Leépülőben a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. fotó: Pál Edit Éva
„Teljesen mást jelent egy borgőzös estén éljenezni, miután valaki feláll, és az egyensúly megtartásának céljával az asztalnak támaszkodva, kiböki: – Hát, ha nincs más, akkor vállalom én! És teljesen más elvezetni a várost.” Ezt a gondolatot akkora sóhaj kísérte, hogy a Harmónia cukrászda ablakai behorpadtak…
A 2016-os választásokat követően – a Buntáról Gálfira történő váltás után 2-3 hónappal – az új csapat egyik prominens képviselőjének szájából hangzott el a fenti gondolat.
Igaza volt. Valóban más.
A (le)építőművészek
Elég messze vissza lehetne menni a székelyudvarhelyi (le)építőművészetet értékelni, megérteni, de maradjunk az aktualitásoknál, a forró ügyeknél.
Mivel Bunta anno nem építette az RMDSZ-t, 2016-ban az RMDSZ leépítette őt. Ugyanezzel a mozdulattal az RMDSZ minimum 6 évig tartó kiütéses győzelmet aratott önnmaga fölött, és időközben leépítette még pár értékes emberét.
Ugyanebben a 2016-ban, – mivel Gálfi „elfelejtett” szólni, hogy őt valójában Jenő építi –, aktuális polgink lehetőséget kapott a város (le)építésére. Mivel az első 4 éve alatt eléggé (le)építette önmagát, mindannyiunk szorgos Gálfiját, beállt/beállították egy olyan sorfal mögé, ahová – enyhe túlzással – különleges hadműveletet támogató harci járművekkel sem lett volna egyszerű gólt rúgni. A 2020-as választásokat követően a sorfal elvesztette szükséges jellegét, így neki lehetett esni a leépítésének, és a szorgos székely az szorgos székely. Természetesen a sorfal nem szándékozott leépülni a polgi kitartó (le)építkezése következményeként, így hát elemenként építi le önmagát.
Az időközben magára ébredő RMDSZ is építkezni kezdett, és lassan a legelvetemültebb RMDSZ utálók is szorítanak neki, hiszen a városukat jobban szeretik, mint amennyire az RMDSZ-t nem. Kábé itt tartunk.
Meglátásom szerint érdemes lenne kizoommolni a történetből, mert – bár ezek a láthatóak – már régen nem a mobilitási terv, a csillagvizsgáló sorsa, és további el nem költött pár millió euró a város igazi problémája.
A Bunta előtt zászlóra tűzött választás szabadsága, hibátlanul érvényesül ebben a csodás városkában, hiszen mindenki talál legalább 2-3 célpontot, akire ujjal lehet mutogatni (akár jogosan is).
Cuki meg minden, de…
Teljesen lényegtelen, hogy az elmúlt évtizedben ki volt a (nagyobb) mamlasz, fafejű, számító satöbbi, de azt érdemes látni, hogy a konkrétumok szintjén pár tucat és nem pár száz ember közvetlen tette és/vagy mulasztása a jelenlegi helyzet. Pár tucat ember képes meghatározni a város erővonalait.
A mély sóhajt kísérő hogyan tovább már ezrek és tízezrek kérdése.
Elegánsnak tűnne – és országunk közéleti kultúráját figyelembe véve még előrelépésnek is lehetne tekinteni –, ha pár tízen bocsánatot kérve eltűnnének a süllyesztőben, de ez semmire sem elég, sőt. Ez olyan lenne, mint a szoba közepébe rondító cuki kiskutya, aki tette után meglép. Cuki meg minden, de attól még a büdösség ott maradt.
Miközben valóban látható a pár tucat javító szándéka, a felelősségvállalása, áldozatkészsége, nem lehet elmenni azon tény mellett, hogy Székelyudvarhely életében nagyobb problémát okoztak, mint amekkora volt.
Amortizálták azt a reményt, hogy a kívülről jövők makulátlan neve, összefogása, anyagi érdek nélküli hozzáállása érdemi változást tud elérni a hétköznapokban.
Ez a baj és nem a pár millió.
Kik vannak még Székelyudvarhelyen, akik egy ilyen helyzet után azt mondják, hogy: Na jó, akkor megpróbálok én tenni a közért? Ki az, aki azt mondja, hogy volt pénz, többség, szakember, kiváló nevek, és bár nekik nem sikerült, majd akkor én? Van-e egy újabb pár tucat meghatározó név, arc, erő?
Akiknek ez a lelkükön szárad, azoknak nem az az erkölcsi kötelességük, hogy elmenjenek a búsba.
Az az erkölcsi kötelességük, hogy hozzák helyre azt, amit – teljesen mindegy, hogy mennyire jó szándékból – de elrontottak. Nem gondolom, hogy közintézmények környékén kellene ezt tenni, de számtalan olyan civil szervezet létezik, amelybe időt és pénzt pakolva, „közmunkázva”, lehajtott fővel jóvá lehet tenni az elkövetett hibát. Be kell bizonyítani, hogy a magánszféra józansága, ereje és szándéka, a balul elsült próbálkozás ellenére is szerves része a közösségnek.
Ezt kell célként kitűzni, és nem a búsba menetelést, nem a visszahúzódást.
Gálfit meg ne bántsuk! Ő hozott anyag.
Ő a POL-csapat felhívására válaszképpen ezt mondta: „2020-ban a választáson résztvevő polgárok 70%-a alkalmasnak ítélt a polgármesteri tisztség betöltésére. Ez a megbízás nem csak az előző mandátumban végzett munkám elismerése volt, hanem egy felelőségteljes lehetőség az elkezdett munka folytatására.”
Ha a jelenlegi helyzetet értékelve ő őszintén ezt gondolja – és meggyőződésem, hogy őszintén ezt gondolja – akkor azt egy sima No comment kíséretében figyelmen kívül kell hagyni.
Ő ilyen volt, ez volt 2 vagy 6 évvel ezelőtt is. Nem az ő bűne, hogy ezt sokan nem látták, nem akarták látni, túlgondolták a befolyásukat stb.
Az RMDSZ + Jenő és sleppje + a sorfal hozta össze azt, ami most van.
Egy szakács barátom azt mondta, hogy ha a húszéves kengurucombból nem tudsz omlós csirkepörköltet összehozni, akkor azért nem a kenguru a hibás.
Az RMDSZ akarva, akaratlanul kivárta/megkapta, hogy az ölébe omoljon az egész, így neki lehet esni eltakarítani a romokat.
Mi, városlakók meg abban bízunk, hogy az elkövetkező 2 évben „csak” anyagi vesztesége lesz a városnak, és nem további szellemi. Meg abban is bízunk, hogy a következő jelölt, az nem a bizonyításra kér felhatalmazást, hanem olyan lesz, aki már bizonyított. Az már egy következő kérdés, hogy akkor ki fogja vezetni a házat?
