Szent Márton napja az udvarhelyi Waldorfban

Fényt vittünk a sötétségbe kis lámpásainkkal, sorra látogattuk a világító tökházikókat és magokat szórtunk a manóknak.

A Waldorfban a ritmusnak hatalmas szerepe van. Belégzés-kilégzés, belégzés-kilégzés, ezt a ritmust tanítjuk folyton a gyerekeknek, hogy nehogy úgy járjanak felnőttkorukban, mint a szőke nő a fülhallgatós viccből. A gyereket nemcsak töltjük, mint a Márton-napi libát, hanem hagyjuk kifújni is a gőzt. Ebben segít a ritmus: be-ki, be-ki. Ezért minden tevékenységnek, minden napszaknak, minden napnak, minden hétnek, minden évnek megvan a saját ritmusa.

Az év ritmusát az ünnepek adják. Iskolától-óvodától függ, hogy ki hány ünnepet ül meg évente, de mindenképp legalább tizenvalahány jut egy évre, az évünk teljesen ráépül a keresztény ünnepkörre. A legtöbb ünnepet a saját osztályukkal-csoportjukkal ünneplik az iskolások-óvodások, de van néhány, amit a teljes szülői közösséggel együtt ünneplünk. Ilyen Szent Márton napja is.

Az est egy bensőséges bábjátékkal kezdődött, aztán kört formáltunk az udvaron és énekeltünk, majd fényt vittünk a sötétségbe kis lámpásainkkal, sorra látogattuk a világító tökházikókat és magokat szórtunk a manóknak. Végül egy tábortűz mellett az adakozást gyakoroltuk, megosztottuk egymással a kenyértésztából sült libákat és a sok sütit, amit hoztunk, mert, valljuk be, a waldorfos szülői életben az egyik legnagyobb öröm a közös evés.

 

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok