megerősíteni.

„Színesíteni kell életünk,

mozduljunk ki, lássunk újat, legyünk nyitottabbak egymás felé” – szól a Digitális infrstruktúra/Smart city csoport egyik gondolata. A nemrég Udvarhelyre költözött lakos gyakran érzi úgy, hogy lemarad rendezvényekről, ezért egy applikáció létrehozását javasolja, ami Székelyudvarhely és környéke eseményeit gyűjtené össze, ahonnan aztán mindenki kedve szerint válogathatna.

Ugyanebben a kategóriában felmerült egy elektromos autótöltő létesítése, ami nemcsak a városlakóknak lenne jó, hanem az elektromos autóval érkező turistáknak is – érvel az ötletgazda. Más is törődik a turistákkal: a város népszerűsítése és a turizmus fellendítése érdekében 360 fokos panorámaképek és virtuális túrák segítségével igyekezne hatékonyabban bemutatni városunkat.

Ha valaki nem tud parkolni

a lakhelye közvetlen közelében, az nem tragédia, de a haláleset az” – érvel az egyik polgár a Mobilitás, hozzáférhetőség és közlekedésbiztonságban. Itt is felmerül a tömbháznegyedi átjárók (nem) láthatósági problémája, viszont a javaslattevő a jobb kivilágítás mellett arra is gondolt, hogy fényvisszaverő, figyelmeztető és sebességcsökkentő elemekkel lássák el azokat.

A másik szavazható elképzelés a fogyatékos gyerekeket részesítené előnyben: egy olyan park létrehozását hangsúlyozza, ahol a mozgás-, hallás-, és látássérült gyerekek is jól érezhetnék magukat.

Nem csak sok pénzzel lehet

szebbé és izgalmasabbá varázsolhatjuk udvarainkat, játszótereink környezetét – áll a Járdautak, járdák és gyalogos területek egyetlen szavazható projektjében. A betonok szürkeségéből szeretnének többet kihozni színekkel, formákkal, alakokkal és jelekkel, amik mozgásra késztetnék a csereháti gyerekeket.

Az Oktatási és kulturális infrastruktúrában is egyetlen elgondolásra lehet szavazni. Az utcakönyvtárak kialakítását szorgalmazó ötlet az olyan tereket, parkokat célozná meg, ahol az emberek több időt töltenek várakozással. „A telefon helyett akár könyveket is lehetne lapozni” – magyarázza a kezdeményező.

A összes benevezett projektet és a kategóriákat ide kattintva tekintheted meg, szavazni november 15-éig lehet. Mind a hat kategóriában nyertest hirdetnek, és a legtöbb szavazatot összegyűjtő ötleteket önkormányzati pénzből meg is valósítják, miután a város 2020. évi költségvetésébe foglalják őket.

A 2018/19-es kiírás nyerteseiről itt olvashatsz bővebben. Közülük a mezítlábas park bővítése és az új kutyafuttató valósult meg, a főútvonalakon található gyalogos átjárókhoz megrendelték már a lámpákat, a köztéren elhelyezett biciklijavító állomás készül a műhelyben, és az applikáció is szinte kész van – mondta el érdeklődésünkre Zörgő Noémi, a városháza sajtószóvivője.