Fotó: SOÓS RÓBERT
Hogy miért tartom problémásnak, amikor egy kis közösségben kezdjük eltussolni a dolgokat? Azért, mert saját magunk levében fövünk meg, mint a békák. Hogy miért tartom ijesztőnek, ha a közösség számára szimpatikus ember hibáit kezdjük a szőnyeg alá söpörni? Mert ez lesz a norma.
2016-ban Gálfi Árpád megnyerte a székelyudvarhelyi önkormányzati választásokat, többet között azért, mert szimpatikus volt a közösségnek. „Felvette a harcot” a Termés utcai cigányokkal szemben, ami elég volt ahhoz, hogy sokak szemében hős legyen. Ezzel párhuzamosan, az RMDSZ gyakran tévedett a kampányban, velem együtt, aki elhittem, hogy 38 éves nőként, politikai tapasztalat nélkül, egy jó csapattal majd sikeresen tudjuk vezetni a várost. Sem a politika, sem a városlakók nem előlegeztek nekem bizalmat, nyert a mosolygó harmadik. Igaz, hogy ő volt éppen a „hatvannyolcadik”, aki elvállalta ezt a szerepet, a jelölők is tudták, hogy nem a legalkalmasabb a feladatra, de legalább szimpatikus volt a városlakóknak.
2020-ban már világos volt, hogy valahol kilóg a lóláb Gálfi Árpád körül. Ekkor jött az üzleti világban már sikeresen bizonyított Melinda cégcsoport vezetősége, aki nemcsak felsorakozott a polgármester mögé, hanem maga mellé emelte más vállalatok vezetőit is. Az egész város bizsergett, hiszen a bizalmat nem kellett megelőlegezni, ezek a „tapasztalt” férfiak már bizonyítottak az üzleti világban, egészen biztos, hogy sikeresek lesznek a közszférában is. Vállalkozó ismerőseim lelkesen bizonygatták nekem, hogy eljött a Kánaán. Láttam én is, hogy ennyire stabil többségű önkormányzati testület rég nem volt Udvarhelyen, egyértelműen győzött a POL.
2024-re mi maradt ebből a testületből?
Mármint abból a POL-os csapatból, aki még nem adta le a tanácsosi mandátumát? Egy „totojázó”, a mandátumuk végét váró maroknyi csapat. Közben a nagy tervek és KPI mutatók hamar az asztalfiókba kerültek, a városházi alkalmazottak megnyugodtak, hogy mégsem kell tartani túl nagy változástól, maga a város pedig az adminisztráció és sárdobálás mocsarában egyre mélyebbre süllyedt.
Maradtunk 2 kivilágított átjáróval és sok-sok meg nem valósult projekttel: elmaradtak a külföldi beruházások, nincsen logisztikai központunk, sem összehangolt tömegközlekedés a környező településekkel, nincs „Udvarhely hazavár” programunk, sőt, az elindított részvételi költségvetés is eltűnt mára. Számomra ezek hiányoznak a legjobban – ezért említem ezeket, de a sort lehetne folytatni.
Tudom, hogy van egy felújított Gimnáziumunk és vannak más elkészült projektek. Nem szeretném ezeket bagatellizálni, inkább azt hangsúlyozom, hogy