Hogyan tud lezárulni az a beszélgetés, amit két filozófus folytat A tó mélységeiről?, fotók: EGYED UFÓ ZOLTÁN

Székelyudvarhelyen járta a középiskolát, filozófiát tanult, most a Sapientián tanít, és könyveket szokott írni – legyen elég ennyi Tamás Dénesről elöljáróban. Legalábbis ennyit tartott fontosnak elmondani Soós Róbert, a szeptember 11-ei, szerdai – az Alibi eseménysorozatunk részét képező – könyvbemutató házigazdája. Írt egy könyvet, befogadtuk – kezdődött meg A tó című könyv bemutatója a Zsebcaféban.

A két fél nem először beszélt egymással, s bár különösebben nem ismerik egymást, a korábbiak jó beszélgetések voltak. Nem csoda, mindketten filozófusok. Csak értsek meg belőle valamit, vágtam keresztbe az ujjaim.

Megírta, de olvasta-e? – szegezte az első kérdést az írónak Robi. Tamás Dénes szívesen olvassa utólag is a könyveit, a bemutató előtt is beleolvasott, hogy vegye fel A tó gondolatiságát. Bár nagyon kedves számára – talán erre a könyvére a legbüszkébb – nem friss, rengeteg kézirata született azóta.

Azért is szereti magát olvasni – „akármilyen hülyén hangzik” – mert sokszor rá tud csodálkozni, hogyan tudott „egykor” így írni. Persze, pontosan tudja, hogy ez a belefektetett munka miatt van, hogy sokat volt kalapálva, formálva az a szöveg. És A tó – ahogy kéri a figyelmet és a lelassulást – az összetettsége miatt kéri az újraolvasást is. „Jó könyv” – mondja róla Tamás Dénes, aki úgy tekint rá, mint a jövőnek írott levelére.

S miről van benne szó?

Robinak Nádas Péter egyik könyve ugrott be A tóról, amelynek olvasása közben azt gondolta, hogy fogalma sincs, miről van benne szó, de gyönyörű mondatok vannak benne. Jelen esetben azt gondolta, hogy ugyanúgy nincs fogalma arról, hogy miről szól a könyv, de nagyon idegesítő mondatok vannak benne. Még a ChatGPT-nél is rákérdezett, s az is megerősítette, hogy idegesítő.

Direkt szerette volna frusztrálni az olvasót? – kérdezi Robi, próbálva kizökkenteni az est főszereplőjét. Egy David Lynch-filmhez hasonlítja a könyvet, amiben mintha mindig valamit meg kellene fejteni. „Amikor azt éreztem, hogy kezdem megfejteni, kisiklottál a kezeim közül, mint a tó. Mintha a szöveg lenne a tó, ami szétfolyik az értelmezhetőség elől”.

Azt szokták mondani, hogy a könyv, amiről el lehet mondani, miről szól, az olyan is – tromfol vissza Tamás Dénes, majd elmeséli a Tó történetét. Az ötlet megszületése meghatározta, hogy milyen lesz a könyv és az ötlet a Fogarasi-havasokban található Vidraru tó partján született, amikor volt három látomása.

Láttam egy rozsdásodó konzervdobozt, egy meztelen nőt, aki besétál a tóba, és valakit, aki egy bottal üti a tó felszínét. Már csak az volt a kérdés, hogyan kötöm össze ezt a három látomást.

Alapvetően sokszor ül tavak előtt, azokat bámulva, és ahogy mondja, „mégsem a tó a lényeg”.

S mi a lényeg?    

Hiszen sokszor már szinte megfogta a lényeget, de aztán azt mondta a szöveg, hogy inkább beszéljünk valami másról – izzasztja tovább Robi.

„Amikor írod a szöveget, nincs előtted az olvasó. Ha elkezdenéd megfeleltetni egy bizonyos típusú olvasóval, megakasztanád a gondolatok szabad áramlását. A végén sem kaptál el?” – kérdezett vissza az író, aki határozottan állítja, nem akart senkit felidegesíteni, ahogy semmit elrejteni sem, az viszont lehetséges, hogy túl sok mindent szeretett volna elmondani. És bár nem ok-okozati összefüggések mentén íródott a könyv, nagyon szigorú szerkezete van.  

A könyvet egyébként Láng Zsolt szerkesztette. A nagy dolgokhoz nem nyúlt hozzá, meséli a könyv írója, hozzátéve, hogy nagyon érzékeny volt az apró dolgokra: kicserélt szavakat, ha éppen más segítette jobban a szöveget, kivett, ha feleslegesnek gondolt, de mind-mind apróságokat változtatott. Pontosabb, precízebb lett általa a szöveg, állítja. Az ő szerkesztése azért is jól jöhetett, mert ahogy Robi fogalmaz, néhány helyen „kilóg a filozófusi lóláb”.

Ebben Dénes is egyetért, és problémának nevezi. De nem csodálkozik rajta.